Irodalmi Szemle, 1971

1971/5 - ÉLŐ HAGYOMÁNY - Válogatás a két háború közti csehszlovákiai magyar kommunista sajtó anyagából

tartalmáról, mert az szlovákul folyt le. Csak annyi bizonyos, hogy a csendőrkordontól Major visszatért a tüntetők közé, és egyesekkel beszédbe elegyedett. Ez a beszélgetés a bizalmas értekezletre vonatkozott, amit Major a nyilvános gyűlés helyett akart megtartani, mivel látta, hogy ilyen helyzetben a csendőröknek elég a legkisebb ürügy, és lőni kezdenek. Ezen beszélgetés után ismét odament a csendőrparancsnokhoz, és felszólította, hogy engedje meg bejelenteni, hogy a betiltás következtében a nyilvános gyűlést nem tartják meg, és ehelyett taggyűlés lesz. Majort visszautasították — valószínűleg csehszlovákiai csendőrökhöz méltó módon — mert megfordult, hogy elmenjen.

Ebben a pillanatban azonban megvillant Major felett a parancsnok szablyája, és Major hátán néhány heves, súlyos ütést érzett. Maga Major nem tudja megmondani, hogy ki ütötte meg elsőnek. Néhány ütés után elvesztette az eszméletét, és a földre rogyott.

Ezt a pillanatot Szlávik miniszter így mondja el:

„Alighogy Jánosik főhadnagy kiadta a parancsot: Lövésre készen, Major levetette magát a földre, és súlyos sebesülést színlelt.“

Major összeesése rémületet vált ki. Az első sorból néhanyan, köztük elsőnek Zsabka Sándor odafutottak Majorhoz, hogy segítsenek neki. Talán három lépést tehettek, mikor eldördült az első sortűz.

A belügyminiszter ugyan itten szélesen magyarázgatja, hogy

„Jánosik főhadnagy a tömeget magyarul háromszor oszlásra szólította fel, és mikor a felszólítás eredménytelennek bizonyult, és a tömeg tovább dobálódzott kövekkel, Jánosik főhadnagy tüzet vezényelt.“

De a miniszteri beszédnek ez a része inkább úgy hangzik, mint a csendőrszabályzatok egyik szakaszának és nem az eseményeknek a ledarálása.

Legalább tíz tanúval beszéltünk az esetről, az öt sebesülten kívül, de egyik sem hallotta az „oszolj“ felszólítást, egyik sem látta, hogy a tüntetők köveket hajigáltak volna, egyik se látott kést egy tüntetőnek a kezében sem, egyik sem hallott pisztoly- lövést a tüntetők soraiból.

Feltevésünk szerint a tüntetés néhány résztvevőjének a fekvő Majorhoz való futását minősítették a csendőrök „elleni támadásnak“, ami aztán a sortűz közvetlen ürügyét szolgáltatta.

A lövések után pánik keletkezett. A nép megfordult, és futni kezdett, de ez a futás nem volt elegendő ok a csendőrségnek ahhoz, hogy beszüntessék a tüzelést. Tovább lőttek. Egy öreg paraszt, aki az egész vérengzést végignézte, ezekről a pillanatokról így nyilatkozott:

— Kosút erdő volt, ahol

(A parlamenti cenzúra kobzása.)

Tíz ember az út porában . ..

Az első sortűz után elestek:

a tizenhét éves Gyevát János munkás, akit szíven lőttek, Thurzó István, 30 éves kosúti munkás, átlőtt torokkal, Zsabka Sándor még egy ideig futott a golyózáporból, de néhány pillanat múlva lerogyott, és melléből vér szivárgott.

A további golyók az embereket már futás közben érték. A nagyszombati kórházban ápolt öt sebesült közül négyet hátulról ért a golyó. A sebesülések leírását Ponyicsán Jánor dr., Neuman galántai és Pongrác diószegi orvosoktól szerezte, kiket még keddre virradó éjjel felkeresett. Ezen orvosok szakvéleménye szerint:

Pszota Ferenc 57 éves kertészt, aki csak véletlenül ment ki kertjéből az utcára, oldalról hasba lőtték, a golyó jobb kezét is megsebesítette.

Pszota Erzsébet földmunkáslánynak a lábát lőtték át térde alatt, és a golyó teljesen szétroncsolta a lábát. Az orvos, aki a sebet kezeli, kételkedik abban, hogy ezt a sebesülést közönséges golyó idézte volna elő.

Popluhár József 20 éves munkást hátulról a balfüle mögött fejen lőtték.

Kugler Józsefet, ki kezén és lábán sebesült, szintén hátulról lőtték meg.

Molnár Dánielnek a combja sérült meg hátulról.

Rapan Gyula lábsérülést szenvedett.

Ez a látlelet túl sokat mondó. Elsősorban, hogy milyen szükségesség és kényszer- helyzet folytán használták a csendőrök lőfegyverüket. Meg kell még említenünk, hogy