Irodalmi Szemle, 1971
1971/4 - ÚJ HANGOK - Dénes Imre: Variációk egy témára (vers) - Trúchly Gabriella: Ketten (vers) - Pór István: Hej, regő rejtem (vers)
Šíky G. László M\n\atűrök Halál Ma éjjel eljött hozzám a halál. Teljes aratódíszben volt, kaszával és lábszárcsonttal. Odajött hozzám, körülszagolgatott, majd így szólt: — Teljesítem utolsó kívánságodat, beszélj! — Engedjen még egy kicsit aludni — mondtam. A HALÁL nevetett egy jót, vállára dobta kaszáját, lábszárcsontjait hóna alá fogta, és elfelejtette becsukni az ajtót. Homokvihar Amikor belekerültem a homokviharba, nem vettem komolyan. Hátat fordítottam a szélnek, s néztem messzire kanyargó nyomaimat. Talán még fütyültem is, de erre nem emlékszem tisztán. Egy kis idő múlva rémülten állapítottam meg, hogy a vidámságom erőltetett, mert igenis fázom, és igenis félek. Ennek ellenére megpróbáltam nyugodt maradni, s erőlködve raktam lábaimat a hátam mögé. Vigasztaltam magamat, hogy úgyis mindig meg akartam halni, és megnyalni az anyaföldet. Elestem. Szám teleszaladt homokkal, megsimogattam a szelet, az pedig hálából versenyt görgetett a homokszemekkel. Reggel — anyánál Az ég lassan meghunyászkodik. Végigborzong kiáltásomon a hajnal. Jaj, segítsetek! A csendességen kialszik a mámor. Miért nem ver agyon senki? Ö, nagyon szép, ha megborzong a szívem, és deret szitál magából. Milyen is volt anyám meséje? — Az anyám meséje szép volt. Ha elemzem, akkor a tőmondat: Az anyám szép. Kéregfehér kezén hordozza a csodát. Mondatok Lehántják fehér kérgüket a nyírfák. Elkötődnek póznáiktól a hajók, és elindulnak. A lány kitárja fehér mellét, lefekszik. Mellé bújnak az árnyak és ritmusok. A kémények álmot lehelnek a csendességbe. A lovak kiköpik zabolájukat. Feketére festődik hulltá- ban a hó. Elsiratja szüzességét a szajha, kitárja combjait. A siratóasszonyok elsírják könnyeiket. Kiesik a biblia a papok kezéből. Ráköp az isten az emberek fejére. Mindenki megtisztul. Ma eltemettek egy megváltót. Eső A pocsolyákat egyenként körbejárom. Néha megállók fölöttük, nézem a gyűrűző esőcseppek koncentrikus köreit meg a buborékokat. Szeretek esőben csavarogni. Azt hiszem, azért, mert ilyenkor senki sem törődik velem. Mindenki valamilyen védett helyre menekül. Pedig az eső az ablakon keresztül nézve semmit sem ér. Érezni kell az arcon végigfolyó vizet. — A hülye ... nedet, nem tudsz lassabban menni? Esőben minden sofőr hülye. (Kölyök koromban zápor után mindig rekesztettünk. Mérnöki pontosságú víztárolókat építettünk sárból. Ha elvitte a víz, újat tapasztottunk. Ha megint elvitte, megint újat.) Feltartom fejemet a felhők felé, és örülök, ha egy-egy esőcsepp eltalálja az orromat. Minden pocsolyát egyenként körüljárok. Ilyenkor az egész város az enyém.
