Irodalmi Szemle, 1971

1971/4 - Egri Viktor: Visszapillantó tükörben

varázsa —, hogy olyan élénken emlékezetemben maradt, és képzeletem szeretné színesre festeni kopottságát, megenyhíteni gyengeségeit.

Másnap a forró vérű, csapodár Carmen táncolt a színpadon, s pusztította el önmagát és szerelmét, Don Jósét. Lilas Pastia kocsmájának, a sevillai Aréna terének fakó tündöklését egy későbbi estén Hunding barlangodúja váltotta fel a tündöklő tavaszi éjbe rohanó wälsungi szerelmes testvárpárral, Siegmunddal, és Sieglindével. A Nibelung mondavilágot, Hunding és Siegmund párviadalát, Brünnhilde álomba ejtését, a Tűz varázst és Wotan búcsúját a heilbronni Városi Színház kopott kis színpadán ismertem meg először, és valahányszor később — fényes és nagy színpadokon — újra halion a Walkürt, a heilbronni előadás emléke elevenedik fel bennem.

Wotan és Fricka végeérhetetlen kettőse után Huber sietve menekült, én éjfélig kitartottam, bűnnek véltem volna, ha az énekesek és muzsikusok fáradhatatlan, görcsöí akarását nem jutalmaztam volna meg egy kis tapssal.

December harmadikén kora reggel elkezdődött a bevagonozás, és délután megindul velünk a vonat. Négy napig tartó lassú cammogás után végre Pozsonyba értünk. Méj aznap este — engedély nélkül — egy éjszakára hazautaztam Nagyszombatba.

Törődötten, de jó egészségben láttam viszont anyámat és apámat. A fordulat idejéi volt egy kis zavargás a városban, kifosztották a Fő utca és a Fő tér élelmiszerboltjai és textilkereskedéseit, a lakásokba is betörtek, emberéletben nem esett kár. Szülein ezeket a viharos napokat a papneveldében vészelték át. Egy Mutschenbacher nevű pa] tanár — apám jó ismerőse — vette gondjaiba őket, de erre nem is lett volna szükség a hajuk szála sem görbült meg, a lakásuk érintetlen maradt, egy szög sem tűnt e belőle.

Akkor tudtam meg, hogy csak értem aggódtak két hónapon át, sűrűn írott táboi lapjaim mind odavesztek francia és német földön.

Hat fivérem mind életben van, újságolta anyám, és elővette a világ négy tájáré küldött lapjaikat. Életben van tizenhatban fogságba esett, soká halottnak hitt A: fivérem is.

Így volt: fegyver volt a kezükben és harcoltak, ki lengyel földön, Bukovinábar a Kárpátokban, ki az olasz fronton, Tirol hegyeiben, ki a maláriás Albániában. Orva fivérem alezredesi rangig vitte egy boszniai járványkórházban.

így volt: harcoltak, megsebesültek, kórházba kerültek, majd a háború forgószél újra az első vonalba küldte őket.

És megmaradtak.

Huszonöt esztendővel később fegyvertelenül elpusztultak mind, egyikük sem élt meg a felszabadulást.

De ennek a fegyvertelen halálnak előttem sok a titka, a visszapillantó tükörbe nem látom tisztán, hogyan pusztultak el, a föld melyik táján, hogyan vitte szét pora kát a szél.

Hogy mi lesz velem, kérdezte apám. Nem tudom, feleltem. A fegyverek világába megpróbáltam hű maradni a szellem világához. Talán ezután, hogy a fegyverek elhal gattak, könnyebb lesz a szellem fegyverével küzdeni azért, amire Verdun megtanítot