Irodalmi Szemle, 1971
1971/5 - Gyurcsó István: Számvetés (Részletek)
Gyurcsó István számvetés* / Részletek) II. Ének El'óhang Gyermekkoromban fakilincs csikorgott, sírt: „Jaj, semmi sincs! Mit óvjak, védjek? Hasztalan nyitnak, csuknak, halottja van mögöttem a vak udvarnak: a vígság, dal, mind halottak! Rossz kamrában, rozsdás szögön bánat lóg csak, és az öröm nem vidul föl a sonkákra: panasz surran a kamrába, s fönnakad a kolbász helyén, lóg, lóg, és csak azt őrzöm én .. Eszmélés Még ubonyban** jártam, szökve, mint sóska között a szöcske, és ritkán fogott meg a csősz: én tavasz voltam, ő már ősz ... Gyermek voltam, mindig résen, hogy negyedrész lepényrészem, a lángost frissen megegyem, vágyam is volt: hogy több legyen! Darab kenyérre vágytam én s jó volt, ha jutott sós lepény . . . Darabolták Európát, mint anyám a málétésztát: „Nesze neked, te is fogjad!“ Verték a határkarókat! Mit írtak rá, mit nem írtak...? Kik örültek, vagy kik sírtak . . .? Nekem más dolgom volt akkor pitymallatkor, alkonyatkor. A mi sorunk így is, úgy is szegénysor volt véges-végig. Az én apám vagyontárgya? Egy sor gyerek és kapája! Várt a sereg friss kenyérre, a kapa meg napszámbérre. S ha a kapás nem nyert gazdát, szabdalhatták Európát! Ki bánta, hogy mire mennek? ők sem bánták, ha a vermek krumpli nélkül álltak télen, s élünk avagy halunk éhen. Ma sem tudom, milyen erők tápláltak, gyönge rózsátok helyett kemény vadkörtefák lettünk, akik kapák, kaszák, fahordó kötelek között, fényes baltákkal „ötvözött“ vállal sohsem buktunk térdre. Ez az erő gyermekvágyak, fazekak, kenyerek, tálak, tűzhelyek parazsában él, és egyre biztat, hogy: „Beszélj!“ .. . Gyermek voltam mindig résen, hogy negyedrész lepényrészem, a lángost frissen megegyem: vágyam is volt, hogy több legyen. Kenyértelenségből éltünk, holnapunktól mindig féltünk. Anyám a holnapra gondolt, szívében szomorú gond volt. Félős volt, félős a holnap, nem volt zsírozó, nem volt bab, hideg tűzhely, rajta fazék, benne semmilyen maradék. Anyámtól ha enni kértem, nem ezt mondta: „Semmi nincsen! Várj, kisfiam, alágyújtok! Igaz, nem lesz hízott túzok szárnyahúsa, friss porcogó, csülökkel csicseri borsó: kis fazék a nagyba téve! ló lesz, kisfiam, ebédre?“ így tréfálta el a delet s árpalisztből sült „kenyeret“ varázsolt elő a rénből, apró házi kemencénkből, és hozzá sült tököt adott; uzsonnára meg tökmagot. Sült tök! Égett, mézes torta! Barna héját ropogtatva,
