Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - Páral, Vladimír: Gyilkosok és szeretők (részlet)
hogy ebben a pillanatban is ül valahol egy oxfordi legény, akinek valahol a kandallója fölött a kitömött antilop- és tigrisfejek között ott lóg a pisztolya vagy tőre egy alig észrevehető kis rovátkával a markolatán... és soha többé nem kínozza semmiféle alacsonyabbrendűségi komplexus, csak ül ott magának a kandallójánál egy pohárka whiskyvel, bámul a tűzbe és gyönyörű ifjúságának élményein mereng. Hogy kit ölt meg? Hát az ellenséget. Egyszerűen valakit... akinek úgyis meg kell halnia. Mint ahogy, mondjuk, Raszkolnyikov megölte azt a vénasszonyt. Miért? Saját maga miatt... Mint ahogy Herosztratész fölgyújtotta a templomot, egyszerűen csak azért, hogy az emberek regisztrálják öt. És ki tud ma arról a templomról? Senki, de Herosztratészról mindenki tud. Vagy ahogy dón Quijote döfködte kopjáját a szélmalomba... és azóta is mindenki számára nevetséges. A Forradalom utcában gyönyörű, szarvasagancs markolatú tőröket árulnak. Ki vásárolja őket? Mennyi az egyévi tőrfogyasztás egy kerületi városban? És mi van, ha az elárusító megkérdezi az embert, hogy minek neki a tőr? Mi köze hozzá, üzletvezető úr? Ez nem jó, esetleg méregbe gurul, és nem szolgál ki. Egy osztálytársam kért meg... vidéki, és este fél az állomásról hazamenni, mert olyan faluban lakik, amelyen túl büntetőtábor van, és a fegyencek örökösen megszöknek, és ő mindig éjszaka érkezik a vonattal... Ez se jő. Csak úgy, heccből veszem, különben is azért van, hogy eladják, nem? Az apámnak veszem a névnapjára, az apám erdész. Papírvágó helyett fogom használni. Anyu eltörte a szardiniakulcsot, és elküldött, vegyek ilyet konzervnyitónak... Állok a tőrös kirakat előtt, és gyűlölöm magam, amiért ilyen szarházi vagyok. Gyilkosságra szánni magam, azt hiszem könnyebb számomra, mint venni egy tőrt... mégpedig azért, mert ez most rögtön lenne, amaz viszont, ki tudja, mikor, sőt valószínűleg soha ... — Azt kérem, ami kint van a kirakatban! — mondtam a kisasszonynak a pultnál. — Az ötvenkét koronásat vagy a hetvenkoronásat? — A hetvenkoronásat... — Az összesen annyi mint nyolcvankét korona... Ugyanis csak a bőrtokkal együtt árusítjuk... A tőrt egy férfi maga veszi a kezébe. így hát megvettem tokkal együtt. Gyönyörű szarvasagancs markolata van... lovagi kopjám ez. De semmi dón Quijote meg szélmalmok ... a szomorú komédiákból már elég volt. Mind a négy szerelő a szerelőszobában van, Štepa is, de Madda eltűnt a házból — én felujjongtam: végre egy új és igazi ellenség, tehát nem maga Madda... Ezért hát felujjongtam, és azt mondtam magamban, nosza, boys, s villamossal beszáguldottam a városba Madda keresésére, és hosszú napok után végre újra jól éreztem magam, a zsebemben a szarvasagancsot szorongattam, és a tok gombját kigomboltam, úgyhogy egy másodperc alatt elő tudom rántani, a fiúcska beszarik a rémülettől, és elmenekül, én pedig elvezetem az én squaw-omat. A Grand első emeletén kezdtem, ahová Madda mindig elbújt előlem. Őrjítő képük van azoknak az ő barátnőinek, és hogy bámultak rám, amikor Madda után érdeklődtem tőlük... Hogy pillanatokon belül biztosan itt lesz, és hogy várjak tehát egy kicsikét, és addig is fizessek valamit. Éppen sört rendeltek, így hát nyugodtan vállaltam a cechet, a lányok kikunyiztak még néhány fémkoronást is a zenegépre, és aztán egyvégtében a „Don, Diri Don“-1 nyúzatták, amolyan érzelgős limonádé, örökké körbe-körbe, ezek meg valósággal hörögtek tőle. Tulajdonképpen szánni való lányok, némelyik közülük még elmenne, ha időnként meg is fürdene. És kevés fiújuk volt, így hát egymással csörögtek... Hát kérem, ha előbb tudom, hogy ez itt így megy — csakhogy a srácok közül én lennék itt a legfiatalabb. Csakhogy számomra itt már csak Maddárői van sző. És Madda nem jött, odakint már sötétedett, és a lányok már bedöntöttek magukba a pénzemért egy negyedes hordó sört, hát proszit és zsivijő! Lehet, hogy Madda most már otthon van, és netán csak úgy jár-kél a ház előtt, és éppen most szeretne találkozni velem — csakhogy a lányok most már nem akartak elengedni, mert hogy Madda biztosan eljön, így aztán ott ültem egészen záróráig. Az egyik lány, akit a többiek Mrcinának hívtak, miután nagy suttogást művelt a többiekkel, kitámolygott a telefonhoz {két huszonötfillérest kellett adnom neki rá), és
