Irodalmi Szemle, 1971

1971/7 - Csanda Sándor: Balassa Bálint verstípusairől

tükrözőek, s ezért életműve legszebb alkotásai közé tartoznak. Hangulati szempontból is különböznek ezek a versek sok könyörgést és panaszt tartalmazó vallásos és szerelmi lírájától: vitézi tematikájú költeményei sokkal derűsebbek, dinamikusabbak, s egyből sem hiányzik a reneszánsz természetszemlélet: a tavasz, a sík mező, az üde növények és fák ódái dicsőítése.

A tavaszi idő dicséretére írta Balassi, borivóknak címezve, Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje (28) kezdetű vitézi ódáját. A költeményt elemezve egyik fiatal irodalomtörténészünk, Szuromi Lajos szakszerűen állapította meg: „Az eszközökben is világosan árulkodó költői szándék, a tökéletes harmónia élményének bemutatása újra elénk állítja a költemény idősíkjainak problémáját. Szerintünk a mindent magába olvasztó egyetlen pillanat, homogén hangulati állapot klasszikus remeke a vers. Elemeiben, tárgyi rétegeiben ott van természetesen a múlt is (véres jegyver), a jövő is (0) erővel építvén üzéshez inokot), de sem az elmúlt harcok annyi kínlódása, pusztítása, sem a jövendő küzdelmek veszélye, ijesztő 'vagy mámorító reménye nem kap helyet. Az ember csak a készülődéssel azonosul, nem gondol tovább. így az egyéni élet, a szerelem elmúlt s várható viharai sem kerülnek szóba. A reneszánsz költő természetélménye ebben a versben csak a jelent juttatja szóhoz (így válik képessé a természettel való teljes azonosulásra), s Balassi tehetsége annyi tapasztalat, történelmi nyűg ellenére is képes eggyé válni a komplex pillanattal. A Borivóknak váló ennek a belefeledkező nagy költői tehetségnek köszönhető, amely számos szerelmi versének maradandóságát is megalapozta.“ (Studia Litteraria, Debrecen, VI. k. 11.)

A költemény megszemélyesítve magasztalja a természetet, mintha a harcra készülődő vitézek jóbarátja volna: „Te nyitod rózsákat meg illatozásra, Néma fülemile torkát kiáltásra, Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.“

A címében ugyanazon fajtájúnak jelölt, Széllel tündökleni nem ládd-é ez földet (29) kezdetű, egy humanista iköltő (Marullus) latin nyelvű versének fordítása. Balassi azonban átkölti, közvetlenné és élményszerűvé teszi az elvont, általános szólamokkal hangzó latin költeményt. Ez összefügg azzal, hogy Balassi maga is átéli, vitézeivel együtt, a természetben mulatozó ifjak élményeit, „jó lova mellett“ füvön írja a verset. A költemény lendülete így is elmarad az előzőnek ódái szárnyalása mellett, az idegen szöveg mankója akadályozza a költőt élményeinek dinamikusabb kifejezésében. A mulatozó vitézek között Balassinál szokatlan módon megjelennek a „jószavú gyerekek“, s a „vígan“ szó kissé egyhangúan, gyakran ismétlődik.

Oj rózsakoszorúkban kegyesek, szüzek ifiakkal táncolnak,

Jószavú gyermekek vígan énekelnek, mindenek vígan laknak,

Mind meny, föld és vizek, ládd-é úgy tetszenek, mintha megújulnának?

A költő méltán leghíresebb és legismertebb katonaéneke A végek dicsérete (In laudem confiniorum, 68). Már hangütése, az első strófa magasztaló költői kérdése is ódái fenségű: „Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?" Jeles Balassi-szakértőnk, Varjas Béla, többek közt ezt állapítja meg a költeményről Balassi és a hárompillérű verskompozíció című tanulmányában: „A vers gondolati súlyát az első, a középső és az utolsó versszak — legtalálóbban tálán úgy mondhatnám: három pillér — hordozza. Az expozíció: elragadtatott felkiáltás és kérdés, de egyben a végek vitézi életének, szépségének dicsérete is. A középső 5. versszak ennek a hősi életformának nagyságát, magasztos értelmét, erkölcsi értékét fejezi ki. Itt, a vers középpontjában sűrűsödik össze az eszmei mondanivaló lényege:

A jó hírért névért s az szép tisztességén ők mindent hátra hadnak, Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak.

Az utolsó strófa erre utal vissza, amikor kimondja, hogy a vitézeknek „ez világon szerteszerént vagyon mindeneknél jó neve.“ Majd áldást kérő, búcsúfohásszal zárul a vers.

E három pillér között, mint három-hčffom láncszem feszül a 2—3—4. és 6—7—8. versszak. E közbülső strófák tulajdonképpen a vitézi élet fény- és árnyoldalait, lelkesítő és tragikus aspektusát részletezik fokozatosan kibontakozó képi-gondolati sorokban. A 2. és 6., a 3. és 7., valamint a 4. és 8. versszak bizonyos ellentétezésre épül, de