Irodalmi Szemle, 1971
1971/4 - FIGYELŐ - Szíj Rezső: Kopócs Tibor
érdeke, azt a következményei, illetve az eredményei mutatják meg. Ha értelmetlen is a lét, az élet mégis élni akar, az életnek csak az élet s nem a pusztulás, a halál szemszögéből van, mert csakis abból lehet értelme. Kopócs Tibor helyesen látja azt is, hogy minél mélyebbre hatolunk a dolgokba, annál bonyolultabb az igazság, az ellentétek annál élesebbek, de azt is tudja, hogy ez mégis csak egyik oldala az éremnek. Mert minél mélyebbre merülünk az igazság megismerése végett, annál inkább nőnie kell annak a haladást, fejlődést, ésszerű változást szolgáló belátásnak, hogy az élet a legkisebb áldozattal csak a bölcs kompromisszumok révén mehet előbbre. Ahol erre képtelen a társadalom, ott robbanás oldja meg a problémákat, de aztán meg is lehet nézni, amibe egy-egy ilyen robbanás emberben, anyagban, szellemi értékben kerül. Belátással kell tehát a problémákhoz közeledni s azokat megoldani, különben elemeire bomlik a világ. Kopócs művészetében az ember és az emberiség lappangó és robbanó gondjai tükröződnek. Az emberi arcra e belső küzdelem kifejezése miatt van szüksége. Az arcra kiül a mögötte működő tudat, láthatóvá válik az ember érzelmi állapota, a nézetek összecsapása, a vulkán belső háborgása. Miről beszélnek Kopócs brilliáns rajztudással formált arcai? Arról, hogy végeredményben minden ember a maga életét éli, maga érzi köteleit, bilincseit, amelyeket nemcsak a külső körülmények kattantanak kezére, hanem belső ernyedtségek, a belső tartás híján széthulló egyéniség ellankadó tudata is. Körmeinkkel belevágunk a húsunkba, és vádoljuk a társadalmat, ez a fajta magatartás mindig is a legkényelmesebb formája volt a magunk elől való menekülésnek, s ezzel is segítve az emberellenes társadalom képződését, amelynek hatása tovább rombol bennünket. Van-e kitörési lehetőség ebből a bűvös körből? Ezt a kérdést veti föl Kopócs Tibor művészete, főleg Expatriacio elnevezésű sorozata. Mit tehet a művész ilyen helyzetben? Talán többet, mint a költő vagy a tudós, mert mindenki számára közvetlenebbül és gyorsabban fölfogható módon, érthetőbb nyelven szólalhat meg a képei révén. Nem kell órákat tölteni egy-egy hosszú vers megemésztésével, értelmén, különös metaforáin törni a fejet, vagy könyvek tömegén átvergődni egy-egy igaz gondolat megleléséért, a kép egy pillantásra is sokat mondhat, némi képelemzés pedig már egész regényt vagy apokatlipszist eleveníthet meg. Az Expatriacio sorozat a művésznek a világgal, a társadalom kérdéseivel, egyéni gyötrelmeivel önmagában vívott küzdelmét mondja el. Menekülni kellene a társadalomból, amely nem ad percnyi nyugtot sem a gondolkodó, alkotó embernek, viszont mégsem lehet kimenekülni az emberi közösségből, mert az embernek csak az emberre nézve van értelme, ugyanígy az alkotásnak is csak az emberekre nézve. Kopócs áradó kifejezőerejének köszönhető, hogy képeinek nemcsak a tartalma mondható el, hanem formatára is igen gazdag, akár rézkarcban vagy tollrajzban fejezi is ki magát. Mindegyik rajzát föl lehetne darabolni, egyből-egyből akár tucatnyi képet is nyerhetnénk. Természetesen ez önmagában még nem különösebb érdeme művészetének, mert hiszen a jól megkomponált képből sem elvenni, sem ahhoz, hozzátenni nem lehet. De nem is arról van szó, hogy ezeket a kompozíciókat atomjaira bontsuk föl. Ehelyett gondoljunk a több részes oltárképekre. Grünewald isenheimi oltárképének bármelyik része is önálló egész, de azért együtt teljes a kompozíció. Kopócs képeivel is így vagyunk. Bírja mondanivalóval, és bírja kifejezőerővel. Akár a tér és idő megfoghatatlan ritmusát ábrázolja az események sorának zsúfolásával, akár zenei formák fölidézésével fejezi is ki magát. Egyik képén baloldalt egy üres kockát látunk, a kép közepén egy emberi alakot, tőle jobbra színfoltok és vonalak erősödő játékát, ahogy a muzsika is fölerősödik, mielőtt végképpen elhalna. A jobb oldalon üres kocka válaszol a bal oldalinak, arra utal, hogy már nincs harctér, nincs hős, nincs áldozat. Hanem mi van? Rend — ebből kell kiindulni, s ide kell visszatérni. Rendet a szívben, az agyban, a külső világban is! Ködös mítoszok, irracionális esztétikák és ideológiák helyett értelmet adni mindennek, mert csak így lehetséges az emberhez méltó élet. Ehhez szükséges az értelem, amivel csak az ember rendelkezik, ha méltó e névre. Olyan világban élünk magunkon belül, amilyet teremtünk, s ha ez nem normális, emiatt ne csak a külső világot okoljuk, gyáván megfutamodva a magunk felelőssége elől. Ezért Kopócs képein a kezek, az arcok különösen hangsúlyosak, lelket láttató a szerepük, a belső ember rajtuk keresztül árulja el magát őszintén. Típusai stilizáltak, alaposan megformáltak, figyelmeztet általuk arra, milyen nagy érték a
