Irodalmi Szemle, 1971
1971/7 - HAGYOMÁNY - Angyal Endre: Jegyzetek Várkonyi Nándorról
hagyomány Angyal Endre: jegyzetek Várkonyi Nándorról Az Irodalmi Szemle újabban egyre többet foglalkozik a szlovákiai magyar irodalom hagyományaival. Illő tehát, hogy arról az íróról és kritikusról is megemlékezzünk, aki ott volt a kezdeményezők között. Annál is inkább meg kell ezt tennünk, mert Várkonyi 1970 áprilisában, Magyarország felszabadulásának ünnepségein megkapta a munkaérdemrend ezüst fokozatát. Olyan életművet jutalmaztak ezzel, amely szorosan kapcsolódik a régi Felvidékhez és az 1918 utáni Szlovákiához. Várkonyi Nándor ugyan Pécsett született, 1896 májusában, és 1924 óta megint szülővárosában él, de szüleivel együtt már 1899-ben Nyitrára került, és ott is maradt 1914-ig. A Zobor alji városban végezte a gimnáziumot. Diákköri emlékeit szívesen idézi föl beszélgetés közben. Egyszer elmondta, hogy a gimnáziumnak nemcsak sok magyar, hanem sok szlovák diákja is volt, köztük azonban egyetértés és barátság uralkodott. A tanárok Is megértéssel bántak szlovák tanítványaikkal. Szabad idejükben a fiúk gyakran kimentek a város körüli szőlőkbe, s ott hol magyarul, hol szlovákul nótáztak. Arról is beszélt Várkonyi, hogy még jól emlékszik azokra a szlovák dalokra, amelyeket iskolatársaival együtt énekelt. A szlovák nyelv alapelemeit is elsajátította, s még most is rendszeresen átnézi a Pécsi Egyetemi Könyvtárba beérkező újabb szlovák és cseh folyóiratokat, könyveket. Egyetemre Budapesten járt, az államfordulat után azonban visszatért Szlovákiába, és 1921-ig mint nevelő kereste kenyerét, először Tajnán, majd Stomfán. Szlovákia egyik rövidéletű magyar orgánumában (Tavasz) jelent meg első írása, aztán más lapok számára is dolgozott. A pécsi Jelenkor 1969. évi 10. számában így tekint vissza életének erre a korszakára: „Az 1919—20. években hosszabb időt töltöttem Szlovákiában, megfordultam Pozsonyban, Nyitrán, Léván, Losoncon, Kassán, részt vettem néhány írói vállalkozásban, napilap-szerkesztésben és terjesztésben, könyv-kiadásban, és persze cikkeket is írtam. A hírlap-szerkesztés például így esett: a csehek sok magyar tanítót elbocsájtottak, egyikük szert tett nagyobb mennyiségű papirosra, engedélyt kért napilap kiadására, kibérelt egy kis nyomdát, s nyolc-tíz nap múlva megjelent a nyitrai Hír első száma. Öten-hatan lézengő ifjak csináltuk a lapocskát, magam cikkeztem, a Figaró híreit fordítottam, terjesztettem is személyesen Léván, Érsekújvár ott, Komáromban. (Ide nem járván a vasút, gyalog kutyagoltam Újvárból, de visszafelé már bérkocsin utaztam.) A lap elég jól fogyott, de még mielőtt létalapja, a papiros elfogyott volna, betiltották. A maradék létalapból még gyorsan koholtunk egy Magyar Naptárt, aztán a társaság elszéledt.“ Várkonyi Nándor tehát ott állt a szlovákiai magyar irodalom, sőt a publicisztika bölcsőjénél. Kapcsolatai később sem szakadtak meg. Amikor 1928-ban Pécsett megjelenik monumentális könyve (A modern magyar irodalom), ebben az egész magyar nyelvterületet tárgyalja, és szói Erdély, a Vajdaság és Szlovákia magyar íróiról is. A szlovákiaiak közül különösen Mécs László, Tamás Lajos, Győry Dezső, Szenes Erzsi, Rácz Pál és Egri Viktor bemutatása sikerült. Milyen kitűnő például Egri Viktor prózájának jellemzése: „Semmi forrongás vagy küzdelem: tárgyilagos író, de nem hideg, témái jó megfigyelésből, eleven lélektájakból jönnek elő, azonban nem törekszik a hatásosságra, hanem a tiszta és alapos művészi munkára." Amikor ezt a könyvet írja, már egyetemi könyvtáros Pécsett. 1935-ben a magántanári habilitációt is megszerzi. Tárgyköre: A magyar és a külföldi irodalmak kapcsolatai. Előadásaira szívesen jártak a hallgatók, működése új, gazdag színfoltot jelentett az
