Irodalmi Szemle, 1971
1971/4 - HAGYOMÁNY - Simándy Pál: Emlékeimből
Ö elvileg helyeselte a tervet; a listával kapcsolatban azonban aggályai voltak. S arra kért bennünket, egyezzünk bele, hogy megmutathassa Szentiványi Józsefnek, aki akkor az egyesült nemzeti párt egyik tekintélyes politikai vezére volt — és haladó szellemű irodalombarát hírében állott. Mi fanyalogva fogadtuk az ötletet. Darvas azonban váltig hangoztatta, hogy Szentiványival nyugodtan közölhetjük a dolgot; jóhiszemű, emelkedett gondolkodású ember, józan, reális politikus, nem vezetik kicsinyes szempontok. Ha magáévá teszi a tervet, jó segítséget kapunk részéről, viszont ha nem látja szerencsésnek az összeállítást, s a vállalkozást bukásra ítéltnek tartja, hiztosra vehetjük, hogy azt reális mérlegelés alapján teszi. És hát miért tegyük ki magunkat a bukásnak? Végül is beleegyeztünk a kérésbe, s ő elvitte a listát Bejére. Néhány nap múlva már értesített is bennünket az eredményről: Szentiványi egyelőre nem tartja érettnek a helyzetet az akció megindítására. Levontuk a konzekvenciát. Beláttuk: ha az egyesült párt mozgósítja erejét és befolyását ellenünk, a tervet valóban nem lehet megvalósítani. Az ügy így egyelőre elaludt. Pedig több író barátunktól, akikkel közben mégiscsak tudattuk a tervet és listát, lelkes és helyeslő válaszokat kaptunk már. Darvas János hamarosan Prágába került. Az 1922. nyarán megindult Prágai Magyar Hírlapnak lett a munkatársa. Személyes kapcsolata velünk ezzel egy időre megszakadt. A szervezkedés gondolata azonban — úgy látszik — tovább foglalkoztatta, s erre — minden valószínűség szerint — illetékesektől biztatást is kapott. így történt azután, hogy a lap karácsonyi számában terjedelmes cikket írt a kérdésről. Felhívással fordult a „szlovenszkói és ruszinszkói magyar írókhoz“ egy Madách-Szövetség megalakítása érdekében. „A szervezetet — írja — életre kell hívni még a legközelebbi hetek folyamán ... Madách ünneplése kapcsán", Madách nevének fölvetésével is dokumentálva, hogy „Madách szellemi örökségének akar hagyományosa lenni“. A megalakítandó szövetség egyik legfontosabb feladatául ő is „a reprezentáns szlovenszkói irodalmi folyóirat létrehozását“ jelöli meg. A PMH gazdái nyilván úgy vélték: a kezdeményezésnek csak ők lehetnek a jogos elindítói, és az összefogás feltételeinek megszabására is ők az illetékesek. A Prágai Magyar Hírlap felhívásának azonban éppúgy nem lett meg a várt eredménye, mint a mi elgondolásunknak. Ha a mi tervünk a „jobboldali“ írókat riasztotta el, a PMH kezdeményezését viszont a „baloldali“, illetőleg haladó és demokratikus gondol- kozású írók fogadták gyanakvással. Éveknek kellett még eltelniük, míg a gondolat — ha mindjárt csonkult formában is — testet ölthetett. (Az első, Losoncról indult kezdeményezés tehát 1922-ben, nem 1925-ben történt, mint ahogyan azt Győry Dezső“ majd Turczel Lajos említi. 1925-ben már másodízben próbáltunk kísérletet tenni az írók összehozására!) 4. Találkozásom Győry Dezsővel 1922 késő ősze emlékezetes, következményeiben messze kiható eseményt hozott számomra: ekkor találkoztam először a fiatal Győry Dezsővel, aki idővel a szlovenszkói magyarság legjelentősebb költőjévé nőtt; költeményei zászlós verseivé lettek az „újarcú magyarok“-nak ahogy — az ő szóhasználata nyomán — a haladó szellemű szlovákiai magyarokat nevezték. A találkozásra az adott alkalmat, hogy mindketten részt vettünk egy Petőfi-ünnep-* séget előkészítő helyi értekezleten. A meghívót Scherer Lajos tanár, A Mi Lapunk szerkesztője írta alá, a kezdeményezés mögött azonban az „ó-magyarok“ losonci köre állt. Azoké a „105 percentes magyarok“-é, akik rám görbe szemmel néztek, s kerülték a velem való érintkezést. Azt, hogy az értekezletre mégis meghíytak, kényszerűségből tették. Ebben az időben ugyanis „rangos“ pozícióm volt: az egyik helyi napnak, a Magyar Közlönynek voltam a „szerkesztője“. A megtiszteltetés ebben a minőségemben ért. Hivatalból minden magyar helyi lapot meg kellett hívni a megbeszélésre, az akció nak szüksége volt a lapok segítségére. Itt és ekkor fogtam kezet először az ifjú, 22 éves poétával.
