Irodalmi Szemle, 1971
1971/5 - ÉLŐ HAGYOMÁNY - Válogatás a két háború közti csehszlovákiai magyar kommunista sajtó anyagából
még csak nézzük, képek sima lapjain, újságok táncoló betűsorai között, de több ez, mint nézés, több ez az érzelmek megindulásánál. Látjuk az ingást, de látjuk a kezeket is, melyek a zuhanást feltartóztatják, és látjuk azokat a kezeket is, melyek legördülés esetén fanatikus hittel markolnak a Rém sörényébe, hogy mindörökre vérbe tiporják. Nézzük, nézzük a képet, s egyszerre csak kitör a lélekbő] minden eddig elfojtott indulat. Galléron ragadni, a kép elé hurcolni minden bestiát, aki a vérünkre szomjas! Durva kíméletlenséggel vagdosni e sziklához homlokát, fapálcikákkal támasztani fel a szemhéjait, hogy lássa ő is, mi a vonalak mögött, a tankok és géppuskák őrjítő zakatolásában, ropogásában sikong! Odavonszolni mindnyájukat az eleven sziklakő közvetlen közelébe, alája gurítani nyomorult, csenevész testüket! Aztán meglódítani azt a sziklát! Hadd érezzék milliók rémült tiltakozását a saját inaikban! Hadd érezzék a halál fogainak irtózatos csattogását, az élet lassú elfogyatkozását! Apák fájdalmát, anyáink agyat bomlasztó jajszavát, szép szöszke leányaink vérbe fulladt mosolyát! Ml élni akarunk. Szép nyugodt emberi életet, mely mindnyájunk számára kenyeret és békét ád. Mi mindent elkövettünk, hogy megakadályozzuk a fenyegető sziklatömb legördülé- sét, milliók és milliók hiábavaló pusztulását. Ha kell, a meztelen hátunkat feszítjük alá, vagy élő, frissen dobogó szívünkből építünk támasztékot, hogy a zuhanást megakadályozzuk. Egy ország határán ismét felemelte vérben forgó szemeit a rém, a háború eltorzult arca. Vért akart, a szabadsághoz és a demokratikus jogokhoz két kézzel kapaszkodó ember vérét. Húsunkat, csontjainkat, emberek vérét. Kitátja hatalmas torkát, hogy egyetlenegy harapással a gyomrába gyömöszölje egész kontinensünket. S alig lenne nemzet, mely ennek az undorító étvágynak a kielégülését megakadályozná? Mi mindent megteszünk, hogy a zuhanást elkerüljük. Mindnyájunk vágya, hogy a tátott torkú bestia vérontás nélkül visszahúzódjék barlangjába. Ha pedig minden hiába, nem adjuk oda a saját bőrünket. Tovább látunk a szomszéd kéményénél, jól tudjuk, hogy az, aki egy egész bárány húsára éhes, nem elégszik meg az egyik combjával, még ha jelenleg ez ki is „elégítené“ őt. Népünkről, valamennyi európai nép biztonságáról, életéről van szó. Mi vagyunk az elsők, akiket közvetlenül érint a legördülő sziklakő, s az azt követő borzalmas lavina. Európa szabadságszerető népei nem hagyhatnak egyedül bennünket, ha másért nem, hát azért, mert a saját szabadságuk, a saját létük veszélyeztetése is sorra következik, és akkor már minden késő. (MaN, 1938) František Halas A harcoló Don Quijots Midőn nálunk az ősz a kertnek piros csókot dobott, hallottam Rosinante hangját, és láttam Quijotot, S a pajzán Sancho a kengyelben felállt, az én uram felkelőkre megy lőni; bolond álma már odavan. amint álmaim után fut, a csontos Kasztilián; a malommal hadd küzdjön a szél, a front vár most reám. Midőn nálunk az ősz a kertet bíborba szőtte, a barikádról Quijote vezényelt géptüzet, ratata ... Csehből fordította: Beregi Sándor (Magyar Nap)
