Irodalmi Szemle, 1971
1971/4 - Labancz Gyula: Laterna magica (vers)
Labancz Gyűl Laterna magica Torkod kapkodó szívverésem Elrejtetted magadat a tájba a víz nyugtalan lelkiismeret A sütkérező szobrok között bőrbekötött árnyék didereg A hangtól kettétört cserépben lélegzeted lázvirága Öröm Bőralatti napsütés soha-nem-volt nyarak jégverése Fogság a fal biztonsága négyszögbe zárt végtelen Izzó szeméjalatti tájon a halál beton költészete Levegőkert A szélnek kerítése nincse Hintaszék Zsúfolt Személytelen Üveg-arcát ásítás töri szét — torka szűk utcáján felröppent verebek Függönyözött cseppkő Arcod ujjakközötti félhomálya emlékek hűvös barlangja — mosolygó évszázados unalom Hideg földtani beszéded a meszes csontfal érrajzait nem értem én Csak nézem Ásvány-madár semmi tájai Valakit valakit virraszt a lámpa eső a léptek szögei jól a csöndbe kalapálva kinn tudta magát felejteni. Minden — minden hogy föltárul amíg háttal közelít feléje Feje köré gyűlt lábnyomok — az arc halálutáni tükrözése Cyprián Majerník: Kivándorlók, (1943)
