Irodalmi Szemle, 1971

1971/6 - FIGYELŐ - Bessenyei György: Földeák János: Nők és férfiak

valamint a szemforgató álszentség vált­ja ezt ki nála elsősorban. Ennek legjobb példája az Üdvözlet Altornyáról, melynek tanár főszereplőnőjét egy fegyelmetlen, hisztériás fruska bosszúból tett hazug vallomása miatt menesztik állásából. S mikor a hazugság lelepleződik, s ami­kor a bíróság is felmentő ítéletet hoz, akkor a vezetőség tekintélyét“ féltve (!) kitart korábbi álláspontja mellett. Ráadá­sul a „vádlottat“ meg sem kérdezik, hi­szen fiúsra vágott haja, lapos sarkú ci­pője, s az hogy sok Kossuth cigarettát szív, már elegendő ahhoz a következte­téshez, hogy nemileg perverz, s ilyen vágyakkal közeledett tanítványáhöz(l). Azt hinnénk, hogy e felháborító sor­sok, események a felháborodottság hang­ján fogalmazódnak meg a novellákban. Kellemesen csalódunk. Mégcsak ún. „erős“, „nyomdafestéket nem tűrő vagy „finomabb ízlésűeket“ tiltakozó levelek írására Indító kifejezéseket sem hasz­nál. Ezeket olvasóival mondatja ki, aki­ket az általa feltárt tények — ha embe­rek — ki kell, hogy hozzanak a sodruk­ból. De éppen ezzel a visszafogottsággal, kevés szóval való sokat mondással éri el ezt a hatást. A szenvtelen egyszerűség­gel megjelenített lobogó indulat — ép­pen a tartalom s forma ellentétén ke­resztül — teszi Fenákel Judit kötetét a közelmúlt egyik legjelentősebb novellás- kötetévé. Bessenyei György Földeák János: Nők és férfiak A jelentéktelennek látszó cím harminc­egy érdekes novellát foglal egybe. Szí­nes, érdekes, változatos világukat nehéz lenne megközelítően is felsorolni. In­kább jellegükre szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét. Alapvető, közös tulaj­donságuk egyfajta sajátos derű. Derű, mely nem az élet, nem a társadalom problémáinak elfedezésére irányul, mely nem „elkedélyeskedi“ a dolgokat, s kéz- legyintéssel tér napirendre a bajok fe­lett. Annak az embernek a derűje-humo- ra ez, aki végigpróbálta, csinálta, látta a magyar történelemnek legsötétebb kor­szakát, a fasizmus éveit. Földeák János a legméltatlanabbul háttérbe szorított s mind a mai napig kellően nem értékelt írói csoportosuláshoz, a munkásírók cso­portjához tartozott. A második világhá­ború az ő soraikban vitte véghez a leg­nagyobb pusztítást, s a felszabadulás után sem kapták meg azt a helyet a ma­gyar irodalmi életben, mely joggal meg­illette volna őket. Mindez azonban nem törte meg az írót. Derűje kiküzdött derű, a nehéz harc utáni győztesnek távolról sem önelégült, hanem inkább magabiztos derűje. írásai túlnyomó részében is ro­kon lelkű hősök szerepelnek. Legtöbb­ször egy-egy „öreg szaki“, aki hol mo­rogva, hol mérgelődve néz a mai fiata­lokra. De tőlük — éppúgy, mint az író­tól — mi sem áll távolabb, mint valami­féle „bezzeg az én időmben“ jelszó, va­lami oktató, kákán is csomót kereső fel­fogás. A mormogás, az elégedetlenség rendszerint eloszlik, mikor kiderül a hi­báztatott fiatalok szakmai tudása, há- nyavetiségük mögül klvilágló embersé­ges magatartása. Természetesen a novellák nem korláto­zódnak erre a típusra. Találunk itt éles csattanóra kihegyezett történeteket. Egy- egy nagyhangú, nagyotmondő alak fel­sülését, egy régi úriember lelepleződését, egy-egy furfangos figura ügyes cselve­téseit. E csattanós történeteket sem önti el az „anekdotizálás“ mindent feloldó derűje. Kiélezésük éppen oda vág, ahová kell: az álság, a hamisság, a fennhéjá- zás, a múltból ittmaradt, eltakarítandó eszmei-magatartásbeli lomok közé. Máskor az író mindössze egy jelenték­telennek tűnő eseményt vagy éppen tár­gyat választ írása témájául. Például a Deszkakerítés című novellának „hőse“ egy ócska, ütött-kopott kerítés. De — s ez a de távolról sem elhanyagolható — e mellett vert agyon a múltban egy fa­siszta rendőr egy munkanélkülit, erre ragasztották — többek között az író is — a röpcédulákat, s most — most jó­kedvű fiatalok randevúznak mellette. Olykor viszont egy hangulatra-gesztus- ra épülnek írásai. A Fészekrakás hősnője még — ágy híján — szalmán alszik, s mikor egy nap szalmaszálat találnak munkatársai a hajában, akkor nevetve teszi el, majd egy kerítés repedésébe dugja, hogy a fészket rakó fecskék meg­találják: „Hadd örüljön meg egy fecske, amelyik fészket akar rakni."

Next

/
Thumbnails
Contents