Irodalmi Szemle, 1971

1971/5 - ÉLŐ HAGYOMÁNY - Válogatás a két háború közti csehszlovákiai magyar kommunista sajtó anyagából

zését a csehszlovákiai proletariátus megmozdulásától várjuk. Hiszünk abban, hogy a vörös kisebbségi front kiharcolja az utódállamokba szorított magyarság számára a szabadságot. Hisszük ezt, mert tudjuk, hogy nem más népek jogai ellen harcol, hanem minden nemzet dolgozóinak szövetségéért. Ebben a nemzetközi proletárszövetségben minden nemzet megtalálja önrendelkezését, és élvezheti teljes szabadságát. Örömmel gondolunk arra, hogy SSSR nem ismer többségi és kisebbségi kérdést, mert ott a szláv, finnugor, török-tatár és mongol nemzetek teljes önrendelkezése és testvéri szövetkezése az ilyen kérdéseket feleslegessé teszi. Amikor a vörös kisebbségi front bátor magyar harcosainak küldjük üdvözletünket, testvéri szóval kérjük, szlovák és cseh elvtársainkat is, hogy segitsék a kisebbségi magyarok becsületes, igazi nemzeti harcát, a magyar proletárok harcát a nemzeti szabadságért a nemzetközi proletárszövetségben!

(Az Ot, 1931)

Szlovenszkói magyar írósorozatunkban kisparaszt írót mutatunk be olvasóinknak. Sellyei József kint szánt-vet a vágsellyei határban, éli a parasztlegény apró korcsma- és kártyaörömeit, s közben egy-egy rövidke írásban elmélkedik a vidéki élet bajainak nagy világösszefüggéseiről. Egyszerűen gondolkozik, és mindig a dolgok velejére tapint. De mindig csak kis udvarának kerítése, holdacskáinak kimért határai mögül szól keserűen, káromlóan és gúnyolódva. Kívülről tehetetlenül nézi és szólja meg a romlást. S ez az, amit szóvá teszünk nála: nyomott kisparaszt-valóságából nem tud proletárharcossá, a mi harcunk szövetséges részesévé válni, holott csak így tudna a káromkodáson és morfondírozáson túl a maga és osztálysorsosainak, a kisparaszt Ságnak, utat mutatni ebből a valóságból a jobb emberi élet valósága felé. (Az Ot szerk.)

Mi parasztok visszamehetünk, mert nekünk van hova. Semmi se köll hozzá, csak a belőlünk feltörő duhajság még nagyobb foka, és máris megindul a folyamat. A duhaj- ság legmagasabb fokához sem köll, csak éppen az a szomorúság, ami az életünk.

Ismerhetitek a paraszt-pszichológiát. Nézzétek a szeretője hagyott legényt a szomorúságában a csárdában valahol. A szomorúságából akkora duhajság tör elő, hogy poharakat zúz, százszor kurjantja el: nem érdemli meg a csapodár, hogy búsuljak miatta! A szavakkal korlátokat állít a kettejük élete közé, és azontúl máris beállt a visszahullás

— a szakítás szerelmük kicsiny dolgának fejlődésével. Virágos példa volt ez, de kellett. Ezentúl nem veszem elő, de a visszahullásról beszélek én.

Tud a szomorúságból olyan duhajjá válni a paraszt, hogy megáll a szaladó napok kerge iramában, dobbant egy keserveset a lábával, és elkurjantja: eb ura fakó! — és azontúl aztán ezt fogjuk csinálni: kevés a termés élelmen túl maradt fölöslegének ára, hogy a gyárak adta ruhanemű megvevődjék a boltban, — hát majd termelünk kendert, meg lent. Öregapáink és öreganyáink régi idejéből megmaradt a guzsaly, orsó, rokka, szövőszék — ti a vásznat csak ontsátok, gépen, a mi terményünk árát csak nyomjátok le, hogy egyensúly ne legyen a termelés és fogyasztás között, a munkateljesítmény és a megkívánt öröm között, — mi majd kendert szövünk ruhának, meg lent szövünk ruhának, és visszahullunk, ha a jövendő programjára az van írva célnak.

1928 táján vásárolt biciklink már az enyészet felé mutogatja magát: majd nem vesz az idén egyetlen paraszt sem biciklit! Hiszen a kancáink évről évre vemhesek, évről évre új és új légió állat szabadul az életbe. Az egyik oldalon a gépek előretörésével megszűnt a lovak elhelyezési lehetősége, a fuvarokba, mederásatási munkálatokba, — a másik oldalon a paraszt, hogy megmutassa, hogy van hová visszahullnia: nem bunSallyei József:

Vissza az árvalányhajhoz