Irodalmi Szemle, 1971

1971/5 - ÉLŐ HAGYOMÁNY - Válogatás a két háború közti csehszlovákiai magyar kommunista sajtó anyagából

Kérdeztük — tapasztalt csendőröktől — vajon héttagú, gumibotokkal is felszerelt csendőrosztag szétoszlathat-e 40 főnyi fegyvertelen tüntetőt. Elnevették magukat:

— Játszva! ...

Megfejthetetlen rejtély: miért nem szórta szét ez a csendőrosztag a Hegyiből jövő tüntetőket, miért nem akadályozta meg, hogy Major képviselő bejuthasson Kosútra, ha feltevésünk nem volna helytálló, hogy

(a parlamenti cenzúra kobzása.)

Aki nem akarná elhinni állításainkat, legalább is meg kell ütközzön azon, hogy a belügyminiszter által előadott hivatalos jelentés nagyon gondosan elhallgatja ezt az eseményt, mely a kosúti temető mögött 3 óra után, 15 perccel a végzetes sortűz előtt játszódott le. 4

Gyülekezés a tragédia színhelyén

Negyven tüntető, közöttük Major képviselő, mögöttük hét csendőr, akadálytalanul jutottak el a kosúti főutcára, a templom mögé, ahol a népgyűléseket rendesen tartani szokták. Ott még körülbelül negyven helybeli földmunkás várakozott rájuk. Üdvözölték egymást.

Szlávik miniszter beszámolója erről így emlékszik meg:

„Mikor az összeverődött tömeg fenyegető magatartást tanúsított, a csendőrtiszt a községházán elhelyezett 14 csendőrrel kiállt a ház elé...“

Rejtélyes, hogy kivel szemben tanúsíthatott „az összeverődött tömeg fenyegető magatartást“ — hisz „a csendőrök a községházán voltak elhelyezve“. A miniszteri jelentésből csupán annyi igaz, hogy a csendőrök kijöttek, és nem csupán a községházáról, de a fogyasztási szövetkezet udvaráról is. Nem feledkeztek meg közben arról, hogy a szövetkezet korcsmájában levő néhány helybelit az utcára kergessék. A kikergetettek egyikét később a kosúti utca halottai között lelték fel.

De ne vágjunk az események elébe. A csendőrök vonalba fejlődtek a széles kosúti utcán. Most már talán lehetne „fenyegető magatartásról“ beszélni, ha ennek nevezhetnénk a hivatalos jelentés szerint 150, a mi megállapításaink szerint 80 ember lármáját, fütyülését és kiáltozását.

Kosút erdő volt, ahol...

Szlávik miniszter a csendőrök sorsáról és az összeütközés keletkezésének történetéről így emlékszik meg:

„A csendőröket pisztolylövés és kőzápor fogadta, amely minden oldalról hullott a csendőrökre. Hat csendőrt kövek sebesítettek meg, egy csendőrt bicskával szúrtak meg. Major képviselő a tömeg élén haladt. Major a tömeget a csendőrség ellen vezette,, és vezetőjük gyanánt lépett fel. Jánosik főhadnagy, aki ebben a pillanatban 14 csendőrnek parancsnokolt, felhívta Major képviselőt, aki vezér gyanánt szerepelt, hogy igazolja magát. Major képviselő erre nem válaszolt, hanem tovább buzdította a népet a csendőrség elleni támadásra. Ű maga közben folyton az első sor közepén állott...“

Hiába kerestünk egy civil résztvevőt is, vagy szemtanút is, aki tanúvallomásával a belügyminiszter szavainak legalább a valószínűség látszatát kölcsönözné. Meg kell ezért elégednünk azzal, hogy ezt a pillanatot úgy írjuk le, mint azt nekünk szavahihető tanúk, akik a járda széléről nézték az eseményeket, elmesélték.

Ezen tanúvallomások szerint az események így peregtek le:

Major képviselő az emberek között állt, és nézte a csendőrök fejlődését. A tüntetők első sorai és a csendőrkordon között 12—18 lépésnyi távolság lehetett. Mikor a csendőrök elhelyezkedtek, Jánosik csendőr főhadnagy Majorra kiáltott — a hivatalos jelentés szerint —, hogy igazolja magát. Major sejtette a szándékot, látta a helyzetet, és odament a parancsnokhoz. Útközben még az egyik tüntető odaszólt neki, hogy azt akarják neki bejelenteni, hogy a gyűlés be van tiltva.

— Ha be van tiltva, akkor széjjelmegyünk...! — felelte Major.

Odaért a főhadnagyhoz, és tanúink itt megint nem tájékoztatnak minket a beszélgetés