Irodalmi Szemle, 1971
1971/6 - Gál Sándor: Vers
Gál Sándor kőlapok az eső költészete a város felett hazátlan ég éveim kőlapjain áldott zubogás a növekvő szélben összemosódó idő méretlenül is hiteles nem múlt és nem jövő a mindig ez az ízekre szakadt egy-egész mint a partra csapódó tenger nyújtózva egyesülő hullámverése és törékenységében is hatalmas csupa ellentmondás de mégis törvényt igazoló nap melegétől kinyílt repedések sugárzó sikolya s mindaz amit bronz- és vasvésővel homlokomra véstek minden mélyedés és redő a kínok harántvonalai ismeretlen utak az eső költészetében én minden lépésemről számot adtam az időnek s mégis minden beteljesedett rajtam és érzem a fehér kőlapok álmatlan csendjét ó a csodálkozó hóesés emlékeimben feltartott arcom a fehér rózsákat nyitó égen és a karcsú hajók melyek nélkülem indultak a végtelen vizekre illessetek külön névvel engem ahogy a hazavezető utakat megneveztétek a távoliét perceiben és szólítsatok majd magatokhoz ha látjátok bezárt ablakaim magányát Ernest Zmeták: Önarckép csákóval, (olaj, 1961)
