Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - Mészáros László: A normalitás kérdőjelei
7. Minden norma tulajdonképpen bizonyos megegyezés (konvenció), közszokás. A törvény is csak norma, amelynek a megtartását az állam, vagy más, hatalommal rendelkező szervezet, hatalmi eszközökkel biztosítja. A törvény ellen csak úgy tiltakozhatunk, ha az állam ellen tiltakozunk, vagyis az állam törvényhozó és a törvényt végrehajtó szervei ellen. Mivel — ideális állapotban — a törvényhozó szervek a népet képviselik, törvényeik is a nép érdekeit védik. Ha azonban a törvények szembefordulnak a néppel, a népnek kötelessége harcba szállni velük, és szorgalmazni megváltoztatásukat. Persze a törvény mindig képviseli valakinek (valamilyen osztálynak, csoportnak stb.) az érdekeit — ez természetes. 8. Az isteni normák és dogmák ellen az ember nem tiltakozhat, nem változtathatja meg őket, csak vagy elhiszi és elfogadja, vagy nem, mert nem az ő normái, hanem az istenéi: adva vannak, szentek és megmásíthatatlanok. 9. A normális ember mindenekelőtt — valamint minden körülmények között — emberré akar válni és ember akar maradni. A normális ember nem mondhat le megalkotott emberi minőségéről. 10. A normális mint tendencia nyilvánul meg. Tehát mint statisztikai átlag. Szükségesek azonban a formabontók, az akadékoskodók és néha még a szőrszálhasogatók is, mert csak így válik világossá maga a tendencia. 11. De a normális nem középszerűt jelent. A homo vulgaris nem lehet a normalitás értékmérője. 12. A normális élet nem zárja ki a lázadót és a bolondot sem. Sőt: talán csak a lázadó az igazi ember. Mint Prométheusz: az első ember, aki megszegte az istenek törvényét, mert ellopta tőlük a tüzet, s megtanította használatára az embereket. És a bolond tetteiben is megnyilvánulhat az igazság. 13. Tehát nemcsak a normákat betartó, az alkalmazkodó ember a normális, hanem a szokásokat és szabályokat, a hagyományt, lerombolni igyekvő, szándékozó egyén — de mindenképpen alkotó egyén, tehát destrukciója dialektikus: a tagadás tagadása — is normális. 14. A hagyományokhoz való ragaszkodás lehet a történelmi folytonosság igénylése, és mint ilyen lehet pozitív, de a hagyományokhoz való kritikátlan (dogmatikus) ragaszkodás a fejlődés kerékkötőjévé válhat. 15. A normalitás problémáját mindenképpen tágabb összefüggések alapján, az egész nemzet, vagy emberiség szempontjából kell vizsgálni, vagyis eldönteni. Például: a gyermektelenség sok új házasnál normális és érthető, de az egész nemzet és általában a fajfenntartás szempontjából már nemkívánatos és veszélyes is lehet. Ugyanígy az egyénnek sem szabad saját problémáit csak a pillanat szempontjából (követelménye alapján) vizsgálnia, hanem mindig egész élete irányvonala, múltja tényei és jövője lehetőségei szerint. Mint C. W. Mills mondja: az emberiség történelmét használd az idő mértékének. 16. Természetesen könnyebb harcba szállni valamilyen esztétikai normák és törvények ellen, mint jogi normák ellen. Ez már kockázatosabb, sőt, határozottan veszélyes is lehet. Arisztotelész hármasszabályát könnyebb nem venni figyelembe, mint például a nyolcadik parancsolatot. 17. Ebből következik az erkölcsi normák minden kétséget kizáró prioritása. Sajnos, éppen ezzel törődik a világ a legkevésbé. Az élet paradoxona: a jót nem jutalmazzák, a rosszat pedig nem büntetik. Könnyedén és büszkén jelenti ki az ember: büntetlen előéletű vagyok! De ha megkérdeznénk: jó ember Ön? — a válasz minden bizonnyal tanácstalan vállvonogatás lenne. 18. A jó és rossz harcának elve minden vallásban megtalálható. A kereszténység ISTEN — SÄTÄN kettősségében azonban éppen az a dialektikus elem az izgalmas, hogy a sátán nem pusztán a rossz megtestesítője, hanem egyúttal az isten kritikusa is. Hogy a jó statisztikailag fölényben van, azt maga a világ léte bizonyítja — legalábbis a jelen pillanatig. A rossz tehát nemcsak ellenség, hanem figyelmeztetés, „zavar“, hogy nincs minden rendben. Egy amerikai gazdasági jelszó szerint nyugalom csak a temetőben van. A gondolat nem éppen új, de mivel jelen esetben az üzemre vonatkozik, új színt kap. (És valószínű, hogy az üzemnél nagyobb rendszerekre is érvényes ez a megállapítás.) Ott, ahol csend van, „letett fegyverek“, ott valami egyszerűen nincs rendben. Az élet bizonyítéka a mozgás, s ha a társa-
