Irodalmi Szemle, 1971
1971/5 - Ozsvald Árpád: Két vers
Ozsvald Árpád Eurüdiké Mikor visszanéztél, tudtam, örökre vége . .. Lantod bűvös erejével megszelídítetted a vadakat, győztél az alvilág rémein, elpereltél engem az istenektől, s amikor ott álltunk a szabadulás küszöbén, nem hittél bennem, nem volt erőd kivárni a percet, az utolsót, — a kapu mindörökre becsukódott. ki sajnálja? Ki sajnálja az elfáradt gépeket?! Vastüdejük kapkodva szívja a levegőt, olajcsöppek gyöngyöznek acélba-ágyazott homlokukon, rozsdás láncaik kíntól csikorognak, gyerekként sírnak a meglazult csavarok. A kopott fogaskerekek hiába várnak meghitt, testvéri ölelésre, közöttük űr, mindegyik forog magába’, mint öntelt bolygó, mely nem vonz, nem taszít... Ki sajnálja az elfáradt gépeket, ki fejti meg a gépek zavaros álmait?!
