Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - Mészáros László: A normalitás kérdőjelei
Mészáros László a normalitás kérdőjelei 1. Mi a normális? Ki a normális? Az „Idegen szavak szótára" szerint a normális szó latin kifejezés, amelynek három jelentése van: 1. a normának, előírásnak megfelelő, helyes; 2. átlagos, általános; 3. épeszű. 2. Hétköznapi tevékenységünk során gyakran használjuk a norma kifejezést, amelyet általában mint szabályt, előírást, mértéket, méretet stb. értelmezünk. Azonban, mint sok más kifejezés és fogalom, a norma is annyira megszokottá és mindennapivá vált, hogy bizony gyakran használjuk — még heves viták alkalmával is — anélkül, hogy tisztában lennénk nem is az érteimével, hanem a lényegével és a lényegéből adódó problémák sokaságával. Ám forrongó valóságunk arra kényszerít bennünket, hogy szemügyre vegyük és alaposan megvizsgáljuk mindazt, ami nem felel meg az új valóságról alkotott elképzelésünknek. Mert — tegyük hozzá mindjárt — számunkra a normák felülvizsgálása is teljesen normális tevékenységnek tűnik. 3. A normákat általában feloszthatjuk mennyiségi (nagyság, súly, idő), minőségi és tevékenységi normákra. Más felosztás szerint ismerünk műszaki, jogi, esztétikai, erkölcsi stb. normákat, tehát olyan normákat, amelyek bizonyos specifikus emberi tevékenységeket szabályoznak. Természetesen ezekről a tevékenységi normákról van szó, vagyis még általánosabban arról, hogy mit nevezünk normális emberi tevékenységnek. A normák problémája persze szorosan összefügg ezzel, mert végül is a normák megalkotása vagy lerombolása emberi tevékenység eredménye, és a normális vagy nem normális viselkedés megítélése az érvényben levő normákhoz való viszony alapján történik. 4. A normalitás síkjai: beszélünk emberi, lélektani és orvosi normalitásról. A sorrend nem véletlen. Egy testileg és lelkileg teljesen egészséges ember emberileg nyomorék vagy szörny is lehet. Az idióta sem Ember. 5. Kibernetikai és rendszerelméleti tételek alapján az egész emberiség fejlődése nem más, mint a világ tökéletesebb elrendezésére irányuló igyekezet. A természet rendje nem felel meg az embernek, ezért igyekszik átalakítani azt, vagyis átrendezni a természet elemeit a saját szükségleteinek megfelelően. Egyedül azonban nem sokra volt képes az ember, nagyobb közösségekbe kellett tömörülnie. A társadalom sem más, mint egy bonyolult rendszer, amelyet az ember alakított ki, szervezett meg. A társadalomban az ember tehát már nemcsak a természet rendjével találja szemben magát, hanem a társadalom rendjével is, tehát lényegében egy olyan renddel, amelyet maga alkotott. Ebből következő joga és kötelessége, hogy változtasson a meglevő, de már nem megfelelő társadalmi renden. A világért az ember felelős. 6. Az egyén is megalkotja a maga világát — kulturális világát, szellemvilágát, viszonyainak összességét — és bizonyos idő után, nagyon is különböző és differenciált okokból — szemben találhatja magát ezzel a világgal. Ez az összeütközés mindig válságot jelent. A megoldás csak a változtatás lehet: új célok, új normák, új viszonyok megalkotására van szükség. Mindenki felelős önmagáért.
