Irodalmi Szemle, 1971

1971/6 - Kósa László: Keleteurópa népköltészete magyarul

lógiából ismerheti meg a magyar olvasó. Pár esztendeje, jelent meg kisebb újgöröj mesegyűjtemény is magyarul. Északra tekintve: a rokon észt nép naiv eposza £ Kalevipoeg Bán Aladár fordításában egy évtizede olvasható, de első töredékei magyarul már száz esztendeje napvilágot láttak. Az elmúlt két évben kisebb önálló észt mese gyűjtemény és az észt irodalmi antológiában népdalok, valamint balladák is meg jelentek magyar nyelven.

Kis népek kultúrája iránt érdeklődni Kelet-Európában mást, különlegesebb figyelmei jelent, mint a nagyobbak műveltségének teljesítményeit ismerni. Az utóbbiaknál a nyelvi megközelítés könnyebbsége vitathatatlanul segíti a válogató és a fordító munkáját. A kis népek irodalmát viszont állandóan kíséri az aggodalom, vajon mit adott és adhat az emberiségnek, alkotásai milyen széles körben találnak elismerésre, leküz- dik-e a nyelv sáncait. Ma elmondható, hogy Európa majdnem minden kis és nagy népének népmeséiből, dalaiból és balladáiból kisebb vagy nagyobb számú fordítás, dfe olvasható magyarul. Az orosz népköltészetet például, a folyóiratokban és antológiákban rendszertelenül napvilágot látott fordítások mellett két tartalmas, szép kötet képviseli: az Orosz népmesék (1954) Beke Margit és Görög Imre fordítása és az Ékes fehér hattyú (1962) című népköltési gyűjtemény. Ez utóbbi, Kormos István és Rab Zsuzsa munkája, fölöleli az évezredes orosz népköltészetet a sok száz éves történeti énekektől századunk forradalmi dalaiig. Végül, a sort bezáróan említjük, hogy a magyarországi és a Kárpát-medencei német nemzetiségek néprajza kutatásának magyar nyelven is igen nagy hagyományai vannak, melynek számbavétele, eredményeinek és buktatóinak összevetése külön tanulmány feladata volna.

Vajon mi az a kiapadhatatlan erő, amely ezt a közel k§t évszázada tartó, ma is élő és ható törekvést táplálja? Megismerni a szomszédos és a más, távolabb élő, de hasonló történeti sorsú népek népköltészetét. Volt alkalom a reális önismeret programjából meríteni. De túl az elvi útmutatáson, a közeledést őszintén szolgáló szándék minden korban ösztönösen is összekapcsolta a kisebb tehetségű műfordítók és a népköltészet ihletett tolmácsolóinak törekvéseit. Székács József, Ács Károly, Lechoczky Tivadar és mások sok helyen döcögő versei ma már többnyire csak irodalomtörténeti értékűek. Annál inkább büszkék lehetünk arra, hogy a 20. században olyan jeles magyar költők láttak például a román népköltészet fordításához, mint Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Gulyás Pál, Csanádi Imre, Kányádi Sándor, Salamon Ernő, Kiss Jenő, Szemlér Ferenc, Szabédi László, az író Bözödi György, s a zeneszerző Bartók Béla. Ű azt a kolindát fordította egyedülvalóan szépen magyarra, amely a Cantata profana zenéjének megírására ihlette. Illyés Gyula valósággal magyarrá varázsolt egy Miorita- balladát. Páratlan Kiss Jenő teljesítménye, aki egymaga közel tízezer sor román ballada fordítását végezte el. Weöres Sándor szlovák betyárballadákat ültetett át magyarra. Kétségkívül a legnagyobb munkát Nagy László végezte el több tízezer soros délszláv és bolgár népköltési antológiákat téve le a magyar olvasó asztalára. Mindnyájan, írók, műfordítók, tudósok és a néprajzi gyűjtés katonái a múltban egy másik, a nemzetiségek és a szomszéd népek kultúráját megbecsülő magyarságot képviseltek, a magyarság jobbik felét, amelynek a mai, szocializmusban élő magyarok az örökösei és a folytatói. Bizonyították, hogy a nemzeti gyűlölködés ellenére minden korban lehetett egymás kultúrájának megismerésére törekedni. A népköltészetet, a népdalt tolmácsolták, amelyről — elsősorban a magyarra, de minden más nemzetére is gondolva — Kölcsey Ferenc így írt: „Ügy vélem, hogy a nemzeti poézis eredeti szikráját a köznépi dalokban kell nyomozni.“ A népköltészetről írt lelkes szavakkal Puskin. Nem felejtette sosem, milyen nagy hatással volt művészetére. A népköltészetet gyűjtötte és rendszerezte, vaskos kötetekben sorra kiadta Vük Karadzsics, megalapozván ezzel a szerb nemzeti öntudatot. A népköltészetet ajánlotta például követőinek Ľudovít Stúr a modern szlovák irodalom indulásakor. A népdalt és a népballadát nevezte „nemzeti vagyoninak a román Vasile Alescandri. Hriszto Botev, a nagy bolgár költő is a népköltészet nyomdokain járt. Népszerű költeményei eredeti bolgár népi dallamokra énekelve terjedtek el. Folytathatnók a példákat. A népköltészet szeretete a nemzeti romantika hozománya, de nem évült el, máig tart. Európa népei a polgári nemzetté válás óta műveltségük részeként, féltett kincsként tartják számon népi kultúrájukat. Még Inkább így van ez Kelet-Európában, ahol minden nép a legsajátosabb javának tudja, legpontosabb