Irodalmi Szemle, 1971
1971/4 - HAGYOMÁNY - Simándy Pál: Emlékeimből
Dezsőt akkor még — bár mint egyesületi titkár már hónapok óta a városban működött — csak hírből, néhány, a Prágai Magyar Hírlapban megjelent verséből ismertem. Versei alatt abban az időben még olaszos hangzású családi neve, a Wallentinyi név állt. Dezső rimaszombati származású volt, az ottani protestáns gimnázium jónevű tanárának fia. Losoncra igazában politikai megbízással került. A szlovenszkói magyarság ekkor fölébredt már kezdeti dermedtségéből, és hozzáfogott érdekvédelmi szerveinek kiépítéséhez. Megszervezte politikai pártját is, és az „egyesült magyar párt“ központi irodáját éppen Losoncon rendezte be, Szilassy Béla, a jómódú földbirtokos kastélyában. Sörös Béla, a losonci kálvinisták agilis lelkésze pedig azon fáradozott, hogy olyan szervezetet hozzon létre a városban, melynek a magyar fiatalság irányítása a gondja. Még a háború előti időből jó kapcsolata volt az YMCA néven ismert, keresztény ifjúsági világmozgalom néhány külföldi vezetőjével. Ezek támogatásával sikerült a mozgalom helyi egyesületét létrehoznia. Dezső ekkor éppen állás nélkül volt. öt állították be az egyesületbe titkárnak. Az YMCA hivatása tulajdonképpen a vallásos nevelés, Dezső azonban nemigen volt mestere a bibliás pedagógiának. Ám ez nem is volt fontos, hiszen az egyesület törekvése arra öszpontosult, hogy az ifjúságban — az YMCA égisze alatt — ápolja, őrizze és erősítse magyarsága tudatát. S e tekintetben már nem volt hiba Dodónál, lévén maga is lelkes magyar ifjú. Az egyesület a csődbe jutott, világhírű Rakottyay-zománcgyár egyik épületében kapott otthont. Dezső 1922 kora őszén munkába állt, megkezdte a működését. A sudár termetű, jóképű, rokonszenves modorú ifjú hamarosan népszerűségre tett szert a losonci magyarok körében. Családokat látogatott, udvarolt, s az így szerzett ismerősei szívesen részt vettek egy-egy rendezvényen. Annál inkább, mert hiszen magyar ige hallgatására alig nyílt más alkalom. Csak éppen az ifjúság szervezése nem ment olyan sikeresen, ahogyan kellett volna. A középiskolásokat ugyanis inkább a cserkészet vonzotta, az ifjúmunkások pedig szívesebben keresték a szocialista szervezeteket. Dezső számára az én társaságom tilos terület volt. Rossz néven vették volna tőié, ha keresi velem az érintkezést, örültem hát, hogy az értekezlet végre összehoz bennünket. Édesapjával még a háború alatti években találkoztam. Egy hónapot töltöttem akkor helyettes hitoktatóként Rimaszombatban, s így ismertem és szerettem meg a köz- tiszteletben álló, művelt tanárembert. Dezső akkor kisdiák volt, és mint evangélikus vallású nem is tartozott tanítványaim közé, nem volt róla semmi emlékem. Verseire azonban felfigyeltem. Erősen idegen hatást mutattak, de tehetségre vallottak. Az összejövetelen nagy barátsággal köszöntöttem, s tegezni kezdtem. Ű szerényen viszonozta a köszöntést. Az értekezlet legfontosabb kérdése az volt. ki legyen az ünnepség szónoka? Scherer Lajos Dezsőt javasolta: — Költőt ünnepelünk, legyen a szónok is költő. Az értekezlet tagjai kaptak a javaslaton, s nz indítványt egyhangúlag magukévá tették. Megkönnyebbülés volt ez az idősebbek számára. Mert bizony gond az ilyen vállalkozás, különösen a mostani nehéz politikai helyzetben. És komoly felkészülést is kíván: olvasni, forrásműveket felkutatni. Csinálják csak a fiatalok. Én végig szerényen hallgattam. Csak mikor már a kísérő programban is megállapodtak, és éppen távozni készültek, kértem szót. Ijedten és meglepődve néztek rám: mit akarhat ez a „kommunista, hite- hagyott" ember? — Engedjék meg,, hogy mielőtt széjjelmennénk, felhívjam a figyelmüket egy másik közelgő, januári évfordulóra, ami mellett szintén nem mehetünk el szó nélkül. Sőt, ami a losonciakat még a Petőfi-évfordulónál is jobban és közelebbről érdekelheti, mi több: kötelezi. — Halljuk, halljuk! — Madách Imre századik születési évfordulójára célzok ... — Igaz, igaz — helyeselt némi zavarban és szégyenkezéssel Scherer Lajos. — Javaslom — folytattam —, hogy a bizottság egy újabb és közeli ülésen ezt is
