Irodalmi Szemle, 1971
1971/4 - Čajak, Ján: A holicsi vár fogságában (regényrészlet)
— Obernbruck halott — jelenti Ozdenický. — Az óriás Muszali Katuz béggel harcolva esett el. — Halott?! — Igen, jelentem alázattal. — Áldott legyen emlékezete! — És don Lopez? — Megkötözve vár az ajtó előtt. — Vezessék be! Már bent is van. Daüo kapitány lökte be. A hátán hozza az aranyserlegeket, kancsőt, ezüst evőeszközöket, a gyönyörű dladémot. Lelkén pedig a lányon elkövetett erőszak bűnét és a lány szörnyű átkát. — Kegyelem! — esik térdre. — A harc mámorában... — könyörög a kemény vitéz. — Mi legyen vele, uraim? Pillanatnyi csönd. — Vétkezett a magasságos Isten ellen, veszélyeztette a győzelmünket, mert elhagyta csapatát, és Jahja aga háremének rablásával gyengítette a spanyolok harcképességét — fedi fel Izdenický keményen, de igazságosan dón Lopez bűneit. — Kegyelem! — Akasztófára vele! — rúg bele Daňo, és elhagyja a termet. — Halált! — szavaznak lassan mindnyájan. — De tisztességeset! Golyó által! — Ugyan hol lehet Bakics? — kérdezi Pálffy dón Lopez elhurcolása után. — Ö kapja a megtisztelő feladatot, hogy Győr elfoglalása után hírét megvigye a császárnak. — Valószínűleg otthon van — válaszolja a másik adjutáns. — Azonnal küldjenek érte! És válassza ki a legjobb lovat! Bakics Péter valóban vágtat. A lázálmok táltosán vágtat. Vív. Csapást csapás után osztogat. Muszali Katuz dzsinnek. Kiáltozik: — Előre! — szeme szikrázik, arca ég a kegyetlen harc hevében. — Előre! Mindnyájan utánam! Fajtám szabadságáért! Sumadia szabadságáért! — le akar ugrani a díványról, amelyen Jahja aga szerette volna élvezni az elmúlt éjszakát a szép gyaur lánnyal. Angelina anyónak sok dolga van a vitézzel. Daflo kapitány istenhozzádot mond Győrnek, s mindazoknak, akik már hiányoznak csapatából. A gyeplők és nyergek vadonatújak. A fokos mellett Itt-ott megcsillan egy szaralja puska is. Rafaj, Vincko, de mások is nyitva tartották szemüket, amíg ő dón Lopezt átadta a főparancsnoknak. Nem veszítették el lélekjelenlétüket. A tábori kulacsokat megtöltötték borral. Kancsókat is hoztak magukkal. Nem törődtek azzal, hogy a kocsmáros szidja őket. Az út hosszú. Minden szükségessel ellátták magukat. így hát koccinthatnak a győzelemre, ihatnak hét halott társuk lelkének nyugalmára. Vincko ezekhez számítja iskolatársát, Stanot, a hőst is! Nyugodjék békében és legyen könnyű neki az anyaföld. Alighogy Stanot említette, Dorka felsírt, megállt. Visszatekintett Győrre. Keresi az udvart. Látja Gažot, Jahja agát, dón Lopezt, de Stanot sehol sem. — Ö, Istenem, Istenem! — tesz szemrehányást önmagának, hogy nem fogta meg akkor a jatagánt. — Ne sírj, Dorka! A harc az harc. Valakinek el kell esnie! — vigasztalja Daüo. És ahogy mennek, ló ló mellett, megfogja a kezét. — Ha mindez elmúlik, és még élünk, majd elmegyek Komjátra vagy bárhová, és ... Dorka egy pillanatra rátekint. Lehajtja fejét. Semmit sem szól, illetve’ nem ér rá szólni, mert mellettük nagy kiáltozással elszáguld a császári adjutáns: — Térj ki! — Christofor Buecham, a parancsnokság második szárnysegéde száguld a holdfényes éj elé. Nem tudja, mikor ér a Hradzsinra, ahol Rudolf császár már várja a hírt, vajon elesett-e vagy a török kezén maradt Győr, Európa kapuja. Fordította: Cs. S.
