Irodalmi Szemle, 1971

1971/7 - FIGYELŐ - Pongó István: A szimbolikus cselekvés

és mi az általános benne, mik azok a belső kényszerek és külső hatások, amelyek a [költőt műve megírására ihlették. Ha az olvasó nem ismeri is Coleridge-t, verseit olvasva rájön, melyek lehettek azok az elemek, amelyek a költő életében fontos szerephez jutottak. Már maga a témaválasztás utal erre, azonkívül az egyes kifejezések gyakori előfordulása, a föllépő problémák stb. Bürke, miután a költeményben föllépő problémákat, helyzeteket összehasonlítja Coleridge életrajzi adataival, öt komplexumba osztja az angol költő sajátos motívumstruktúráit. Ezek: az esztétikum problémája, továbbá a házasság, a politika, a kábítószer és a metafizika. Ezeket részletesen elemzi, majd kimutatja, hogy mennyiben befolyásolták Coleridge költészetét.

E költeményt elemezve és más irodalmi művek analizálása útján szerzett adatokkal egybevetve kimutatható, hogy a szimbolikus cselekvés „privát" és „általános" részei mennyire fedik egymást, illetve divergálnak.

Bürke az irodalom és a pszichológia kapcsolatainak elemzésekor Freud tanításaira hivatkozik, kiküszöbölve annak néhány hiányosságát. Ebben az értelemben a szimbolikus cselekvés elemzésével a versben a következő elemek mutathatók ki: álom, imádság és séma (chart). Az álom az öntudatlan és tudat alatti részek egy versben. Az ima a vers kommunikatív funkciója. A séma a helyzetek reális ábrázolása, amelyek a poétikai stratégiában implicite vagy explicite benne vannak.

Bürke sajátos elméletében központi helyet foglal el a rituális dráma. A rituális drámára mint ősi formára tekint. Kerékagyhoz, a többi emberi cselekvés megjelenési formáit pedig az ebből kiálló (küllőkhöz hasonlítja. Szerinte a rituális dráma a legmagasabb irodalmi forma, amely magába foglalja az élet összes összetevőjét. Ebből az következik, hogy az egyes műfajok rangsorolása a rituális drámához való viszonyuktól függ. Minél közelebb áll hozzá valamelyik műfaj, annál fejlettebb.

Bürke elmélete ellen felvethető, hogy történeti vagy genetikai szempontból nézve a rituális dráma nem ősi forma. Bürke ezt úgy „védi ki“, hogy a rituális dráma fogalmát tágabb értelemben használja; hozzásorolja ugyanis a régi görögök tra- gödiáját és az alacsonyabb fejlettségi fokon álló népek tamtam-táncát is. Ebben

az értelemben a rituális dráma történeti vagy genetikai szempontból ősi forma. Szerinte ez a nézete akkor is helytálló, ha minden kétséget kizáróan be lenne bizonyítva, hogy a rituális dráma nem ősi forma, amelyből a többi költői műfaj kifejlődött. Azzal érvel, hogy az időben korábbi formák csak „tapogatózó kiindulások vagy homályos előjormák“ voltak, viszont a rituális dráma ezeknek a tendenciáknak a teljes kibontakoztatása. Burke- nek azonban nem is célja, hogy a rituális drámáról vallott nézeteit történeti vagy genetikai alapokra helyezze. Maga is elismeri, hogy amit mond, többé-kevésbé formula, „vocabula rium, vagy hangcsoport“. Ezeket a formulákat mint logikai alternatívákat veti fel, amelyek arra szolgálnak, hogy nézeteit könnyebben kifejthesse.

A dráma anyaga egy „végtelen beszéd"- ből ered, ami már születésünk előtt folyamatban volt. Képzeljük el a következő helyzetet: Belépek egy terembe. A jelenlevők élénken vitatkoznak valamiről. Senki sem vesz észre, senki sem mondja el, miről van szó. Tulajdonképpen nem is tudná senki pontosan meghatározni a vita témáját, mert a beszélgetés már a jelenlevők belépte előtt is folyt, és nincs közöttük olyan, aki a vita minden fázisát fel tudná idéz ii. Kilépnek a teremből, de a vitának még nincs vége, Tovább folytatódik, anélkül, hogy valaha is befejeződnék.

A dráma anyaga ebből a „végtelen beszédből" ered. De nem a pusztán nyelvi elem a legfontosabb. A szavak a helyzetek összefüggéseit képezik (context of situation). Ezek közé tartoznak mint legfontosabb tényezők az anyagi érdekek, amelyeket az ember szimbolikusan megvéd, szimbolikusan eltulajdonít vagy mások javára ír, vagy amelyekkel szemben állást foglal. Ezek az érdekek önmagukban még nem képezik okait az említett tényezőknek. Maga az emberi lény, a homo loquax (beszélő ember) a legfontosabb ok.

Bürke helyesen jár el, amikor az embert helyezi előtérbe, csak éppen nem eléggé következetes. Az embert úgyszólván kiragadja a társadalomból, elszigetelten vizsgálja. Észreveszi az embert, de csak mint individuumot, aki elsősorban és mindig önnön anyagi helyzetével törődik. A modern ember a társadalom kitaszítottja. Harcol az őt körülvevő világ ellen, ezt a világot azonban sohasem győz