Irodalmi Szemle, 1971

1971/7 - FIGYELŐ - Bessenyei György: Ratkó József: Egy kenyéren

Komornak, sötétnek látszó világot mutat a képek sora, de fény ragyog mögü- lük, ha a versben betöltött szerepük szerint látjuk őket. Ennek a költőnek egy korábbi versében „morzsát sír a kenyér". Ezt csak az írhatta le, aki sokadmagával leste a kenyeret szelő édesanya kezét, s aki nemegyszer sírt a kenyér hiánya miatt. De többet is megtudunk ebből. Azt, hogy Ratkó József számára a gyermekkor nem emlékké változott lezárt világ, hanem költészetet tápláló élmény és forrás. Az, mert a költő vállalt egyfajta magatartást. S ehhez kellettek a komoran sötétlő képek. Szegénység, maradj velünk című verse igazít tovább útba: „Szükségünk van a szigorodra, — már választottjaink elfelejtik — anyjukat is — kikoszolódtak...“ Ez a hűség nem egy életkorhoz, még kevésbé egy idejétmúlt életformához való ragaszkodást jelent. Nem önmagáért való ez a hűség és szigor. Szerepe, feladata van. S nem kisebb, mint az, hogy a még meglevő rosszat, régről maradtat el tudja ítélni. Ahhoz a világhoz hű, melynek talaján felnőhetett és megteremhetett a forradalom. Tiltakozása azok ellen irányul, akik „... nem szabadok akartak lenni, hanem gőgös gazdagok.“ Nem azért bizonygat, mert nem bízik önmagában, hanem mert el akarja

— el kell — határolnia magát azoktól, akik „Fölélitek a szabadságot“. A „csillagos, vékony szegények“ „énekes mindenese, cselédkéje“ akar lenni, s „énekelni melegebb fényű, — romlatlan csillagokért". A iköltő vállalt feladata „időszaki“, addig kell ezt csinálni, míg el nem tűnik minden, ami régről itt maradt por- s piszokfészek gyanánt rontja a levegőt: „Nem húzódhatok föld alá, mint álcák, mint a halottak. — De velük vagyok, míg a tél — hordái el nem takarodnak."

Költészete messzemenő tudatosságának egyik — ha nem éppen „a“ — legszebb bizonyítéka a kötet szigorú szerkezeti rendje. Az elsőben, a Tartassék a földben a „történelmi halál“, a múlt halottjai jelennek meg: „Nem löszön, futó homokon — holtakkal, töltött talajon — épül ez a társadalom. — Jobbágyok, kurucok szívén — Ez a föld attól oly kemény." Az eltemetett múlt ismét csak nem nosztalgia, nem a jelennel szemben, hanem a jövőért idézi: „Szabadság, műveld földedet — s teremnek majd e holtak." A következő ciklusban vallomáso- sabb versekben szól halottal s önmaga viszonyáról: „Halottaimtól elbúcsúzni — nem tudok, nem is akarok.“ S a két haláltémát egyértelműen jövőbe mutató szintézisként fogja egybe az Egy ágyon, egy kenyéren című ciklus. Az édesanyjához és a feleségéhez írott versek ikaptak itt helyet. E két személy szinte egy fogalommá válik-emelkedik, a jövőt megszülő, vállaló asszonyévá: „Adassék nekik gyönyörűség, szerelmükért örökös hűség, — s adassék könny is, hogy kibírják — a világ összegyűjtött kínját.“ A kötet utolsó két verse (Jött ez az ősz, Az ének megmarad) már a költői fejlődés új szakaszának kezdeteit jelzi. (E sorok írójának szerencséje volt magától a szerzőtől hallani legújabb, az itt jelentkező tendenciákat tovább kibontó, s talán mind ez ideig legszebb versét. J Ha nem lenne rosszízű és félreérthető, azt mondanánk: ikozmikus látomások. S ha egyelőre óvatosan feltételezve, de megjegyezzük, hogy napjaink fiatalabb költői egyre sűrűbben fordulnak Ady felé. Ratkó József e két verse is a Véres panorámák tavaszán-t Író Adyra emlékeztet. Ezt támasztja alá Adyhoz írt, s a költő mély megértéséről tanúskodó szép verse is. Ezekben a versekben kevesebb a „ikonkrét táj“, s több a világrészek, ég, föld, s általában a világ egészére utaló kép. S' az utóbbiba döbbenetes kontrasztként muzsikálnak bele a gyermekdalok s népballadák nem után-, hanem átérzett dallamai, mintegy a költői világkép kiteljesedésének újabb, jelentős szakaszát sejtetve.

Bessenyei György