Irodalmi Szemle, 1971

1971/3 - FIGYELŐ - Fried István: Szántó György: Stradivari (Gondolat, 1970)

győzött államok irodalmai. Míg a győztes országokban a „francia szürrealizmus típusú áramlatok kerültek túlsúlyba", addig a legyőzött országokban „az expresszioniz- mus, majd konstruktivizmus különféle válfajai". Ez utóbbihoz számítsuk a kisebbségi sorba került magyar irodalmakat, hiszen akár a jugoszláviai (Csuka Zoltán), akár a csehszlovákiai (Földes, Fábry, Forbáth), akár a romániai (Tamási, Szántó, Nagy Dániel) avantgardis- ta művészetet elemezzük, erre a következtetésre jutunk. Más kérdés, hogy a határvonal nem lehet Ilyen merev: Forbáth költészetére hatott Nezvalék poétiz- musa, s Szántó György Periszkóp című folyóiratában szinte mindegyik „izmus“ helyet kapott. A Stradivari című regény az expresszionizmus „Gesamtkunstwerk“- je jegyében keletkezett, s az expresszionista alapélményt a szürrealista beszűrő- dés árnyalja. Búcsú ez a könyv a „tegnapoktól" (a Stefan Zweig-i értelemben), fájdalmas búcsú mindattól, ami a 20-as évek izmusaiban fölnőtt, és ezekben az izmusokban a jövő művészetét fölismerni vélő művészek számára a távlatot, a lehetőséget, a művészi én megvalósításának esélyeit jelentette. Ügy művészregény a Stradivari, ahogy Romain Rolland Jean Christophe-ja az. A művészregény ürügyén vall nemcsak a művészetről, a művészről, hanem az életről, a jelenről s a jövőről. Ezt látja Féja Géza is: „Felszabadult az író lírája s nemcsak a lírája, hanem egész vizuális ereje és élmény any aga is ... Szántó regényének olvasása közben Európát éreztük lüktetni." (Magyar Írás, 1933. 699.) Líra és Európa* e két végpont közt lendül a regény cselekményének íve; a művészet önvallomása s az európai kultúra jövőjén, lehetőségein való aggódás valósul meg a hegedűverseny szerkezetét imitáló regénykölteményben. Az európaiság itt nem földrajzi fogalmat jelent. Olyan értelemben igaz, mint Thomas Mann és József Attila fogja használni; az „Európa, vigyázz“-ra a „fehérek közt egy európai“ adhatja meg a pontos választ.

A művészet jövőjét az „izmus“-okat meghaladó, azok eredményeit magasabb fokon, a nemzeti hagyománnyal való összeötvözésben megvalósító művész képzeli el. A regény egyik csúcspontján Picasso dekompozíclói, Arlecchinójának víziói jelennek meg: „az Arlecchinók újra

az égig nőnek, minden új harcba indul, evőé, még nem haltunk meg, nem haltunk meg!" Ez még a húszas évek reménykedésének hangja. Innen vezet az út sok csalódáson (a weimari demokrácia csődtömegén, a világháború utáni korszak ellentmondásain, az izmusok kifáradásán) keresztül az „és mégis...“ akarásáig, a madáchi végszóval egybehangzó, beteljesületlen beteljesedésig: „... kössünk reggeli után tiszta, fehér börkötényt dobogó szívünk és termő ágyékunk elé, vegyük kezünkbe a szerszámot és az anyagot, figyeljünk lopva elmúlt reggeleink végtelenből előmenetelő skáláira, és menjünk bízva az eljövendő reggelek ködökben felbúgó orgonaregiszterei elé."

A művészet jövője azonban szétválaszt- hatatlanul összefügg Európa, az emberiség jövőjével. Az I. világháború ugyan befejezett egy korszakot, de befejezése nem indított el újabbat. A forradalmak csak messziről és halványan csillognak a regényben, utalás történik a német munkásosztály forradalmára, de inkább a forradalmat követő állapotot ábrázolja az író, mely semmiféle megoldásra nem volt képes. így lépett az emberiség a 30-as esztendőkbe, melyek küszöbén már ott leselkedik a nácizmus ijesztő árnya. A náci ellophatja Európától, a művészettől a hegedűt — figyelmeztet Szántó György 1931—32-ben írott, s 1933-ban először megjelent regénye. Erre a figyelmeztetésre zeng föl a munka himnusza, Antonio Stradivari hattyúdala.

Ezért írhatta joggal Benedek Marcell

— a regény tartalmi és formai merészségére egyaránt utalva —, hogy a Stradivari „a kor leikéből fakadt, és szervesen beleilleszkedik a regény mindenütt folyó szabadságharcába.“ (Erdélyi Helikon, 1934. 54—56.) A regény lektora, Molter Károly pedig találóan utal Szántó alapvetően humanista beállítottságára, etikus nézőpontja meghatározó jellegére: Szántó — szerinte — „a megbékélt békéltető, a jóság meggyőződéses kikiáltója és az ember szív iszonyatos titkának jókedvű magyarázója". Amit Benedek Marcell és Molter Károly körvonalaznak, az a 30-as esztendők antifasiszta regényeinek alapvető mondanivalója lesz. Hogy Feuchtwangertől Thomas Mannig, Heinrich Manntői Stefan Zweigig, Wer- felig, a Szántóra leginkább ható német progresszív irodalom történeti témák