Irodalmi Szemle, 1971

1971/5 - ÉLŐ HAGYOMÁNY - Válogatás a két háború közti csehszlovákiai magyar kommunista sajtó anyagából

kózza agyon a csikót, de meghagyja, hogy éljen, fölneveli, és betanítja rá, hogy bicikli feladatát végezze ez. Eljár a földjei termését védeni rajta, és eljár a szeretőjéhez is duhaj betyár módra, árvalányhajas kalapban, akár a dédapja.

A termésünk értéke nem annyi, hogy a gépekkel való dolgozást megfizesse, hogy új gépek vevésére pénzünk maradjon. Bízzátok csak ránk a visszahullást: itt van hova. A gépeket sutba vágjuk, és műveljük majd a rögöt primitíven, gép nélkül, akár az öregapáink.

Eke: jó lesz a fagerendelyes is ezentúl. Minek volna mélyszántás, hiszen nem lesz vetőgépünk, nem lesz boronánk, kultívátorunk, sorkapánk: nem lesz gépünk. Hát a kézzel vetéshöz ölég a faekés túrás is, ölég, mert a vaseke hantokat vet föl, és ha kultivátorunk nincsen, mivel verjük szét az istentelen konok hantot száraz őszön?

Mennyit nyerünk mi a visszahullással! Most, hogy gépet veszünk a föld megmunkálásához, ahhoz a bank adja a pénzt, és a földjeinken adósság ül. A százéves visszahullás esetében mi az istennek volna a falu fölött a bank, hiszen az adófizetésen túl nem lenne seminő pénzkiadásunk.

Hogy a termelés eredménye kisebb volna? Noó, hiszen ha visszahullásról van szó, visszahullunk mi az egész vonalon. A textilnek az életünkből való kiküszöböléséről, a ruházkodás kérdésének megoldásáról már szólottam. Most az élelmezésről beszélek: hát nevelünk disznót. Ha dög nincsen, akkor mindig fölösleg van belőle a keresetlenség miatt, — túltermelésnek mondhatom, — levágjuk az állatokat, a húst befüstöljük, és nem hordunk a mészárszékből frisset.

Van Jókainak egy meséje a gazdag, de egyszerű román parasztról, aki a szultánnak egy nagy disznótököt küldött, tele arannyal. A szultán viszonzásul egy díszes kaftánt küldött a románnak, akit ez a kaftán indított el a civilizálódás útján. Mert a kaftán díszességéhez hozzá köllött alakítani a többi ruhákat, díszes batár köllött a szép ruhákban való utazáshoz, szép kocsiszín köllött a határnak, méltó kúria köllött a viskó helyén, hogy a lakóházat ne tegye csúffá a kocsiszín, a kúriában aztán az élet is más lett: szebb.

Hát a parasztok esetében a pszichológiából való törvényszerűséggel megtörténhetik ennek a fordítottja. Az otthon font-szőtt ruhához nem köll díszes omárium, ölég lesz a tulipántos láda. A tulipántos ládához nem köll a pallós szoba, ölég lesz a tapasztott föld is. A tapasztott földhöz nem köll a villanycsillár, ölég a mécses. Ha mécses van, nem köll az ajtónyi ablak, ölég a falba tapasztott tenyérnyi üveg is. A tenyérnyi üvegablakhoz nem köll magos épület, oldalán nem köll az oszlopos tornác, jó az ereszalja is. A tornáctalan házhoz nem köll cseréptető, jó a zsúp is, amit magunk csinálunk meg. Mennyit nyerünk vele: a vályogfalat megrakjuk mester nélkül is, a szal- matetőzéshöz ért az egyik sógor, vagy a másik sógor. Hasonló munkáért és pálinkáért megsegítjük a munkában egymást.

Hogy a primitívebben művelt földnek kisebb lesz a hozadéka? Hát aztán? Minek is köllene? A primitívebben művelt földnek kisebb hozadékára építené magát az állam.

Megélnénk mi a mesterember, az iparos, a gyári munkás, a hivatalnok nélkül is, mert minek volna kovácson és ácson túl más mester, minek volna a vándorkereskedőn és csekélyke áruján: són, fűszeren túl más kereskedelem? Suszter? Az állatok bőrét minek adnók el, ha tíz állat bőre köll egy csizma árára. Csinálunk bocskorokat magunk. A hivatalnok minek volna? Vasút nem köllene, mert a forgalmat lebonyolítanák a kocsik is, nem volna pénz a pörösködésre, a pörösködés helyett bunkósbottal való agyonütések volnának. Az igazságszolgáltatásra ölég volna egy vármegyében száz pandúr, a főispán és alispán, hat táblabíró és írnok. Milyen sokat nyerne az állam vele. Nini: itt van az adókérdésre a felelet: nem volnának hivatalnokok akkora számban, nem köllene akkor adó. De a katonaságot csak hagyják meg. A gépfegyvereket is," mert lehet, hogy amikorra ideérnénk, addigra elmúlna elszánt odaadásunk, és lázadás törhetne ki belőlünk. Akkor aztán lekaszabolnának minden parasztot, és a földek ágyába új emberfajtát ültetnének a fölöslegeseknek maradt iparosokból, munkásokból, hivatalnokokból. De hogy akkorig hová konzerválják őket, arra nincsen parasztfelelet.

Mi, parasztok visszamehetünk. Nekünk van hova. Mert primitíven művelt föld, kis kiterjedéssel is ad kenyeret, ha a kenyeret nem köll millió fizetségbe beleölni, és nem köll elvonni a szájtól.