Irodalmi Szemle, 1971

1971/6 - Zsilka Tibor: Kommunikáció-elmélet, stílus, szövegelemzés

erős intenzitású kifejezés), amely a „mintha nyúznák őket“ résszel hasonlatot alkot. A hasonlatban a „nyúznák“ ige már utal a hamarosan bekövetkező pusztulásra, vészre.

Ennyit a novella kezdetéről, az indításról, amelyben megtaláltuk a kontrasztot, a ritmikai sajátosságokat, tehát mindazt, ami a szavak, mondatok jelentésén túl valamiféle információtöbbletet sugall, ami a struktúrát esztétikailag relevánssá teszi.

Az ismétlődésből adódó ritmust ebben a Móricz-novellában azonban másutt is meg lehet lelni. Az ismétlődés a Barbárokban ugyanis általános tünet, markáns stílusjegy. Találunk itt ismétlődési alakzatokat is. A líraiság ilyen kézzelfogható módon is kifejeződik az írásban. Az ÉN-je, szubjektív érzésvilága legerősebben és legadekvátabban az asszony férje és gyermeke iránti szeretetébe, hozzájuk való egyszerű, de annál mélyebb ragaszkodásába transzformálódik bele; s az írásmű ott és akkor válik igazán balladaszerűvé, amikor a meggyilkolt juhász felesége elindul férjét keresni. Ez a mély emberi érzés, ragaszkodás fejeződik ki az ismétlődési alakzatokban. Erről legékesebben a következő idézet tanúskodik (az anafora, epifora [mondat végi ismétlődés], epa- nasztrofa [a mondat végi és a következő mondat eleji ismétlődés] és a poliptoton [szóismétlés más-más nyelvtani végződéssel] variálódnak és kombinálódnak itt hatásosan, s ezzel e szövegrészben lényegesen felerősödik és kidomborodik a kifejező funkció). íme, az idézet:

„Az asszony pedig ment, me nt, elment. Elveszett a nagy pusztán. A nap egyre feljebb hágott az égen, s nézte ahogy a fekete asszony vászonfehérben tovább ballagott a pusztán. Az pedig csak ment, csak ment. Haza se nézett. csak elment, addig ment, míg a puszta el nem nyelte. Addig ment, addig ment, míg el nem érte a Dunát. Azon is át aim ént, ladikos embert lelt, az áttette. És ment.

Ment, amerre hallotta, hogy juhászok szoktak legeltetni.

Ment az egész nyáron, ment, amíg csak a hó le nem esett, minden földet bejárt, minden nyájat megkeresett, minden juhásszal leült, s megkérdezte, látott-e ilyen meg ilyen derék kis hallgatag embert a háromszáz juhával."

A szövegrészben is ismétlődés magva, hordozója a ment ige, de ez korántsem azt jelenti, hogy egyéb lexikális elemeknek a rekurrencia előidézésében, az esztétikai információtartalom kifejezésében és kifejeződésében nincs funkciójuk A 2. és a 3. mondat végén a pusztán szóalak helyezkedik el eplforaként, ugyanakkor a csak, addig, minden szavak ismétlése más szavak, szóalakok társaságában szupraszegmentális szinten (hangsúlyozás) éppúgy esztétikai funkciót tölt be. Persze kétségtelen, hogy az olvasó az esztétikai információtöbbletet elsősorban a témán keresztül érzékeli, a megrázó történet egyes motívumai hatnak rá elsődlegesen; de — amint látjuk — a szöveg esztétikai velejáróját itt a nyelvi elemek is kifejezik, azok erősítik fel.

Az olvasó a történetre és a sajátos környezetre természetesen főként az expresszív kifejezések (tájnyelvi elemek, a környezetet felidéző szókincs stb.) és a kifejezés- módok (a rövid mondatok és rövid szakaszok használata) segítségével hangolódik rá. Éppen rövidségük és a tájnyelvi kifejezőeszközök miatt rendkívül expresszívek a párbeszédek, ami egyébként a juhászok viselkedésével, gondolkodásmódjával korrespon- deál. Tájnyelvi elemet azonban nemcsak a dialógusok tartalmaznak, hanem az auktorális szöveg is. A lírai ÉN így is azonosulni igyekszik a juhászok életmódjával, mentalitásával. Legalább néhány példát Idézünk erre is: „Mér mond ilyet (mármint Boáit juhász rosszakarója — Zs. T.)“; „Hogy a gödör megvót, a kisebb juhász fogta a gyereket, beletette. De az ember mégis nagy vót“; „Az (mármint Bodri juhász — Zs. T.) reggelibe sose rakott tüzet, úgy ette a kenyeret, szalonnát s hajmát. Csak déliére tüzelt...“; „Mán lassan lefelé konyult a nap ...“ „Mán akkorára a malaca is megnőtt, a tyúkjai, csibéi is megszaporodtak ...“; „Félásták a sírt, leírták, amit láttak. Levették a szíjat a hótt juhászról s vissza Szögedébe" (a 2. rész utolsó szakasza). De az előbbi idézetben is találunk ilyen kifejezéseket: átalment, minden fődet bejárt.

Az említett példák egytől egyig a sajátos környezetre utalnak, amelyben a történet lejátszódik; s funkciójuk az, hogy ezt a környezetet az olvasó elé idézzék, koloritot teremtsenek. Egyúttal variabilitást, változatosságot idéznek elő a szövegben nyelvi szinten. A téma szintjén e változatosság szintén jelentkezik, mégpedig váratlan fordulatok formájában. Erre jó példa a befejező rész; ott ugyanis két hirtelen váltás történik, kétszer döbbenti meg a szöveg az olvasót: először az, amikor a rézzel kivert szíj