Irodalmi Szemle, 1971
1971/7 - Mészáros Károly: A kalauznő
Józsi a szék támlájára tette a karját, majd egy különösen magas hangnál átölelte Teri vállát. Hagyta. A többiek nem figyeltek rájuk. A poharakkal voltak elfoglalva ... Néhányuknak már vörösödött a képe. Annuska is szeszes volt. Az egyik sofőr incselkedett vele. A fülébe sugdosott. Annuska fel-felvihogott. Józsin nem látszott, hogy ivott. A beszéde is normális volt, nem akadozott a nyelve. Bókokat mondott. A kezét végképp ott hagyta a vállán. Néha érezte a szorítást, mikor maga felé akarta húzni. Kicsit hozzá hajolt. Teri tudta magáról, hogy szép, csak éppen nem tudott mit kezdeni magával. Mindig sokat adott a külsejére. Ha munkáslány volt is, mindig Jobban öltözködött, mint a többi lány. Amint új divat jött Pozsonyba, azonnal átvette. Pénze volt elég. Haza nem adott semmit. Ha nagyobb vásárlást csinált, az apja adott neki, amennyit csak akart. A húga még nem sokba került. Volt is ruhája elég. A legtöbbjét csak egyszer vette fel. Ez is most van rajta másodszor. Jól érezte magát. Vidám volt, a bor egy kissé a fejébe szállt, égett az arca; különösen a sebhely a füle mellett. Régi égési seb, sose múlik el. Nem baj, nem zavarja. Nem is nagyon látni. Józsi például még nem is vette észre. De ha a karját látná, a balt... Ott csúnyább. Józsi nem ezen tűnődött. A lány füléhez hajolt, és sugdosott neki valamit. Az orrát egészen beletúrta a hajába. Néha a szájával a füléhez ért. Terit csiklandozta a férfi szája, hangosan nevetett. Másokra már nemigen figyeltek. Pista bácsi egészen be volt rúgva, dalolászott az asztal sarkán... A két sofőr Annuskát fogdosta. Józsi pedig egyre merészebb lett. Egy óra múlva azt mondta, hogy megy haza. Józsi marasztalta. Ráér. Holnap aludhat. De ő menni akar ... Jó. Menjünk. Elkísérem. A köszönésre Pista bácsi csak bólogatott, egészen elnehezült a feje, a két sofőr összevissza kiabált. Egészen besötétedett. — Mivel van? — kérdezte Józsi. — Biciklivel... Valahol itt kell lennie.. Végigmentek a falun. Az utcán még sokan sétáltak. A kocsma teli volt, az utcán is álldogáltak, kezükben lógott a korsó sör. Megbámulták őket. Jó hangulatban lépkedtek. Teri egyre Józsi aranyfogát látta. Nevetni szeretett volna, hangosan kacagni. A nagy szorulást kiengedni a szívéből. Hagyta, hogy a férfi átölelje, hogy az arcát csókolja. A falu végén Józsi elvette tőle a kerékpárt. Baljával ölelte át, langyos szél fújdogált, csak a kukorica levelei zizegtek, zsörtölődtek, mint a vénasszonyok ... Hétfőn munkába lépett. Józsi a házuk előtt vette fel, és úgy mentek a megállóhoz. Az emberek álmosan néztek rá, közömbösen nyújtották oda a hetijegyüket. Hajnalban semmi sem érdekes. Mindenki magába roskadt, mintha az elkövetkezendő órákon tűnődne, terveket készítene. Előttük van az egész nap. Az órá/k, mint a súlyok, rászállnak a lélekre, nem lehet őket elzavarni. A felszabadulás csak délután lehetséges, az ebéd és néhány liter sör után... A hétfő a legreménytelenebb nap, mert minden rossz ezen a reggelen gyűlik össze. A kikapcsolódás után újból felvenni a gondokat; a vasárnap esti szórakozás, éjjelezés; s a hét... mint egy hegycsúcs, áll előtted, melyet meg kell másznod... pedig a lábaid most is zsibbadtak... Ah! És a levegő! Milyen fülledt... Gécsen megtelt az autóbusz. Mindössze két jegyet kellett kiadnia, két idős asszonynak, akik Pozsonyba utaztak. A többi hetijegyes. Egy darabig tétlenül állt ott az ajtónál, aztán elegendő bátorságot véve, leakasztotta a válláról a táskát és előre ment. Letette a motorra. Józsi hátrapillantott, összemosolyogtak. A szemével intett, hogy üljön előre. Sok dolga úgysem lesz, mivel Pozsonyig aligha száll fel valaki. Csaknem minden faluból indul egy-egy autóbusz, felszedik az utasokat. — Hogy megy a lyukasztás? — Hát... megyeget... Pista bácsi Jobban tudta. — Azt elhiszem. Maga is megszokja. Pozsonyban volt két óra idejük. Józsi elhívta a Metropolba. Csináljunk egy úri reggelit, a maga egészségére.
