Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - FIGYELŐ - Fogarassy László: A Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulója. Nemzetközi tudományos ülésszak
hatalmas, tett-erőfeszítésre képes: évezredes világképet rombolt le, s helyébe újat, másat nyújtott. így, s ennek megfelelően dolgozta ki esztétikáját is. Igaza van Bori Imrének, amikor megjegyzi, hogy a Babits—Kassák-vitában Babits az új törekvések lényegét tisztán felismerte, de esztétikájuk lényegének megértésére süket volt. „Irodalmi programot akartam adni — írta Kassák a Tett 10. számában —, azt a programot, amelyet utóbbi munkáim illusztrálnak, amelynek propagálására a Tett-et elgondoltam, és amelynek beváltásához a nagy bohémiában néhány más-más úton törtető, de velem egy célba készülő embert találtam..Program volt ez, amely egységet feltételezett, s amely feltételezést mégsem igazolta az élet, a történelem, s az irodalom és a művészet. Nem tarthatjuk véletlennek, hogy — bár első felmérésről van sző — Bori Imre kiváltképp az expresszionizmust (de a futurizmust is) és jórészt a magyar dadaizmust portrékra tördeli; ez csak az első pillanatban tűnik meghökkentőnek, hiszen ha jól belegondolunk, itt más választás nem volt, hiszen nemzedékek váltásában, területi szétszórtságban jelentkeztek az avantgarde különböző formái. Ennélfogva más a „nyu- gatosok“ expresszivitása, más Füst Miláné, más József Attiláé vagy Radnóti Miklósé, nem is beszélve a csehszlovákiai expresszionista törekvésekről, nem is szólva arról, hogy mit jelent mindez műfajonként (a költő Forbáth, Győry Dezső, a publicista Fábry Zoltán stb.); nem túlzás azt állítani, hogy e problémák és portrék külön-külön nagy tanulmányt igényelnének. De így együtt hatalmas és színesen kavargó mozaikképet adnak, örvendetes, hogy a sokáig kevéssé vagy egyáltalán nem ismert — Szovjetunióban ható — avantgardista törekvésekről és képviselőiről is szól Bori Imre kötetében (A moszkvai expresszionizmus, vagy a dadaizmus körében tárgyalt Mácza János kritikai színháza stb.; ezzel rokon törekvés vezette Aradi Nóra már idézett s nemrégiben megjelent könyvének célkitűzésében). Bori Imre kötetének úttörő érdemét, koncepciójának mélyreható elemző igényét, éleslátását senki nem vitathatja el. Az egymás után megszülető, s az avantgarde-dal foglalkozó könyvek, monográfiák sorában jelentős helyet foglal el, vitatható és vitára késztető megállapításaival együtt. Egy tényt azonban figyelembe kell vennünk (Bori Imrének is), azt, amit Mácza János nagyon találóan fogalmazott meg Esztétika és forradalom, ugyancsak nemrégiben megjelent könyvében, hogy ti. „minden jel szerint még messze vagyunk e probléma (ti. az avantgardizmus problémája) végleges megoldásától“. Az viszont a fejlődés, a tudományos kutatás, az emberi megismerés természetes menete, hogy könyvek, amelyeknek ma örülünk, holnap mint résztanulmányok forgathatók, részigazságaikkal együtt. Kovács Győző a Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulója Nemzetközi tudományos ülésszak lBudapest, 1969. március 17—19.) Akadémia Kiadó, Budapest, 1970. 501 o. A könyv az MSZMP Központi Bizottságának Párttörténeti Intézete és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete gondozásában, valamint Gábor Sándorné és Mucsi Ferenc szerkesztésében jelent meg. A fél évszázados jubileum alkalmával Budapesten nemzetközi történelmi szimpozion volt, amelyen tizenhárom ország hatvanhat szakértője vett részt. Huszonnégy magyar felszólalón kívül szerepelt tizenöt a Szovjetunióból, hat a Német Demokratikus Köztársaságból, négy Csehszlovákiából, három-három Jugoszláviából és Romániából, kettő Lengyelországból, egy pedig Bulgáriából. De nemcsak a szocialista tábor országai voltak képviselve, mert három osztrák, két észak-amerikai és egy-egy finn, francia és nyugatnémet történész is megjelent. Ahány felszólaló, annyi álláspont és annyi színvonal. Egyesek előadása újdonságot jelentett mind a szakemberek, mind a nagyközönség számára, mint például Wolfgang Rugenak (NDK) A német polgári és a jobboldali szociáldemokrata
