Irodalmi Szemle, 1971

1971/7 - Fried István: „csak Földet üvöltök és börtönt döngetek” (Földes Sándor lírája)

szétfoszlott, helyébe a fényes út bizonytalansága került. A kozmoszt, melyet a miértekre és mikéntekre válaszoló ember népesített be, helyileg reálisabb, költőileg azonban tévútra vivő földdarab helyettesíti. Földes nem is állítja időrendbe „válogatott versel“-t, tematikai egységeket sem rendez ciklusba (mint első kötetében), verseit — vallja — a „változást lendítő akarat“ fűzi össze, s ez az ingatag szempont nem láttatja tisztán Földes költői életútját. A versek azonban egy egységes szemlélet atomjai, egymást kiegészítik, egymást olykor feleselve-tagadva erősítik. Kulcsalakja, a néma trombitás megtagadja

— újra és újra — az írástudókat, „a vérem mindig vöröslobogó, a csőkom mindig lázadás: én a ma vagyok“. De a mának csak ilyen programot tud adni:

napfényes hitet gyújtsatok, hogy higgyem: a bányákban egy tiszta csillag készül egy arc borul égnek millió arcra — égő kürttel szavaim hadd találjam: hogy sikoltsam a némák indulóját, mutasd a véres szót: föld, ember, utca! hogy hangozzam, mi százszor több magamnál és gyújtsatok fel engem boldog vérrel hogy lángoljam, mire szót nem tudok — a némák szava majd a Földet tépi!

Programjának elvontsága, általánosságba fúló izgatottsága jelzi Fábry tételének igazát, s amit még ehhez hozzáteszünk, hogy visszatér a jelképekhez. A némák szava is jelkép, de ezt a gondolatot variálja a „beteg munkás" általa megrajzolt alakja s az „ismeretlen testvér“ is. Mindezek mellett azonban új elemekkel is gazdagodik Földes költészete: a helyi színekkel. Megénekli a Csallóközt, a pozsonyi szőlőhegyeket — s egyik legjelentősebb költeményében (Tenger a Dunán) a Duna mentén élő népek összefogásáról szól s egy versét J. Wolker emlékének szenteli, jelezve, hogy fölfigyel a kortárs cseh költészetre!. „Sujtóik helyett mindig csak egymást ették“ — panaszolja keserűen, s arra figyelmeztet: „A Duna csak út, de mi vagyunk a végzet", másutt „elem-rokonság"-nak nevezi a Duna partján élő népek érdekeit. Ugyanígy konkretizálódik költészete Európai változásokra című versében. E versét a Jaures emlékére alkotottal együtt kell szemlélnünk, benne találjuk a világháborútól megcsömörlött, a 20-as évek káoszában új utat kereső költő elszánt akarását, hogy a megváltás lehetőségeit megtalálja. „Villámló rekviemet" — -akar írni, az „elnyomók ablakán" vacogó földrengésről akar hírt adni; „teherként hordod a világarcot, mi ki akar lépni belőled..." — fogalmazza meg hitét, vágyát, a megváltása törés költői kétségeit. Ezért szólítja föl a költőt, elsősorban önmaga bizonytalankodását palástolva, hogy készítse a szavakat, „új szavakat“, „talán már holnap beszélned kell"...

A költő azonban csak megénekelte a holnapot, csak akart az égő Népben zászlóként fölolvadni. Hiába írta meg a némák indulóját, hiába próbálta megszólaltatni a néma trombitást, 1938 után elhallgatott, nem jelentkezett több verssel. Az expresszionizmus kifáradása, lendületének elapadása az ő költészetének kifáradását, elapadását is jelentette. A forradalmi mozgalmak ideiglenes visszavonulása az ő költészetének éltető forrását is kiszárította; az elvontságot, a költőiség irányában történt engedményét bizonyítottuk, megláttattuk; az erőre, a lendületre alapított költészet nem rendelkezett elég belső — költői-emberi — tartalékkal a megújuláshoz. Míg Fábry Zoltán a kényszerű elhallgatások után is újult erővel tudott újat és fontosat mondani, addig Földesnek 1938 utánra nem maradt szava.

Mégis, e torzó jellegű életmű — melyet csak nagy vonásokban körvonalaztunk — értékes darabja a csehszlovákiai magyar irodalom „elsővirágzásának“; igaz, csak egy nagy lehetőség elmulasztását dokumentálja; de amit megvalósított, az — olykor töredékességében, versrészleteiben, s néhány igaz és szép versben — becsülendő, számontartásra érdemes. Ha a 20-as évek magyar nyelvű expresszionista líráját elemezzük, vizsgálnunk kell a Földes-életművet is, mely nem egyszerűen a Kassák-kezdemények vetülete, hanem önálló utat kereső (ha nem is mindig találó) költészet. A szándék merész volt: megteremteni a kor leikével együttélő új lírát. Földes versei ezért nemcsak történeti értékűek.