Irodalmi Szemle, 1971

1971/4 - Bereck József: Türelem

hogy legtöbbször nem kell mások segítségére szorulnom, kell, hogy növelje az önbizalmamat. Persze, ilyen esetek csak kezdetben fordultak elő; az idő jó, meghozta a nyugalmat s talán a türelmet is. Szándékosan nem említettem a megszokást, igen, azért nem, mert megszoktam ugyan a munkámat, az idegeimbe, az agyamba vésődött már a legkisebb mozdulat is, amit a nap folyamán tennem kell, de nem állíthatom, hogy ezáltal fakóvá, színtelenné vált volna. Meg aztán a rét is szép, mert olyan nagy, olyan vad szagú, tavasszal tele virító gólyahírrel; a ravasz bíbicekkel is ki lehet jönni. Néha egy-egy béka föltelepszik a kanálra, leállítom a gépet, föltámasztom az államat, percekig nézzük egymást. Az első perc elteltével már érzek valamit, amitől mosolyognom kell, aztán már a lábam ujjaiban is érzem azt a valamit, s várom, hogy a dülledt szemű megmondja. Nem sietős neki; amikor a nap már pergamenné szárította nyálkás bőrét, elegáns mozdulattal azt mondja: cslupp! — és nem bosszankodom, mert megértettem. Nem akarok részletes magyarázkodásba bocsátkozni, hiszen egyszerű baggeres vagyok, rengeteg olyan dolog van, amit csak úgy akaratlanul érzek, majdnem hogy ártatlanul, mert nem tehetek róla, hogy a tőzegvájás minden köznapiasságával leköti a figyelmemet. Hogy mit szeret valaki, és mit nem, az nemcsak a munkafolyamat változatosságán, színességén múlik. Én egyszerűen szeretem a tőzegvájást. Szeretem, mint a permetező őszi esőt, amikor az országút szélén lépkedve messze kimegyek a faluból. Nem sétálok a falu utcáin, mert valaki még megkérdezné, mit csinálok, s nem mondhatnám, hogy csak úgy járok az esőben, mert nagyon szeretek őszi esőben sétálni, hiszen a faluban ezt senki sem értené meg. A faluban még sok mindent nem értenek meg, és nem is csodálkozom rajta, hogy sokan éppen azt nem értik: a csendes őszi eső, a faluból kiérve, akár napsugár is lehet.

Azt nem értették meg, miért mentem el a szövetkezetből, a faluból. Most gyakran mondják, látod, látod, nem kellett volna elmenekülnöd, az idő meghozta a javulást, manapság egy agronómus már nagy úr, rengeteg pénzt ikeres. Talán igazuk van, de amikor foltokban kelt ki a búza, senki se mondta, hogy ne aggódj, fiam, ez a legjobb gazdával is megtörtént már. Az öregek múmiaarccal átnéztek rajtam, a járáson azt mondták, hogy a későbbiek során nagyon hasznos lesz, ha már fiatalon megtanulok határozottan dönteni. Döntöttem. Mire a felszántott táblán kikelt a sűrűkóró, már nem voltam a faluban. Lényegtelen. Egy agronómus manapság igazán jól keres, nagyon jól keres, de ha akkor maradtam volna, ma már annál is több lennék: elnöke a szövetkezetnek. Annyi minden történt azóta, annyi szükséges szükségtelen, hogy — bár nem gondolkoztam rajta, milyen körülmények után — ma elnöke lennék a szövetkezetnek.

Sokszor gondoltam már hasonló dolgokra itt, a kocsmában, amíg három sört meg- iszok, vagy néhány pohár vörös bort, mert előre sose tudom, mit fogok inni, s azt se, hogy miről fogok gondolkozni, aztán itt, ebben a sarokban, a sörrel vagy borral megjönnek a gondolatok; előbb lassan, jelentéktelenül, mert jobban érdekel az, ami a helyiségben történik, aztán lassan átfordul a kerék, elfogy a sör, és szalad az idő, s azt veszem észre, hogy megyek haza, megeszem a vacsorát, s csak arra emlékszem, hogy a három sör elfogyasztása volt a legjelentősebb esemény a kocsmában, meg még annyi minden, de a gondolataim mindent kizártak, pedig jó volna tudni és elhinni, hogy Sárosfát csúnyán elvertük volna, ha Horváth nem rukkol be, ha Gráféinak nem lehetne csomót kötni a fenekén, ha a düledező kerítést nem kellene ötven méter hosz- szan felszedni, és 4,73 centiméterrel odébb újra elföldelni. Persze, Sárosfa tizenegy derék legényének ehhez semmi köze, de azért jó volna sok mindent tudni és elhinni, nemcsak meginni a három sört vagy fél liter vörös bort, bevágni a tizenharmadszor felmelegített savanyú káposztát, mint szél az utcaajtőt; nem azért gondolkozni, hogy az ember ne tudjon semmit, kacskaringós ösvényeken elfutni az elől, amit jó volna tudni, készakarva egy erdő legsűrűbbje felé törtetni, a vissza lehetőségét gyerekesen elhazudni kerítéskáposztát (akár száztizenháromszor felmelegítettet) enni gondbort inni vedelni vedelni szellemes csontházon túl gondolkodni fölszedni fölszednifölszedniföl- szednifölszedni menekülni elföldelni elföldelnielföldelnielföldelni me-menekülnimene- külni menekülnimeneküni... me... kűl.... men ... ni pillangóvá vált semmi édesen- becsípni... elsemmizettsemmitsemmivelátsemmizni...