Irodalmi Szemle, 1971

1971/4 - HAGYOMÁNY - Simándy Pál: Emlékeimből

beszélje meg és késžítse elő. És tegye a losonci ünnepséget országossá, a szlovenszkói magyarság parádés ünnepévé ...

Javaslatomat elfogadták. Egyszerre megnőtt előttük a becsületem. Megállapodtunk az új találkozóban. S megkértek, addig is beszéljem meg a kérdést Dezsővel, s készítsünk együtt tervet a program összeállítására.

örültem a megbízásnak. Arra gondoltam: ez bizonyára fordulatot hoz kettőnk viszonyába. Ügy is lett. Most már több ízben is összejöttem Dezsővel. Ö — annak ellenére, hogy hivatalos utasításra vette fel velem a kapcsolatot — kezdetben némi szorongással jött hozzám. Az ablakon át láttam, hogyan néz szét maga körül, mielőtt belépne a kapunkon: nem látja-e meg valaki, aki nem tudja, hogy hivatalos ügyben jön hozzám, s nem ítéli-e el érte.

A kezdeti feszültség azonban hamarosan feloldódott benne. Beszélgetésünk nem korlátozódott többé a Madách-ünnep témára. Egy alkalommal a verseiről kért véleményt tőlem. Őszintén nyilatkoztam előtte:

— Egyelőre epigon költészetnek érzem, amit csinálsz, de tehetségesnek tartalak. Hogy a saját hangod megtalálhasd, úgy vélem, fel kell szabadulnod bizonyos világnézeti és politikai előítéletek és korlátok alól. Túlságosan tekintettel vagy a környezetedre: a „gazdáid“-ra.

Legközelebb egy kapóra jött példán — a Prágai Magyar Hírlap ban megjelent egyik versén — mindjárt meg is mutathattam neki, hogyan bénítja egyéni mondanivalójában és hangvételében a kötöttsége. Kiemeltem a versből egy mondatát.

— Látod, te itt egészen mást szerettél volna mondani, mint amit írtál, de nem volt hozzá bátorságod. Így van?

— Igaz — vallotta be becsülettel.

Hálás volt a baráti kritikáért, figyelmeztetésért. Rövidesen új versekkel jelentkezett.

— Megfogadtam a tanácsodat — mondta. — Ezekben a versekben már minden korlátozás, külső körülmény figyelembe vétele nélkül igyekeztem azt fejezni ki, amit éreztem és gondoltam. Tudom, az öregeknek nem fog tetszeni.

Oj verseit már sikerűiteknek találtam. Formában, tartalomban tisztultabbaknak.

Egy nap azután azzal jött hozzám, hogy nemcsak hangot kíván cserélni, hanem költői nevet is. Édesanyja családjának nevét, a Győry nevet veszi fel. (Anyja elszegényedett, kisiparossá vált nemesi család leszármazottja volt.)

— Azt hiszem — mondta —, ez a név illőbb lesz ahhoz az új szellemhez, amely legutóbbi verseimben jelentkezik.

Én úgy éreztem: új magyar költő született.