Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Jiři Marek: Véletlen
Jiŕí Marek A véletlen nem részesíti az embert jóban vagy rosszban, csupán alkalmat nyújt neki ezekre. Epikurosz Amit nem lehet alávetni az általános törvényeknek, az véletlen. Engels A véletlen végső soron az isten. A. France A prágai rendőrség ura és parancsolója egykoron Knotek rendőr-főtanácsos volt, aki miniszteri tanácsosi rangban vonult nyugalomba. Szolgált a császár őfelsége alatt, és szolgálta a köztársaságot is; mindig szigorú volt és határozott. Keménykalapot viselt és viaszolt bajuszt; akkor a detektívek még keménykalapot és bajuszt viseltek, volt abban valami magasztos és félelmet keltő. Természetesen mindenki ismerte őket, ők is ismertek mindenkit, mindenki mindenkit ismert, így nem volt mit takargatni. Azokban az idillikus időkben még nemigen bíztak a technikában, s a rendőrségi esetek inkább kint a terepen, mint a laboratóriumban oldódtak meg. Egyébként a rendőr-főtanácsos úr élete végéig sem bírt megszabadulni például a daktiloszkőpia iránti bizalmatlanságától. Ö más dolgokra támaszkodott, főképpen — nem minden siker nélkül — arra, amit szimatnak és véletlennek nevezünk. Az egész város ismerte azt az esetét, amikor egyszer teljesen véletlenül felkerekedett, magához vette az első, útjába akadt rendőrt, és csak úgy véletlenül elindult Žiž- kovba, mondjuk a Tichý Szállóba. Ott pedig aznap este, mintha csak szándékosan így rendezték volna, nagy dínom-dánom volt: egy padlástolvaj, akit Pűlpytelnek hívtak, éppen mulatott a bandájával. Minthogy a rendőrség hónapok óta eredménytelenül kutatott utána, igazán merő véletlen volt, hogy éppen a rendőr-főtanácsos úrnak sikerült őt mulatás közben meglepnie. Csakhogy Pülpytel szamár volt, ahelyett, hogy hagyta volna fülön csípni magát, és egész életében büszke lett volna rá, hogy egy ilyen nagy méltóságú úr fáradozott miatta, kiugrott az ablakon, hazarohant, és bebújt az ágy alá. A feleségének pedig megparancsolta, hogy mondja majd, hogy nincs otthon, azonfelül a biztonság kedvéért még gavallért is hozatott vele a szomszédból, akivel ágyba kellett feküdnie, mintha a szeretője volna. A tanácsos úr nemsokára megjelent Pűlpyte- léknél. Am behatolva és a dunyhát fellibbentve, Pülpytel helyett egy idegen férfit talált az ágyban. Bizonyára mindenki más zavarba jött volna erre, nem így a rendőr-főtaná- csos úr. Léleknyugalommal újra betakarta az asszonyt s az idegen férfit, bocsánatké- rően megemelte a kalapját, majd rettentő hangon így kiáltott: — Pülpytel, bújjon elő, de azonnal, mert ha nem, kétszeres büntetést sózok a nyakába! Hisz tudja, mennyire jóban vagyok a bírósági urakkal! Pülpytel, egészen zölden, csakugyan előbújt a jól előkészített ágy alól, s a rendőrlegény, akit közben a tanácsos beszólított, bilincset tett a kezére. A főtanácsos úr, elhaladva a hitvesi ágy mellett, udvariasan megemelte a kalapját, még a szeme se rebbent. Amikor hat hónap múlva a boldogtalan Pülpytel hazatért, legelőször is elpáholta * A pozsonyi Madách Könyvkiadónál 1971-ben megjelenő Régi bűnügyi történetek című kötetből.
