Irodalmi Szemle, 1971
1971/5 - Duba Gyula: Nemzedékek
Duba Gyula nemzedékek Magamat is vallatom, miközben a falum, Hontfüzesgyarmat (Hont. Vrbica) öreg kommunistáiról írok, mert egyre inkább megdöbbenek: milyen kevéssé ismertem őket. Félreértés ne essék, ismertem én őket személy szerint — Bakai István bátyám még rokonom is —, hiszen a faluban mindenki ismer mindenkit, és köszöntik egymást az emberek, ha találkoznak; én is köszöntöttem őket, mert idősebbek voltak, mint én, de benső arcuk, lényegük rejtve maradt előlem. Pedig azt is tudtam róluk, hogy kommunisták, apró gyerekkorom óta tudtam, de azon, hogy miért azok, nem gondolkoztam, és az a kérdés sem merült fel bennem, hogy mit jelentett a mi akkori világunkban az, hogy ők kommunisták. Tudni kell, hogy a falum jellegzetes Garam menti parasztfalu, s többségben voltak benne a gazdák, kevesebben a földnélküliek. Én a parasztgyerek szemével kezdtem nézni a világot, és tudatom az így látott és megélt világkép hatására fejlődött, hosszú ideig rejtve maradt előttem a kommunista szó, illetve fogalom pontos történelmi jelentése. Hallottam, hogy a húszas évek közepén, a harmincas évek elején piros krepp-parírral és zászlókkal díszített kerékpárokon mentek május elsején Zselízre, a járási székhelyre „felvonulni“, azt is tudtam, hogy ezekben az években kommunista testület és kommunista bíró vezette a falut. A második világháború után láttam őket fegyveresen („policajtokként“) őrszolgálatot teljesíteni. Külsőségeiket ismertem, de a jellemük és történetük, magatartásuk személyes indítékai rejtve maradtak előttem. A már említett Bakai bátyámmal sokat halásztunk a megáradt Lackó patak zavaros tavaszi vizében, vagy a Mélyvíz szélén kuksolva emeltük ki az ívásra felúszott fehérhalakat, amelyek talán egészen a Dunából úsztak idáig, hogy nászuknak csendes helyet keressenek, s ilyenkor néha Spanyolországról mesélt az öreg, de a kommunista gondolatok és erkölcs összetevőiről nem esett szó köztünk. S most, hogy az alkalom — a CSKP megalakulásának 50. évfordulója — sajátos igényekkel vitt hozzá és társaihoz, megdöbbentem; a történelem emberei, regényhősök között éltem hosszú éveken át, és nem vettem róla tudomást! S a váratlan felfedezés erejével ért a felismerés, hogy az én „dolgozó-szerző" falum mellett élt ugyanakkor egy „dolgozó-harcoló“ falu is, bár számomra az első eltakarta a másikat. Meghökkentő problémához értünk: változhat-e a felnőtt-tudat képe arról a valóságról, amelyet, úgy érezte, bizalmasan és bensőségesen ismert? S ha változik a kép, a tudatra jellemző-e a változása, vagy a valóság lényegének a bonyolultságára, az emberi érzések és élmények egyediségére és csak szerencsés, adott helyzetben lehetséges identifikálására utalt? Miért nem gondolkodtam el soha azon, hogy a kommunisták miért tették azt, amit tettek? Miért éppen azt az életutat járták végig, amelyet sorsukként ismerünk? Több mint két évtizede ismerem az osztályharc elméletét, az ötvenes évek elején gyakorlatilag is részt vállaltam belőle a magam módján, s a falumban mégsem kerestem az összefüggéseit. A tényeket tudomásul vettem, de a miértjüket nem kutattam. Vékony Jónás veterán kommunistával szemben ülve — az otthonában — elemi erővel ragadott meg’a kérdés; miért így cselekedett? /Veteránok emberközelben]
