Irodalmi Szemle, 1971

1971/4 - Szénássy Zoltán: Klapka tábornok tevékenysége az emigrációban

linben, a porosz fővárosban ultimátumszerű felszólítást kap a város azonnali elhagyé sára. „Vajon hát oly gyarlók-e Berlin biztonsági állapotai — kérdi a város rendőrfőní kétől —, hogy még csak 24 órai tartózkodást sem engedélyezhet számomra a városban

— Sajnos, de nem, feleié az, önnek távoznia kell, de remélem, hogy találkozunk mé kedvezőbb körülmények között... S valóban — folytatja — tizenhét év múltán (értse 1866-ban) megint Berlinbe jöttem. Egy ezredes várt rám ez alkalommal, s a külügi minisztériumba vezetett. Mert Bismarck gróf meghívását követve jöttem, s monc hatom, sem akkor, sem azóta nem utasítottak ki többé Berlinből. »Tempora mutantur< megváltoztak bizony az idők".u

Mennyire más fogadtatásban volt része Hamburgban! A volt Hanza városállamok s a akkori német munkásmozgalom központjában. Hamburg 1849 komor őszén, demokn tikus intézményeivel, korszerű munkásszervezeteivel valóságos gyülekezőhelye volt e új világot álmodóknak, íőkusza a tengerentúlra igyekvő emigránsoknak.

Itteni tartózkodása a tervezettnél hosszabbra nyúlt. A hamburgi fogadtatásra évtizi dekkel később is emlékezik: „A legzajosabb est — írja — a nagy színházi előadás vol Don Jüant játszi olt jtlák ... Beléptemkor lelkesült üdvözlettel fogadtak, s midőn an, dallamra került sor, amelynek »Eljen a szabadság« a kezdete, és az énekes nevemi is befonta szövegébe, e pillanatban az üdvrivalgás határtalan hévvel tört ki, s úji meg újra ismétlődött. Tudom, hogy e tüntetés nem nekem, hanem az ügynek szói amelynek képviselője valék.. .“95

Hamburgból Londonba vezetett útja. A világ ekkori legnagyobb városa és anne lakossága akkor a legalkalmasabbnak ígérkezett a feudális önkényuralmak elleni haj szervezésére, irányítására. Az „öreg Albion“ menedéket nyújtott a kontinens valamenn emigránsának: orosznak, lengyelnek, románnak, magyarnak egyaránt. A nemzeti hagy mányokat tisztelő brit nép leplezetlen rokonszenvvel fogadott minden forradalmái politikust és katonát, aki bárhol is, a közéletben és a harctereken, a nyílt szembe: állás, a szabadságmozgalmak, az írás és a szabadító fegyver erejével próbálta megtör a feudális zsarnokság uralmát.

Jellemző, hogy amikor a bécsi udvar az általános felháborodás hatására — amely nemcsak az elvakult gyűlölet légkörében fogant ellenforradalmi kivégzések váltottí ki — Haynaut 1851. július 14-én (nyilván nem szándékosan a nagy francia forradalo kitörése 72. évfordulóján) felmenti megbízatása alól, s az nyugat-európai „békélteti körútra indul: mindenütt megvetéssel fogadták, sőt tettlegesen bántalmazták. Amer csak megfordul, mindenütt izzó ellenszenvvel, tiltakozással találkozik. Leköpdösik, k vei dobálják, a londoni Perkins-sörgyár munkásai inzultálják, seprűkkel támadnak egykori „bresciai hiénára“, Magyarország első számú hóhérára. Haynau végre is kén telen menekülésszerűen visszatérni Becsbe.93 A „szent szövetség“ győzhetett nye tömegerejével, az európai közvélemény, szélesebben: az akkori világ mértékadó kC véleménye egyértelműen a demokratikus legyőzöttek, 1848—49 kisnépi erkölcsi gyC tesei oldalára állott.

S hogy a reakciós hatalmasok bűntettei milyen mélyreható változást váltottak ki akkori liberális felfogású Angliában, azt leginkább Palmerston brit miniszterelnök egyi azokban a napokban elhangzott kitételén mérhetjük le: „Az osztrákok (értsd: Ha nauék, az aulikusok és szövetségeseik) — mondotta ekkor Palmerston — valóban a le nagyobb vadállatok azok közt, akik valaha a civilizált ember meg nem érdemelt névé igényt tartottak .. .“97

Pedig Palmerston igazán nem volt vádolható semmiféle forradalmisággal. Nem v< Marat, sőt Mazzini sem, egyszerűen óvatos, az idők változásával számoló szerény l pességű taktikus, rossz értelemben vett „reálpolitikus“. Még sokak előtt emlékezet

1849 májusában elhangzott kijelentése, amikor külügyminiszteri minőségében a magyí országi cári invázió tényét közlő londoni orosz nagykövet előtt így nyilatkozi „Végezzenek minél előbb!" Ha Palmerston ilyen mértékben változtatott korábbi állí

94 Klapka Gy. i. m. 287. 1.

95 Uo. 289-290. 1.

88 Klapka i. m. 290. 1.

97 Hóman —Szekfü: Magyar történet. A tizenkilencedik és huszadik század. — VII. köt. (1 1933), Egyet. ny. 269. Q.