Irodalmi Szemle, 1971

1971/4 - Pašiaková, Jaroslava: Németh László

intenzitásának a mértéke. Mindkettőjük számára a harc az élet értelme. Ezt a fajta élettevékenységet azonban mindketten önvédelmi harcnak, a gyengék, a veszélyeztetettek fegyverének tartják.

Szabó Dezső és Németh László néhány gondolatának összevetése bizonyára bizarrnak tűnik, de hasonló a szemléletük például a magyar társadalom szociális megújhodásának kérdésében is. Az eszközöket s a végrehajtó „személyt“ illetően viszont a két író szemlélete már gyökeresen különbözik.

Németh László a társadalom és kultúra haladásának érdekében elsősorban az értelmiséget, természetesen a népből regrutálódott értelmiséget kívánja felruházni erkölcsi kötelességgel és felelősséggel. Megújulásra hívja fel őket, hogy aztán annál inkább képesek legyenek a társadalom érdekében történő cselekvésre. Németh ezt az új értelmiséget annak az újkori „vallásmozgalomnak“ a számára akarja megszerezni, amely képes lenne megreformálni, átalakítani az egész társadalmat. Ez az értelmiség az erkölcsi értékek új rendszerét jelentette volna a nemzet számára.

Németh azonban ezt a leendő értelmiséget szélesebb összefüggésekbe helyezi. Ismerkedni kezd a szomszéd népek nyelvével, történelmével, s keresi a közép-kelet-európai népek szellemi együttműködésének a lehetőségeit. A harmincas évek elején megalakítja a Tanú című folyóiratot (egyedül szerkeszti és írja), amely céljaiban annyira hasonlít egy másik közép-európai „egyszerkesztőjű“ folyóirathoz, a cseh F. X. Šalda Zápisnik]ához. Jelentőségében mindkettő túlnőtt a nemzeti kereteken.

S itt érdemes megállni egy percre: F. X. Šalda, a nagy cseh kritikus életműve olyan analógiákat kínál Németh jellegzetesen nemzeti és közép-európai szellemének a megértéséhez, amelyek megérdemlik a kitérőt: Šalda helye a cseh szellemi életben, személyes és nevelő hatása, nagy szervező képessége, s nemzetének szellemi felemelkedését célzó nagyvonalú tervei — mind-mind Németh Lászlót idézik. S ha František Götz cseh kritikus szerint „Salda a cseh szellemi forradalmak egyik legnagyobbika“ — akkor magyar vonatkozásban Némethről is elmondhatjuk ugyanezt. Essen itt szó még két — szinte fájdalmasan — közös vonásukról.

Ferdinand Pujman így látja Šalda jelentőségét: „Šalda jellemének példájával lett a nemzedékek számára iskola, ... iránya: a bátorság, a legszigorúbb kutatói fegyelem; az örök hátrány vállalásának az erénye-szokása, hogy a szkepszisen keresztül az igazsághoz juthasson."

J. L. Fischer is azt értékeli Šaldában legtöbbre, ami olyan sokáig volt idegen, s az talán még ma is a cseh alkattól: az intellektuális gondolkodás szigorát, rendszerességét. „Saldával olyasmi jelentkezett a cseh szellemi életben, ami számunkra a legfontosabb: a kultúr-európaiságra ösztönzés."

S vessük össze ezzel Németh László „kultúr-európaiságát“: „A népek megértik lassan, hogy amikor ők »külön nemzeti létükért« küzdtek, a küzdelemnek jóformán vége is volt: már a világcivilizáció abroncsát képező politikai egységért harcoltak, s nem lévén alkalmuk többé balekoknak lenniök: meglátják az új nagy célt; hogy ebben az új, kezdetben kényelmetlenül mechanikus szervezetben egy kis kényelmet, otthonosságot fészkeljenek, természetüknek megfelelő örömet, lényük mélyét is kielégítő gondolatokat, érzéseket — azaz, hogy az új nagy testben fölélesszék a lelket, s a szó nagy értelmében vett műveltséget teremtsenek ...

Az újkori civilizáció legnagyobb eredményeit az elemzésnek köszönhette, az elemzés azonban olyan, mint a termeszrágás: miközben mindent szétbont, megmagyaráz, elfújható vázzá is teszi. S az újkori módszer sajátságai közül épp ez az elemző-készség az, amely leginkább a nyugati népek történeti alkatához kötött, amely ellen a világ- anafilaxia is irányult. Mert a lélek elsősorban mégiscsak kifejezni, s nem elemzni akarja magát. Nem arra kíváncsi, miből áll, hanem hogy mi, s még inkább, hogy mi legyen." (Idézi Verkedi László: Németh László, 278.) Racionalista szellem, a belső megismerés, analízis, (mint egy magasabb szintű integráció, szintézis feltételei) olyan (Németh Lászlóban és F. X. Šaldában kiteljesedő) tulajdonságok ezek, amelyekkel a csehek épp úgy, mint a magyarok, a történelem során nem mindig büszkélkedhettek.

S fájdalmasan közös Németh Lászlóban és F. X; Šaldában a magányuk is. Július Fučík mondta Šaldáról: „Salda mindig az élen jár, szívvel, lélekkel,

»s annyira védtelen, annyira egyedüla".