Irodalmi Szemle, 1971
1971/4 - Čajak, Ján: A holicsi vár fogságában (regényrészlet)
A „Jaj a legyőzőiteknek!“ Győrben is érvényes. S emitt, nem messze a tömlöcök ontják a kiszabadított foglyokat. Mintegy háromszázan vannak. Dörzsölik a szemüket, amint kilépnek a napvilágra. Öröm és hála helyett — az ember már ilyen — csak nézdegélnek. Valakit — valakiket keresnek. Szeretnének bosszút állni a rabszolgatartőn. Megölnék, bár erőtlenek. Leköpnék, bár nyáluk sincs. A pincékből, raktárakból, üzletekből és kocsmákból lassan előbújnak a kereskedők, uzsorások, zugárusok. Szegénységet színlelnek. Egy örmény rozsdás bicskákat ajándékoz a győzteseknek. Nátán reszkető kezében korsó van, s belőle rossz hordóinak a borát kínálgatja. Az ördög tudja, hogyan csinálják. Bő nadrágjuk tele van rettegéssel és bűzzel, s mégis ugyanolyan „lelkesedéssel“ üdvözlik a győztes keresztényeket, amilyennel a törököt üdvözölték, amikor Győr elesett. Hódolnak nekik. Sírnak. Európa valamennyi nyelvén elpanaszolják a török iga alatti szenvedésüket, s egyúttal alázatos szolgálatukat ajánlják — főként a zsákmányolt, zsebekbe rejtett arany- és ezüstgyűrűk, karkötők és más apróságok megvételét. — Én már csak azt mondom, derék vitézem. Ha nincs, nem adhatod el. De ha akarod, add el! Készpénzzel fizetek. No igyál még egy kortyot! Szívesen adom. Hisz felszabadító vagy. Köszönöm Adonájnak, hogy megérhettem a mai napot! — már megfigyelte, hogy a katonák félnek rejtegetni az ékszert és más zsákmányt. — Ha így elnézem, milyen fiatal és derék legény vagy, úgy vélem, kár volna érted, ha Schwarzenberg ilyen limlom miatt akasztatna fel. A pénz hallgat. A tallérnak nincs tanúja. Csupán a Jakusics bástyáján, annak legmagasabb pontján álló három császári tudós, köztük John Dee matematikus, van távol a nap e gyarlóságaitól és szenvedéseitől. Szirakuza eleste után Arkhimédész kiáltott úgy a katonákra: „Noli turbare circulos meos!“ — ahogy ők, Caviasch hadmérnökkel és La Marche szerelővel elkergetik a zsákmányt kutató győzteseket. Nem érdekli őket a mammon, csak holdvilágos éjszakát kívánnak, mint a tegnapi volt. Állványt készítenek. A készülő műszer tengelyein egy lencsével kombinált tükröt forgatnak majd. A tükröt a mágnestű szerint az Övári- magaslat felé kell irányítaniuk úgy, hogy ott egy másik csoport felfoghassa a sugarakat, s továbbíthassa a jelzést Bruckba, onnan pedig más állomásokra, egészen a prágai várig, ahol Rudolf császár várja a fizika és a matematika alkalmazását a gyakorlatban. — Csodák történnek — jegyzi meg Pálffy, ahogy egy holló röptére figyelve észreveszi a tudósokat. — A petárdákat ünnepeljük, s ezek úgy beburkolóznak talárjaikba, mintha semmi közük sem volna már a világhoz. Min törik megint a fejüket? — Azt csinálnak, amit akarnak. Vérrel bevett bástyán játszadoznak. Tudomány! Még Komáromban megkaptam a császár parancsát, hogy biztosítsam munkálkodásuk szabadságát. Mecénásuk kedvtelésére működnek — legyint kezével a generálóbester. — Talán megint valami új találmány?! Nagy szenzáció volt, amikor a múlt éjjel szétrepült a kapu. Prométheusz ellopta a tüzet Zeusztól. Mi pedig már az Isten rejtett titkait is kikutatjuk. Tegnap rámás fűrész, kovácsfújtató, pergőrokka, hajtókerék, Amerikáról nem is szólva. Ma meg petárdák. — Én csak nemrég hallottam, hogy valami Etierne, bizonyára bolond, ganajjal trágyázza a veteményes ágyakat. És állítólag így több és jobb zöldséget tud termelni. — Fuj, azt nem enném meg! Hisz az szörnyű büdös lehet! — ráncolja homlokát Pálffy, s ekkor belép Vaubecourt alezredes. — A petárdák nem hagytak cserben, nagyméltóságú uram, ezt talán jelentenem sem kell. — Jó volt — veregeti vállon a generálobester. — Az én csoportomban három halott és két sebesült van. — írja, adjutáns úr! A tűzszerészeknek ... Egymás után érkezik Strassoldo, Őrsi, Hain, Verlain, mindnyájan jelentést tesznek a harc kimeneteléről. A halottak száma ötszázra emelkedik. Thököly Sebestyén, az ökrész, ahogy a főnemesek gúnyolják, mert úgy meggazdagodott a szarvasmarha-kereskedésből, hogy még a bécsi udvar is adósa, a gazdag zsákmányról nyújt tájékoztatást. — Köszönöm, uraim! De hol van Obernbruck alezredes és don Lopez lovag?