Irodalmi Szemle, 1971

1971/6 - Kósa László: Keleteurópa népköltészete magyarul

Kosa László

Kelet-Európa népköltészete magyarul

(Bibliográfiai áttekintés)

Hatalmas munka, Írók, költők, tudósnemzedékek lankadatlan igyekezete eredményeként a magyar olvasó kitűnő fordításokban olvashatja a kelet-európai népek népballadáit, népmeséit, népdalait. A magyar kulturális érdeklődés egyik kevéssé ismert tartománya ez. Pontos számbavétele vaskos könyvet tölthetne meg, a tények, adatok sokasága szétfeszítené nem egy, de több tanulmány kereteit. De a vázlatos áttekintés is értékek sokaságára figyelmeztethet. Hiszen fontos dologról van szó. Bizonygatni nem szükséges, hogy a népköltészet ügyét százötven éve figyelemmel kíséri Kelet-Európá- ban az irodalmi közvélemény. Több mint százhúsz esztendeje öltött formát Petőfiben a gondolat: „Hiába, a népköltészet az igazi költészet!“ Négy évtizeddel később Jókai a Magyar Néprajzi Társaság első ülésén így beszél: „Mindenek előtt nekünk magyaroknak fölöttébb üdvös egyrészt a velünk egy monarchiái kötelékben élő különféle nép- fajoknak egyediségével részletesen megismerkedni, másrészt a kerek földnek mind a nálunknál nagyobb, előrehaladottabb, mind a kisebb és elmaradottabb nemzetei világába belepillantani. Ez tanít meg bennünket saját értékünknek helyes megbecsülésére, feltár előttünk sok reánk váró feladatot s megszüntet sok előítéletet. Ha a világon bekövetkezik az örök béke,az az ethnográfia álalános elterjedésének munkája lesz" (1889). Ez a néhány lelkes mondat kivételes tisztasággal összegezte az önismereti tudományok művelőinek egyik nagyon fontos kötelességét. A pártoló tag, Jókai gondolatai szervesen beletartoztak a Társaság programjába. Hunfalvy Pál elnök ugyanazon az ülésen tudományosan is megfogalmazta az országban élő nemzetiségek és a szomszédos népek kultúrája tanulmányozásának feladatát. A Társaság a nevében is hordozta célkitűzését, nem egyszerű „Magyar“, hanem „Magyarországi Néprajzi Társaságaként alakult meg. Külön szerveztek kebelében nemzetiségi szakosztályokat, több mint húszat, amelyeknek elnökei és előadói kevés kivétellel mind az illető nemzetiségek jeles közéleti vagy tudós férfiúi közül kerültek ki.

Mindez nem a semmibősl, nem csodaként állt elő. Megelőzte Brassai Sámuel és Meltzl Hugó folyóirata, a sok nyelven írt Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok, amelyben számos folklorisztikai tanulmány jelent meg. Megelőzte a Herrmann Antal által szerkesztett Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn, az első magyarországi néprajzi folyóirat, amelynek magyar nyelvű mellékletében 1887-ben olvasható a szerkesztő fölhívása: „Gyűjtőinkhez és dolgozó társainkhoz: Reméljük, hogy nyelvi és nemzetiségi különbség nélkül mindazok az írók és gyűjtők, akik hazánk különféle nemzetiségeinek néptanával foglalkoznak, hajlandók lesznek az összes fajok ethnológiai érdekeit egyenlő elfogulatlan módon képviselni folyóiratunk önzetlen céljainak becses közreműködésükkel való támogatására és előmozdítására“.

De ezek csak a közvetlen előzmények, a Néprajzi Társaság megalakulása előtti lépcsőfokok. Bőven előbbre mehetünk az időben. Meg sem tudjuk határozni, mikor kezdett érdeklődni a magyarság a vele egy országban élő és a szomszédos népek népi > kultúrája iránt. Hiszen a dalszerető ember régi és természetes érzésből fakadó figyelemmel szívesen tanulja meg a neki tetsző ismeretlen dalt, még ha más nyelven szól