Irodalmi Szemle, 1971
1971/7 - Mészáros Károly: A kalauznő
Gécsen mindenki leszállt. A kis öreg 'kalauz ragaszkodott hozzá, hogy a végállomásig menjen. Józsi azonban szükségtelennek tartotta: — Mehet aludni, atyus. Nem kell több jegyet kiadni. Inkább gyújtson be a szobában, és főzzön teát. Nemsokára jövök én is. Az öreg nem vitatkozott, leszállt. Ki tudja, melyik érv győzte meg. Kövesig mindössze négy kilométer az út. Ketten maradtak a sofőrrel. Az autóbusz felbúgott, és rövidesen maga mögött hagyta a falut. Teri összébb húzta a kabátját. Az üres autóbusz ridegebbnek hatott, mint máskor. Álmos volt, aludni szeretett volna. Reggel megint korán kelni. Rágondolni is rossz. Feltűnt neki, hogy a sofőr nem kapcsolta ki az égőket. — Egy kicsit elkésett máma, Tériké? — szólt hátrafordulva, mosolyogva. — Egy kicsit.. de honan tudja a nevemet? — Sok mindent tudok magáról. Csak azt nem, hogy hol dolgozik. — Építkezésen. Ablakokat pucolunk, parkettát csiszolunk, követ mosunk ... — És hol? — Štrkovecon. Azokban az új blokkokban. — Miért nem keres könnyebb munkát? Ilyen csinos lány... biztosan kapna... — Ä, nem hiszem. Meg már megszoktam. Eleinte nehéz volt. Órákon keresztül ugyanazok a mozdulatok. Elzsibbadt mindig a karom. Most már jobban bírom. A barátnőm is ott dolgozik, az Erzsi. Ismeri? — Hová való? — Az a gécsi. Szőke, hosszú hajú. — Ismerem. Hogyne. Nem túl jó társaság. — Miért? — Csak ... De meg is érkeztünk! Hol lakik? Elviszem. — Nem, nem, felébrednek otthon ... — Ogyis megvárják. — Nem biztos. Álljon meg, leszállók! — Jő, no. Holnap mikor jön? — Nem tudom, az ötössel, talán ... Az autóbusz fékezett. Kinyílt az ajtó. — Jó éjszakát! — szólt vissza Teri, és leugrott. — Jó éjszakát. Az autóbusz befordult a mellékutcába, majd hátratolatva visszakanyarodott; elhajtott a szemben jövő, lassan ballagó Tépi mellett, és eltűnt a gécsi úton. Teri úgy látta, mintha a sofőr búcsút intett volna neki, ez örömmel töltötte el, és boldogan megszaporázta lépeit. Másnap az autóbuszban csalódás érte, a sofőr helyén Jani bácsi, egy másik sofőr ült, elnyúlva, félig lehunyt szemmel a napba hunyorított, és a fogait piszkálta. Nem ő, pedig az ő kedvéért sietett; a barátnői hívták, hogy menjen fürödni. Az aranyfogú kedvéért nem ment. Tegnap este azt mondta neki, hogy az ötössel jön. Akkor mért kérdezte? Haragudott, dühös volt, és nem is a megszokott helyére ült, hanem a másik oldalra, közvetlenül a sofőr háta mögé, az ablakhoz. Egész nap a sofőr mosolygó képe járt a fejében, és a szavai. Ahogy moziba hívta, ahogy bókolt. Nem tudott szabadulni tőle. Alig várta a munka végét. Az autóbuszban dühösen csapta a táskáját a szerszámtartó ládára, és kinézett az ablakon. És látta, hogy a közlekedési irodából kijött az aranyfogú, vidáman beszélgetett egy másik sofőrrel; fél percre megálltak a járdán, aztán a sofőr megindult jobbra, Józsi pedig egyenesen az ő autóbuszuk felé irányította lépteit. Mosolyogva intett Terinek, aki elfelejtette elfordítani a fejét, s most annál dühösebben kapta el. Mellette már ültek, az autóbusz megtelt. Laci bácsi, a kalauz, hátratessékelte az embereket. Nehezen mozdultak. Józsi megállt a sofőr ajtajánál. Jani bácsi kihajolt, és hangosan beszélgettek. Teri nem nézett ki, pedig ha kinéz, láthatta volna, hogy a férfi gyakran feléje pillant. Azért is állt az ajtó előtt. Onnan láthatta őt. Néhány perccel később a sofőr begyújtotta a motort, Józsi megkerülte az autóbuszt, és felszállt.
