Irodalmi Szemle, 1971

1971/3 - Páral, Vladimír: Gyilkosok és szeretők (részlet)

... egyre jobban ordítok, már kétségbeesetten, már jobban nem megy... És már értem, hogy ebben a házban nem történik semmi, amit magam meg nem csinálok.

— Madda nem szeret téged — mondja Julda —, de jobb is, hogy neki több esze van, mint neked. Bele kell nyugodnod ebbe.

Hát köszönöm, én emberem, éppen ez volt a szükséges lökés, belenyomom a vesédbe egészen markolatig, mihelyt egy kicsit elfordulsz, mert most már csak a szemed tart vissza, az a te rozsdás szemed, mivelhogy bárányszem az, az én emberemen valami olyan lehetetlen zekeféleség van, amit ingyen adnak az üzemben, és rajta bádoggombok a legfelső gomb olyan fényesre csiszolódott, mint egy kis tükör, és úgy mered rám, mint egy halszem, ezt a gombot már soha az életben nem felejtem el, látni fogom a halálom órájáig, most nem döfhetek, nem látom az emberemet, csak azt a bárányszemét és azt a halszemet, amelyik úgy vakít, mint egy éles fényszóró...

És Julda Serafin hirtelen feláll, hátat fordít nekem, nem látom már azt a szörnyű három szemét, már lefelé nézek rá, az emberem az ablak alatt térdel, és kezét eltartja magától, a veséig már csak két lépés van hátra, már csak két lépés és a kezem kinyújtása van hátra, most mindenre képes vagyok, erős és állhatatos vagyok, immáron mindenek fölött állok, mint az isten, egyedül a csillagokkal...

Uram, könyörülj meg rajtuk, mert nem tudják mit cselekszenek.

Bokszkesztyűbe öltöztettél ehhez A tőrt egy férfi már maga veszi a kezébe Madda Istennőszépségű nőm Én squaw-om Nekem kellene Teérted véreznem

Nem is olyan régen, fiacskám, még fricskagolyókat vettem neked Szívesen elmegyek, akár egy fehérkés fűrészpor, elfáradtam immár a sok gonoszságtól, amelyet látnom kellett A megtisztító lángok felé Tiérettetek ütlegeltettem vassal Örömest meghalok helyettetek Hogy testemmel kitépjelek titeket testetekből

Féltem ettől El kellett jönnie Madda, én katasztrófám Most már nem félek Nézd, papnő a templomban, milyen állhatatos vagyok Már a pillám se rezdül Már soha többé nem fogok félni Kommunikáció éppen úgy nincs, mint ahogy nincs út, nincs kapcsolat és nincs beszéd Többé nem kell rosszul megtanulnom a franciát Többé nem kell iskolába mennem Már nem kell többé nevelned engem, apukám Anyu, nem állok többé az utadban

Az Or szólít engem magához En megbocsátok neked, kedves fiacskám Imádkozni fogok érted az Ö trónjánál Uram, nem vagyok méltó

Végigvezetnek az utcánk közepén Minden ablak miattam nyílik ki Mindenki úgy regisztrál, mint még soha Madda, szerelmem Te újra úgy nézel majd rám, mint akkor, amikor még együtt jártunk

Per eum, cum eo, in eo omnia Az agóniámmal mindannyitokért

(Folytatása következik)

EGY HUSZONEGY ÉVES tokiói lakos megölte vele egykorú polgártársát, mert az hosszú ideig várakoztatta a telefonfülke előtt. A beszélgetés 20 percig tartott, és ezt a merényletet a fiatal tettes idegei nem viselték el.

— Az a gyanúm, pillanatokon belül egy csinos kis gyilkosság tanúi leszünk — fin- torgott Alex, amikor a házban felhangzott az első üvöltés —, s néhány nap múlva jobb helyre költözünk... — és jóízűen beleharapott a jókora füstölt húsba. Bogán és Borek némán egymásra meredt, s mindkét fiatalember szemében feszült figyelem tükröződött.

A bridzsező társaság az első emeletről kitódult a folyosóra. Zita lázasan egy fiúnevet mormolt egyre.

— Vigyázat, madam, a maga fiát nem Boreknek, hanem Romannak hívják... — mondja jéghidegen Evžen Gráf doktor.

— Én nem merek odamenni... — suttogta Dáša Zibrtová a lépcsőn, és elengedte a korlátot, és térdre ereszkedett.

— Nem kellene előbb a rendőrségre telefonálnunk? — kérdezte Frank Secký, és mindenekelőtt felhajtotta a maradék Courvoisier V.S.O.P.-ot, amelyről azt állítja a reklám, hogy Napóleon császár fogyasztotta.