Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - ÚJ HANGOK - Nóta János: Szrcsek
új hano'ok Nóta János dzrcscls Azt hittük, a viharnak sosem lesz vége. Kedden az északnyugati szél még végigsöpört a szigeten, de csak azért, hogy az eget megtisztítsa a felhőktől. A nap aztán egykettőre visszahozta a nyarat. Délben az ezredes döntött: felszállhat a gép. A hadnagy vigyorogva leste a riadt arcokat: — Félnek? Elérték az ezerötszáz méter magasságot. — Ilyen szélcsendben nincs mitől félni. Ahol kiugrik az ember, ott is ér földet. Egyesek Hupkára gondoltak. Az erdő közel van, és Hupka fölnyársalta magát. De ez két éve történt; az ezredes szerint soha. A hadnagy azonban egy italozás vége felé elkotyogta, hogy van benne valami... Lentről megjött a parancs: ugrani! Egy zupás ugrott elsőnek — bátorításként. — Na, látják! — mutatott le a hadnagy. Az ernyő okvetlenül kinyílik, hiszen... Szavát elnyelte a gép zúgása. Fordultak, s a három kilométeres kifutópálya eleje fölött kiugrott az első újonc. Majd a többi is, ahogy a hadnagy szólította őket. Utolsónak Szrcsek hagyta el a gépet. Az elsőként ugrott újonc már a földön vigyorgott, s a többiek is simán fogtak talajt. Komótosan összecsomagolták az ernyőket, a dzsipek felszedték és a hangárokhoz szállították őket. A fiúk várták az ezredes dicséretét. De az ezredes még mindig az eget leste az állványra szerelt távcsővel. — Hihetetlen... — mormolta. Közben megérkezett a hadnagy, s a többiekkel együtt ő is felnézett az égre: száz méter magasban ott csüngött az ernyőjén Szrcsek, mintha az égre volna festve, mozdulatlanul. — Hihetetlen! — mormolta az ezredes. — Hadnagy! A hadnagy az elhagyott távcsőhöz ugrott. — Mit csinál? Jöjjön! Dzsipbe vágták magukat, s a csoda alá robogtak. Ott már egy-két paraszt tátotta a száját, s alig telt el egy óra, a fél falu leste az eget, az ezredest. — Menjenek haza! Na, menjenek már haza, itt semmi dolguk sincs — lármázott az ezredes, és igyekezett elkerülni a hadnagy szúrós szemét. Már szédült, fájt a tarkója az örökös fölfelé bámulástól, s még mindig nem tudta, mit is kellene tenni. — Maga mit tenne, hadnagy? A hadnagy rágyújtott, és törte a fejét, hogy mondjon-e valamit. Ha nem sikerül a dolog, persze ő lesz a bűnbak, mint ahogy már célzott is rá az ezredes: miért nem nézte meg alaposan Szrcseket... — Helikopter — mondta ki végül abban a hiszemben, hogy ettől okosabbat az ezredes sem eszelhet ki. — Gyerünk! A tömeg utat nyitott a dzsipnek, ám nem széledt szét. S most, hogy a tisztek elhajtottak, végre szólni is mertek. Az asszonyok imát suttogtak, egymához bújtak, papért küldtek. A férfiak a háborút emlegették.
