Irodalmi Szemle, 1971
1971/6 - Kósa László: Keleteurópa népköltészete magyarul
ban, majd Pozsonyban 1960-ban. Mind ez ideig a legszebb magyar nyelvű szlovák népköltési kötet a Fényes a tűz lángja című balladaantológia, amely Csuka Zoltám ritka műfordítói teljesítményeként 87 balladát tartalmaz. Božena Némcová szlovák meseföldolgozásaiból az első magyar nyelvű kötet, A hűséges pejkó 1955-ben Budapesten jelent meg, a második a közös magyar—csehszlovák könyvkiadás keretébe* 1967-ben Pozsonyban. Az előbbit Komjáthy István, az utóbbit Aczél János fordította. Az elmúlt évtizedben az Irodalmi Szemle is közölt szlovákból fordított népköltészeti alkotásokat szlovákiai magyar költők, Cselényi László, Gyüre Lajos fordításait. A Csan- da Sándor szerkesztette kapcsolattörténeti antológia pedig szép számmal tett közzé török és kuruc tárgyú szlovák történeti énekeket, a múltbeli közös sorsot tükrözi népdalokat és balladákat. A szlovákok iránti néprajzi érdeklődés terén szép hagyományaink vannak, sajnos nem mondható el ugyanez a cseh népköltészet viszonylatában. A népdalfordítások elszórtak és igen kisszámúak. Az említett, 1963-ban kiadott cseh és szlovák költői antológiában mindössze két cseh népdal szerepel. A távolabbi múltból értékes tanulmány az Ernyey Józsefé: Mátyás kirány a cseh néphagyományban {Ethnographia 1921). Aligha sorolhatjuk ide Jirásek magyarul is megjelent Régi cseh mondáit, hiszen a nagy cseh író elsősorban krónikákból, régi följegyzésekből, nem pedig az élő népköltészetből vette szépirodalmi földolgozásainak alapszövegeit. Božena Némcová cseh meséi is irodalmi átdolgozások. Az írónő azonban saját dél-csehországi gyűjtéseit írta, alakította tovább, megtartva a népmesék sajátos hangulatvilágát. Az első kisebb kötet ezekből a mesékből Palotai Erzsi fordításában látott napivlágot 1954-ben, (A tizenkét hónap], a másodikat Gyűrkő Kázmér fordította A három aranytoll címmel (1962). Hasonlóan alakult a lengyel népköltészet magyarországi útja. Greguss Ágost 1866-ban megjelent kis antológiája, a Népek lantja közreadott egy lengyel népdalt, de ennek társaival sokáig nem találkozhatott a magyar olvasó. A század elején Ernyey József néhány apró folklórközléssel gyarapította a sort. A hagyományos lengyel—magyar barátság ellenére csak az 1950-es években jelent meg egy-egy lengyel népmese gyermekeknek átdolgozott változatban, más népek meséinek társaságában. Majd 1960-ban látott napvilágot Furulyaszó címmel a Pákozdy Ferenc fordította első magyar nyelvű lengyel népdalantológia. Két évvel később követte ezt egy mesegyűjtemény, Kerényi Grácia fordítása, Ortutay Gyula utószavával. S ha nem is kielégítő, de örvendetes kezdet az a két, a magyar—lengyel népköltészeti kapcsolatokat vizsgáló dolgozat, amely lengyel kutatók tollából két esztendeje jelent meg magyar nyelven a Tanulmányok a magyar—lengyel irodalmi kapcsolatokról című kötetben. A Szovjetunió népei közül a magyarokkal közvetlenül az ukránok szomszédosak. Az ukrán népi kultúra területén még igen sok a megismernivalónk. Az elszórt fordítások után 1961-ben Ungváron megjelent, gyermekek számára fordított ukrán mesegyűjtemény aligha elégséges eredmény. Van azonban a két nép szomszédságának erős kapcsa is: a Kárpátokon innen lakó kárpátukránok (ruszinok). Néprajzi kutatásukban igen szép hagyományai vannak a magyar néprajznak. 1864-ben jelent meg Sárospatakon, nem kisebb személy, mint Erdélyi János kiadásában és bevezető ajánlásával, az első magyar nyelvű ruszin népköltési gyűjtemény, Lehoczky Tivadar fordítása. Nem sokkal később Erdélyi a Felvidék című lapban nyílt levélben fejtette ki, milyen fontosnak tartja a szomszédos népek kultúrájának jó Ismeretét. Néhány esztendővel később a Kisfaludy Társaság újabb ruszin népköltési antológiát adott közre (1870), Fincziczky Mihály fordításait. Fincziczky nagyszámú mesét is gyűjtött, de ennek kiadására csak idős korában, közvetlenül az első világháború kitörése előtt gondolt. A Néprajzi Társaság vállalta volna a magyarra fordított kárpátukrán mesék kiadását, a tervet azonban elsodorta a háború. A kézirat sokáig lappangott, és 1970-ben az Európa Kiadó „Népek meséi“ sorozatának ötvenedik köteteként látott napvilágot Ortutay Gyula kísérő tanulmányával. Lehoczky Tivadar is írt még idős korában kárpátukrán vonatkozású néprajzi cikkeket és tanulmányokat. Munkáját fiatalabb kortársa, Sztripszky Hiador folytatta, aki többek közt terjedelmes tanulmányt írt Kossuth Lajos a ruthén népköltészetben címmel (Ethnographia 1907). Az elénk rajzolódó kép akkor igazán kerek, ha egy-egy pillantást vetünk a történeti Kelet-Európa szélső pontjaira. Az elmúlt húsz esztendő eredménye, hogy Európa egyik legarchaikusabb népköltészetét, az albánt mesekötetből és terjedelmes népköltési anto
