Irodalmi Szemle, 1971

1971/7 - Csanda Sándor: Balassa Bálint verstípusairől

ugyanakkor szoros párhuzamosság köti őket össze. S ezen kívül az egész költeményen ritmikus szabályossággal hullámzanak végig a statikusabb-gondolati (páratlan) és a mozgalmasabb-képi (páros) tartalmú strófák." (ItK 1970. 450.)

Balassinak ez a költeménye közelíti meg leginkább az igazi óda műfaját is; a végvári vitézek életének dicsőítése a záróstrófában csúcsosodik ki:

Ö végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege,

Kiknek ez világon szerte-szerént vagyon mindeneknél jó neve,

Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe!

Kissé csonkán maradt ránk a hazájától és barátaitól való búcsúzáskor írt Ö én édes hazám (75) kezdetű verse. Ez a vitézi lírán belül a bújdosó, bújdosásra induló változatot képviseli, s ezzel mintegy előkészíti a kuruc kor költészetét, amelyben számos Balassit utánzó dalt találunk. Ebben találjuk a legszebb hazafias metaforákat: „Ki kereszténységnek viseled paizsát, Viselsz pogány vérrel festett éles szablát.“ Később a költő Zrínyi fejtette ki részletesebben, hogy az ország, vérét ontva, az egész keresztény világot védelmezi a mohamedán hódítókkal szemben. Balassi költeményének valóságos élményalapjáról egyik barátjának, Illésházy Istvánnak, Rózsahegyen 1589. szeptember 29-én kelt latin nyelvű leveléből is értesülünk: „Ezen a vidéken az az újság, hogy Balassi Bálint átadta összes jószágait öccsének, Balassi Ferencnek, ő maga pedig egészen egyedül lóra ülvén éjnek idején eltávozott ebből az országból Krakkó felé... Bujdosása okául felhozza Balassi Andrást, aki jószágaira tör, s akit nagyon fenyeget, és Ungnád Kristóf özvegyét, aki nem akart hozzámenni feleségül." (Eckhardt, BŐM.

I. 410.).

E hazaszeretetei sugárzó költeményével kapcsolatban említjük meg, hogy sem itt, sem másutt nincs nyoma a bécsi udvar politikai elítélésének. Nemcsak műveiben, hanem leveleiben sem találunk nemzeti színezetű németellenes vagy Habsburg-ellenes gondolatot (tanítványa, Rimay János költészetében már ez is megjelenik), s ez azt bizonyítja, hogy politikai öntudata még a törökellenes keresztény egység ideológiájának jegyében fejlődött. Ezért nem tudunk egyetérteni Szigeti Józsefnek azzal a fejtegetésével, amely szerint Balassinak határozottan németellenes politikai állásfoglalása volt. „Ha az életmű formálódását a politikai perspektívába ágyazva szemléljük, megmutatkozik, hogy Balassi a politika kérdésében is eljutott az alapvető összefüggések felismeréséig: az idegen uralom meggátolja az egészséges nemzeti életet, továbbá az anyanyelvű műveltség kibontakozását." (i. m. 206.) Szerintünk ilyen határozott felismerés csak a tizenötéves háború utáni nagy ikiábrádulás következtében született meg Magyar- országon, s a Szigeti által idézgetett Füves kertecske sem tanúsítja, hogy „az idegen elnyomás adta Balassi kezébe a tollat“. Ügy véljük, csupán a szülői szeretet indította arra, hogy a protestáns felfogásnak megfelelő lelki vigaszul, egy csapás elszenvedésének megkönnyítésére lefordítsa a német Bock Mihály vallásos könyvecskéjét.

Az Ö én édes hazám búcsúzó költemény, de nem keserűen panaszos, hanem derűlátó, ódái hangvételű: Isten áldását kéri a hazára, az egri vitézekre (látszik, hogy itt töltötte életének fénykorát), a „hamar“ lovakra, a vitézek felszerelésére, volt legényeire, a harcmezőre, barátaira és testvérére, az „angyalképet mutató szép szüzek“-te, sőt még „szerelmes ellenségé“-re is. Valamennyitől külön strófában búcsúzik, s ez a terjedelmes búcsúzkodás is azt igazolja, hogy hosszú időre készült eltávozni.

Balassi verstípusainak ismertetése és értékelése után befejezésként Mácza János moszkvai professzornak a reneszánszról szóló, költőnkre is vonatkozó megállapítását idézhetjük Esztétika és forradalom (Bp. 1970) című művéből: „Az élet esztétikai elsajátítása és művészi interpretációja a reneszánsz korában a valóság elsajátításának és interpretálásának valamennyi akkor létezett módja közt a legmagasabb rendű volt. A fő esztétikai kategóriák (a harmónia és a szépség), amelyeket már az ókorban felismertek, nem a logikai megfejtésük értelmében gazdagodtak (a reneszánsz teoretikusai ez iránt kevésbé érdeklődtek), hanem abban az értelemben, hogy elmélyült reális kapcsolatuk a valósággal. Ugyanez történt az esztétika más, alárendelt jelentőségű kategóriáival is." (i. m. 20.).