Irodalmi Szemle, 1971

1971/7 - Moyzes Ilona: Eső

Moyzas Ilona

eső

A kastélyt úgy hagyták el, mint a múltat. Betértek a nagy fák közé, kéz a kézben, testük össze-összeért/ A férfi elkapta a nőt, beletúrt a hajába, és vadul, remegve csókolni kezdte. Amint kibontakoztak, a nő nekiiramodott, s a férfi utána. Kergetőztek.

Szitakötők a fényben ...

A napfé.iy sárgán csurgott a fák közé, a sötét borostyánra. Egy tiszafa úgy állt előttük, mint maga az idő. Elhagyták a parkot, s szemben, a nagy mezsgyén túl, rozstáblák sárgállottak. A kései pipacsok a szirmaikat pergették.

A férfi a nő szemébe nézett, s látta, olyan zöld, mint a víz, gyermekkorában az öreg Márton bácsi malma előtt. Lesütötte a szemét, kivette ezüsttárcáját, s öngyújtója tüzét sokáig ott tartotta a cigarettája előtt.

Langyos szél simogatta a réteket. Nagy, sötét árnyék suhant át a rendeken, s eltűnt a fák között. Utána még egy árnyék, amely az előbbinél is gyorsabban siklott az ég alatt. Sasok. Kergetőznek, mint ők az előbb. A nagyobbik meglendíti szárnyát, rácsap a másikra, és levágódnak, bódultán hullanak a szerelemtől, mint a kő a sárga rozsba.

— Szomjas vagyok, égek, Inni kéne ... — szólt a nő. — Menjünk be a falu kis kocsmájába. Egészen takaros, láttam a kocsiból.

— Bemegyünk... — felelte a férfi, és érezte, hogy a hangja elváltozott. A nőhöz lépett, megragadta. Egy darabig birkóztak. A nő nagyra nyitotta szemét, kemény mellét kifeszítette, s kezével próbálta eltaszí'ani a férfit.

— Mit csinálsz? Nem messze kaszálják a füvet.

— Hadd kaszálják ...

— Bolond vagy?

— Bolond — felelte, s erős kezével átfogta a nő vállát. Minden elcsöndesedett. Mint előbb a két madár, úgy hullottak bele a puha, Illatos rozsba.

— Szomjas vagy még? — kérdezte a férfi, miután újból a park felé tartottak.

— Még szomjasabb — felelte a nő, s most már ő kereste a férfi száját. — Eljövünk máskor is?

— Amikor csak akarod — szólt a férfi.

Az ösvény mellett balra, osztott arányban, egyenes fák álltak.

— Egy kápolna van a közelben — szólt a férfi.

— Menjünk, nézzük meg — indítványozta az asszony. Megfogta a férfi kezét, s a jelzett Irányba húzta. Nehezen törtek át az elvadult bozóton. Sűrűre nőtt azóta, hogy gazdát cserélt a park.

Apró tisztáson állt a családi sírbolt. Alsó része kibontva. Kriptarablők szedték szét a téglákat, rongálták meg az alapjait.

— Nem akarsz lemenni? — kérdezte a férfi.

— A kriptába? Na hallod?

— Látni lehet a koporsókat.

— Nem szeretem a koporsókat — felelte a nő, és fellépett a kápolna törött lépcsőire. Apró szentély volt, az oltár megrongált, mert vasból készült ajtajának egyik szárnya letörött, s a falakon pókháló. Balra egyszerű fakeretben, fekete bársony alapon hófehér