Irodalmi Szemle, 1971

1971/1 - Alekszej Arbuzov: Én szegény Maratom

MARAT: Te kaptál csomagot.

LIDA: Ne légy utálatos.

MARAT: Jó, legyen vendégség. Hetedhét országra szóló. (nézi Lidát) Valahol az Ope- renciás-tengeren is túl élt egy öreg apóka és egy öreg anyóka ...

LIDA: Mit hordasz itt össze hetet-havat?

MARAT: Ezt te úgysem érted.

LIDA: Olyan ostobának tartasz?

MARAT: Nem ... de . . . Megmondhatnám, mi vagy, de nem mondom.

LIDA: Akkor tartsd meg magadnak. A tea már forr. Nyisd fel a konzervet.

(a közelben lövések robbannak)

Már megint kezdődik.

MARAT: Tüzérségi díszsortűz — a tiszteletedre. Mi újság az alakulatnál?

LIDA (mint mikor jelentést tesz): Felderítést végeztünk a tizennyolcas számú épületben. Voltunk minden lakásban, (kissé csodálkozva) Tudod, hogy én már egyáltalán nem félek a halottaktól? Mit gondolsz, jó ez?

MARAT: Talán igen. Itt a konzerv. Ma megesszük a felét, igen?

LIDA: És te mit csináltál?

MARAT: Vízvezetéket javítottunk. Ha sikerült volna megjavítani, az nagyszerű lenne.

Itt a tavasz. Két hét múlva május elseje lesz. (elgondolkodik) Emlékszel?

LIDA: De mennyire! Egyszer anyával a tribünön ültünk.

MARAT (makacsul): Minden úgy lesz, mint régen volt.

LIDA: Olyan már soha sem lesz.

MARAT: S milyen lesz?

LIDA: Nem tudom, de biztosan más.

MARAT: Jobb?

LIDA: Meglehet. Egyszerűen más.

MARAT: De én nem akarom, hogy másmilyen legyen.

LIDA: Szegény Marat! Micsoda illat!

MARAT (a kályhánál): Kész a lakoma, (igazgatja a tányért) Szépen kettéosztom...

csalás nincs!

LIDA: Én a lábast is kitörlöm.

(csendben esznek)

LIDA (arrébb tolja a tányért): Egek, micsoda bőség! A második fogás: kondenzált tej.

És sütemény.

MARAT: Egy-egy kanállal.

LIDA: Ma kettővel! És fejenként három sütemény. Hallod? Nélküled elvesztem volna. MARAT: Figyelem, most a pohárköszöntő következik. (feláll és jelemeli a tejjel teli poharat) Minden jót, Lida. Egy évvel ezelőtt én is tizenhat éves voltam még. El tudom képzelni, mit érzel, (elgondolkodik) Mondhatnék neked valamit, de nem mondok. Sok boldogságot. Halál a fasisztákra! Dögöljön meg Hitler! No passaran! Éljen Lida!

(koccintanak)

Kisasszony, megengedi, hogy megcsókoljam a kezét? Meg vagy elégedve?

LIDA: Ö, maga Jevsztignyejev csókolt kezet! Felejthetetlen élmény!

MARAT: Ide hallgass, csókolóztál már valakivel?

LIDA (kis szünet): Nagyon szeretem anyát, és soha nem szeretnék neki szomorúságot okozni.

MARAT: Magaviseletből jeles voltál, igaz?

LIDA: Képzeld el! És te?

MARAT: Hármasnál jobbra sosem sikerült kihúznom.

LIDA: Meg is látszik.

MARAT: Tehát — csókolóztál?

LIDA: Hát... egyszer.

MARAT (meghökkenve): Miért?

LIDA (kis szünet): Csak úgy. Fiatalkori tévedés... Anya azt írja, menjek Moszkvába.

Most, mikor megtudta, hogy oda a lakás és a dajka is...

MARAT (szünet): Hát csak menj.

LIDA: Akarod, hogy elmenjek?