Irodalmi Szemle, 1971
1971/6 - Zsilka Tibor: Kommunikáció-elmélet, stílus, szövegelemzés
Zsilka Tibor 1. A kommunikáció szó jelentése magában foglalja a közlés, a társadalmi és emberi kapcsolatok összes lehetséges módját. Szűkebb értelemben azonban a kommunikáció az információcserére korlátozódik. Ilyen értelemben a kommunikáció az információ- átadás és az információbefogadás folyamata. A kommunikáció egyik sajátos esete a szépirodalom js. Ha a kommunikációelméletet a szépirodalomra vonatkoztatjuk, akkor mindenekelőtt a legáltalánosabb kommunikációs modellből kell kiindulnunk, amelyet a következőképpen lehet felvázolni: SZ ------—--------------------------------------M------------------------------------------------------^ O Az SZ a szerzőt, tehát az információátadót jelöli, az M a szépirodalmi alkotást, az 0 pedig az olvasót, a befogadót, az információátvevőt. Sokszor és sokak által vitatott kérdés, vajon szükség van-e a szerző bevonására akkor, ha egy konkrét alkotást elemzünk. A szerző teljes életrajza, az alkotó „civil“ életpályájának részletes bemutatása nemigen vagy csak nagyon kis mértékben járul hozzá egy-egy mű alaposabb megismeréséhez. Arról nem is beszélve, hogy az életrajz aprólékos tárgyalása mellett alig-alig jut idő az irodalmi mű belső törvényszerűségeinek a felfedésére, hatáserejének a levezetésére és megokolására. Mit kezdjünk hát a szerzővel? Vajon az olvasó számára olyannyira fölöslegessé vált és jelentéktelenné zsugorodott a szerepe, küldetése, mint Anonymus korában, amikor az írásművek írói fittyet hányva a szerzői jogra, még a nevüket sem tüntették fel a krónikákban? Nem, most merőben más a helyzet. A szerző mint információátadó a kommunikációs lánc szerves része, de a kutató elsősorban az alkotásban „elrejtett“, abba belekódolt ÉN-világát hivatott felfedni. A szerző ugyanis a konkrét alkotás aktív résztvevője, mégpedig oly módon, hogy valamilyen formában realizálódik a szövegben. Ö végzi el egyrészt a valóságmozzanatok elrendezését, másrészt a cselekmény, történés részese is lehet. Ebből kiindulva s ezt szem előtt tartva az általános kommunikációs modell módosításra szorul, mert hiszen a három alkotóelem közül az első beleolvad a másodikba, a szerző az alkotás segítségével sugallja saját érzelemvilágát, ÉN-jét az olvasé felé. Ez a viszony így rögzíthető: M (SZ)--------------------------------------->0 Érdeklődésünk középpontjában főképpen ez a viszony áll. A műközpontúság ugyanis önmagában még nem oldja meg azt a kérdést, hogy egy-egy alkotás lázba hozza-e az olvasót, s hogy élvezetet, élményt nyújt-e számára. Ha az alkotásnak ilyen hatása nincs, akkor a műnek aligha lehet esztétikai értéke. Ebből következik, hogy a mű értékrendszeréhez a hatás felől szükséges közeledni, ámbár mindig is különbséget kell tenni az esztétikai hatás és az egyéb hatások között. Végső fokon a hatás mindkét típusa a szöveg milyenségéből adódik, ennek folytán az esztétikai hatás okait, kiváltóit, előidézőit is potenciálisan a szöveg hordozza, abból vezethetők le. Az alkotás esztétikai komponensei, vagyis a szöveg sajátos megformáltsága és kifejezőeszközei alkotják a mű stílusát. kommunikáció elmélet, stílus, szövegelemzés
