Irodalmi Szemle, 1971
1971/4 - FIGYELŐ - Kovács László: Egy nemzetiségi magyar nyelvművelő könyvről (Deme László: Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról)
Legfontosabb észrevétele a következő: „Tulajdonképpen a nemzetiségi magyar vidékeken a magyar nyelvhasználat két szinten aktív: a legalsón (a családias és a falusi igazgatási szinten) meg a legfelsőn (a szépirodalom és a publicisztika szintjén). Ami közben van, az — többkevesebb kivételt nem számítva most — nem magyar nyelven folyik.“ (39. 1.) Ez a megállapítás a csehszlovákiai magyar nyelvművelők kiindulási pontja kell, hogy legyen, hisz ebből a helyzetből adódik nyelvünk és nyelvhasználatunk minden problémája, ez a helyzet determinálja feladataink fontossági sorrendjét. Az első és legfontosabb feladat lenne: pontosan fölmérni a magyar nyelvhasználat méreteit és szintjét. Egy tudományos fölmérés eredményei határoznák meg az egyes részfeladatok sorrendjét. Deme globális meghatározása (az aktív nyelvhasználat alsó és felső szintjéről), ha csak megfigyelésen alapul is, kétségkívül igaz. Vannak azonban olyan területei is a magyar etnikumnak (a du- naszerdahelyl járás például), ahol a társadalmi élet nyelve Is magyar, helyesebben „keverék magyar“. Sok helyen bizonyos szintig a hivatalok közti érintkezés nyelve is magyar, gondoljunk csak az említett járás Ipari üzemeire. (Természetesen ez a magyar nemzetiségnek csak egy bizonyos részére érvényes.) A nyelvkeveredés azonban nagyobb részt a familiáris szintű nyelvre jellemző, s bizonyos mértékben a magasabb szintű nyelvre, a publicisztika nyelvére is. Ide tartozik legelsősorban a szókölcsönzés problémája. Szlovák kölcsönsza- vaink megtalálhatók szókincsünk minden rétegében. (Jobb szó híján használom a kölcsönszó kifejezést, ugyanis jövevényszóknak ezek nem minősíthetők, hisz majd mindegyiküknek van magyar megfelelője, csak ezeket nem használjuk, vagy mert nem ismerjük, vagy csak kényelemből, nemtörődömségből.) Meghonosodásuk legfőbb oka: maguk a dolgok annyira újkeletűek, hogy már nemzetiségi környezetünkben ismertük meg őket, s a szlovák nyelv közvetítette felénk. Az ellenük való harc (gondolok itt a tyep- lákira, jéerdére, predsedára) bizony túl későn indult meg, s nincs sok remény arra, hogy sikerrel végződjön. Az újabbakkal (válenda, zsuvacska, sőt zsuvi) szemben azonban még lehetne sikerrel harcolni. S hogy miért kell harcolni ellenük? Erre hadd idézem Demét: „... a szónak van még egy harmadik arculata is. Nemcsak azonosít és elkülönít, de a nyelvek nagy részében elhelyez is. Legalábbis a motivált szó. Vegyünk akárcsak olyan egyszerű példákat, mint a pótkocsi meg a vlečka, vagy az orkán (kabát) meg a šušt'ák (minthogy a szlovákiai magyarnyelvűségben a vlecska meg a sustyák nem is olyan ritka' vendég!). A szlovákban, a szlovákul beszélőgondolkodó számára, a vlečka szónak a vliecť (húz, vonszol) igével, a Sustáknak meg SuStat (zizeg, susog) alapszóval való kapcsolata többet jelez, mint a tárgyat magát: árulkodik tulajdonságairól, fogalmi kapcsolatairól is. Ugyanígy a pótkocsi, de még az orkán (kabát) szó is: a magyarul beszélő számára elhelyez a fogalmak rendszerében, az összes pótok és az összes kocsik között; illetőleg utal a vihar álló ságnak legmagasabb fokára. De a helyi magyar nyelvhasználatba átszüremlő vlecska meg sustyák semmi másra nem képes, csak azonosításra.“ (56. l.) Sokkal nagyobb veszélyt jelent a frazeológiában való keveredés, ez ugyanis már a felsőbb szintet, a publicisztika, sőt néha a szépirodalom nyelvét is érinti. Kihat magára a mondatalkotási rendszerre is, s ha egyszer a mondatalkotás rendszere megbomlik, akkor maga a gondolkodás válik felemássá. Feladataink: meggyorsítani a termelés és a közélet magyar kifejezéskészletének összegyűjtését és rögzítését! Az összegyűjtött és rögzített anyagot a rádióban, a sajtóban és egyéb fórumokon állandóan terjeszteni, „sulykolni“! Összeállítani egy „szolid“ szlovák-magyar frazeológiai szótárt! Pesszimizmusnak itt nincs helye: a nyelvkeveredés folyamát meg kell, tehát meg tudjuk állítani. Természetesen csak egy tömegmozgalom képes megbirkózni ezzel a feladattal. Bizonyos értelemben közügyet kell csinálni a nyelv- művelésből! A tömegmozgalom irányító szerve már megvolna: a Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaság. Deme szerint: „Néhány szakember önmagában: semmi a beszélő tömegek spontán gyakorlatával szemben. Ugyanaz a néhány szakember egy olyan tömegmozgalom élén hatalmas hatóerő