Irodalmi Szemle, 1971
1971/9 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: A reménykedés kapujában (Gondolatok Buda Ferenc Roham című verséről)
Ábránkon nyíllal jelöltük az egymással értelmileg-érzelmileg szembenálló, egyszerű vonallal az egymást kiegészítő motívumokat. A verselemek interferenciájából fakadó nyugtalanság s az egyetlen szón belül is tetten érhető „kétszólamúság“ (az „aknaszüret“ összetétel első tagja negatív, a második pozitív szóhangulatú) mesterien készítik elő a következő szakasz képeit: „Az emlékezet sziklarétegei / alól emelkednek álmok, / füstoszlopok, / nyelvelő lángok, tüzek." Ez már a „veszélyes övezet"; vasmellű, acélköldökű sereg" képében vonul a gond, s az adekvát grafikai elrendezésű, egymásba rohanó sorok, a „látható nyelv“ (Zolnai Béla) valóban a roham képzetét keltik: Egyszeriben eltűnnek a nyugodt lejtésű kijelentő mondatok. Nem a komponáltság fontos többé, nem a mondat kerek és lezárt logikai egysége, hanem a szó, a futtában odavetett, jelzésszerű szó, amely szinte öntudatlanul fordul ki a „félelem vasízével“ teli szájból: tolongó / sokaság támad, megszállás / szorongattatás, és szemet / behunyni, menekülni innét —" . .. S a továbbiakban még elviselhetetlenebbé fokozódik a tartalom és forma kettős kódjából áradó nyugtalanság: egy tizenhárom soros gondolatpárhuzam, a paralelizmusok mind elő-, mind utótagjában előforduló vas szó (összesen huszonhatszori) megismétlésével még jobban fokozza, nyomósítja a mondani- valót: vas-nyakakon vas-iga vas-karámban vas-bika vas-Betlehem vas-pásztor vas-jézus és vas-jászol vas-tányérban vaskanál vas-kapuban vas-halál Ezzel a kemény, érdes, csörömpölő zenével zárul a többtételes vers első része. S a képek közötti merész „kivágással“ máris gyöngéd és puha képek ódái szárnyalású finom zenéjét halljuk. A síkváltás egyben azt is igazolja, hogy a „képmező“, a „metaforasorozat“ változása nem más, mint a szubjektum objektivizálásának metamorfózisa: az alábbi részletek megváltozott képanyaga ugyanis megváltozott lelki tartalmakat közvetít: Poroszkálok sértetlen fasoraid között, piros almáról itatott csikó, meg- . csodálom a drótlábú tücsköt, az esővirágos eget, a koraszülött virágokat, tüllcsipke- tornyaival körülvesz a kökényes, a tölgyfák derekán tapadó mohazöld remény kié is lenne! Az ünnepléstől, az áhítattól el-elakad a költő hangja — figyeljük csak meg a jó néhány enjambement és elválasztás szerepét! A lelki előkészítés után újra a fogalmak felől közeledik hozzánk a költő. „Velem a halál sem / figurázhat, nem hiszek / benne" — jelenti ki. Ennek a gondolatnak a nyomósítására szolgálnak a szakasz RIADÖ ROHAM RIADÖ ROHAM csatarend csatarend ellen, fehér hatalom a fekete hatalom ellen, emlékezet az álmok ellen, szerelem a siralom ellen ...
