Irodalmi Szemle, 1971
1971/6 - FIGYELŐ - Bessenyei György: Fenákel Judit: Vetkőztető
szerűtlenségének bénító tudata, a szinte fatális kiszolgáltatottság a sorsnak, az embereknek, a világnak. Jaroš azonban — s ezt állandó berzenkedései, provokatív, bizarr ellenszegülései mutatják a legjobban — nem hajlandó elfogadni a sors, a modern világ szorításait, szertelenül ugyan, de konok eltökéltséggel keresi a leverhetetlenség emberi modelljét. Nyers indulatai mögött szemérmes érzel- messég bujkál, mély emberszeretet, bátor művészi készség, rátermettség. Egyelőre ez sem kevés, s további kiérleltebb írói emelkedésének előlegezett zálogaként mindenesetre ígéretes teljesítmény. Garaj Lajos Fenákel Judit: Vetkőztető (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1970) Az irodalom és újságírás kapcsolata körülbelül olyan a múlt század vége óta a magyar irodalomban, mint azoké a házasoké, akik számtalan konfliktus, veszekedés ellenére sem tudnak egymás nélkül élni. Az „újságírói robot“ lehet, hogy magvát szakasztotta néhány jelentős alkotásnak. De letagadhatatlan az a megtermékenyítő hatás, melyet az írók valóságlátására társadalomismeretére gyakorolt. (S az igazán nagyok, Mikszáth, Ady, Móricz, csak megalkották a maguk nagy, jelentős életművét!) Ez a folyamat — szerencsére — napjainkban is tart. A mai magyar próza egyik legjelentősebb vonulatán könnyen felfedezhető az újságírás közvetlen ihletése. Fenákel Judit jelenleg is újságíró. Riportjaival tűnt fel, az újságírás nevelte íróvá. A kötet öt novellájának — talán kisregénynek is lehetne némelyiket nevezni — hősei első látszatra merőben különböznek egymástól. A különbségek azonban — hangozzék talán paradoxul — még erősebben húzzák alá, domborítják ki az azonosságokat. Azt, hogy félresikerült életük tragédiáiban ugyanaz a törvényszerűség nyilvánul meg. S itt — ebben a vonatkozásban — mindegy, hogy egy mozgalom minden munkájában egykor lelkesen részt vevő szegényparaszt lányból lett újságírónőről vagy régi, úri, műgyűjtő család „utolsó sarjá“-ról van szó. Valamennyi hőse: áldozat. Egyik sem tudja saját képességeit kibontani, terveit-vágyait megvalósítani. Röviden: nem saját életüket élik, hanem egy lefokozott „féléletet“ (hogy Adyval szóljunk). A különbség annyi, hogy vannak hősei, akiket egyértelműen környezetük nyom el, s vannak, akiknél ez komplikáltabban jelentkezik. Azoknál, akik önként vállalják az általuk felismert, utált életformát, mert nem akarnak környezetük ellenére tenni. Mások vágyainak engednek inkább, semmint saját életparancsuknak (Széli Margit és a Csütörtöktől csütörtökig). Az eltemetettséget, élőhalottságot kibányászó, az embertelen környezetet szá- monkérő gesztus az újságíróé. Lapjainkban szinte naponta találkozhatunk — tárgyát tekintve! — hasonló jellegű írásokkal. A riport tényanyaga azonban szerencsére Író kezébe került, aki úgy formálja ezeket alkotássá, hogy valósághitelét nemhogy csökkentené, hanem inkább növeli. Jellemző példa erre a kötet első és utolsó írása A kétéltű, s a Vetkőztető. Az előbbi „szaladjoda-gyerevisz- sza“ életet élő kishivatalnoka a sematikus irodalompolitika nyomására abbahagyta az írást, eltemette magában az írót. S mikor három napig nem megy be munkahelyére, akkor „veszik észre“ (!). Főnöke behatol üres lakásába, s megtalálja és elolvassa önéletrajzi regényét. S az újságíró itt válik Íróvá. Az egyszeri eset az észre nem vett kishivatalnok életrajzi regénye: írói munka. Nem különben a Vetkőztető asszisztensnőjének esete is. Itt az orvossal való viszonya miatt indítanak ellene fegyelmi eljárást. Megalázása mellé a szerző még „odakapcsolt“ egy képet: a ruhasegélyre váró cigánygyermekek megalázó meztelenre vetkőztetését. Ez az egybejátszatás s az egész novelláskötet azt mondja, amit egy másik novellának az újságírója: „Mit lehet és mit nem szabad az emberrel tenni.“ S ez vezet el bennünket a szerző valósághoz való viszonyának megismeréséhez, éppúgy, mint írói módszeréhez (már amennyire a kettőt el lehet egymástól választani). Alapállása az indulatos felháborodás. A kímélet árnyékát sem tudjuk — legnagyobb megelégedésünkre! — felfedezni soraiban. A másokkal való nemtörődés, a könnyelmű, felelőtlen ítélkezés és főleg a sablonok,
