Irodalmi Szemle, 1971
1971/6 - Hrubín, František: Versek
A MAI ÉJSZAKÁT MEGELŐZŐEN: MINDENNAP (1930. augusztus) NAGYAPÁM egy év múlva lett volna nyolcvanéves. Agyvérzése volt nemrég. Reggelente úgy húztam a lábára zoknit, csavartam nyakára sálat, mint egy gyereknek. Minden ruhadarabot úgy kellett rátukmálnom. Hallott minden szót, de mindjárt el is felejtett mindent. öltözés után felsóhajtott: „Jó már, hogy haza megyünk!“ Vezetgettem a Bésna alatt. Világom és világa közt pirosló fal állt: zuhogott ifjú vérem. „Sýkora úr, ugy-e hazavisz?“ „Igen,“ morogtam, ráhagyva mindent. Mit bizonygassam, hogy nem a rég elhunyt Sýkora vagyok? „Marvanka*, fiatalodsz! Hogy csinálod?“ kérdezte máskor egy száraz bodzabokortól. „Csak gondolod, Josef,“ feleltem én Marvanka helyett. Jöttek a holtak a föld mélyéből, s helyettük én feleltem. Néha mulattatott a játék, s védekeznem is kellett, akkor is, ha világom és világa közt pirosló fal állt, akkor is, ha ő engem nem már nem sérthetett meg. Mullattatott a játék, de közben a vad Tónkéval láttam magam, amint az árban gázolunk, s mintha véletlenül csak, egymáshoz nyomjuk a hasunk s a mellünk. EGY KÉSŐBBI LEŠANY-I BÚCSÚ (1934. augusztus) Indul a vonat. Sziszeg a gőz. A sínek mentén megrezzennek a satnya zsúrlók. Gyorsan lefutok a többiekhez a folyópartra, lélekben kicsit gyűrötten a télen átélt ócska szerelmeimtől. Itt van végre a komp ideje. Állunk majd egymáshoz préselődve az üszökszagú deszkán, a révész csáklyázza a vízfeneket, keresi a kövek között a földet, a támaszt, s tovább löki a csikorgó kompot. Érzem, amit a kövek: beláthatatlan hosszú időközökben valami súlyos csáklya rá-rátapint szívemre, tompán nekifeszül, és lassan enged, s végtelen messze a part még, a tűző nap addig porrá éget. Aztán elhagyom súlyos deszkaszárnyam: a kompot, s a zöld dombok fölé röppenek. Repülök Lešany piacterére. (Terinám, meglátod, felforgatjuk a nyarat! Cimbalmukon a tücskök sohasem hallott nótákat pötyögtetnek, s csillagba néző szemed pillanatzárát * Marvanka — női név (ford.)
