Irodalmi Szemle, 1971

1971/3 - Páral, Vladimír: Gyilkosok és szeretők (részlet)

Madda menekül előlem, én pedig állandóan keresem, nem bírom elhinni, hogy elfelejthette mindazt... Mit csinál örökösen lent a földszinten abban a szerelőszobában? Gyakran sündörgöm ott az ajtó körül, és sűrűn találkozom Štepával, azzal az ő srácukkal, és aztán mindketten Maddára várunk, Štepa közben nyájasan azzal kurtítja az időt, hogy a lábamat rugdossa, úgy tesz, mintha már ott se volna, mintha már menne, és egyszerre csak hátulról úgy morzsolja szét talpával a lábam, mint egy cserebogarat ... ez nagyon fáj. De az még jobban, ha jönnek a szerelők, és a szemembe röhögnek. Megtennék abszolúte mindent, csak hogy ne nevessenek ki, képes lennék bármelyiküket megölni — de melyiket, ha Madda valószínűleg már mindannyiuké... Megölni valakit, hogy aztán elvezessenek a lépcsőházban a nyitott ajtók előtt Kivigyenek a ház elé Az utcánk közepére Olyan vállamra fektetett gerendához kötözött kézzel Mint a járó Krisztus a Viva Maria filmben Mindenki sorfalat áll és szörnyülködik Ki gondolta volna erről a srácról, mondja mindenki Es egyre csak engem néznek Madda arra megy és 'ó is megáll És néz engem Űjra úgy, mint akkor, amikor még együtt jártunk

Hogy csillogott Madda szeme, amikor annak idején Frank Seckýhez küldött a főtéren, hogy mondjam meg neki, hogy egy disznó... meg amikor arról beszélt, hogy a bandája meg akarta ölni őmiatta Seckýt. Kinek rontsak most neki, én squaw-om? Ki veszi el tőlünk a mi ölelkezésünket? Mert értsd meg, nem bírom elhinni, hogy te magad.

Nem! Te egyáltalán nem, te még most is szeretsz. De akkor ki? Az apám — egyáltalán nem, ellenkezőleg, egyórai köhintgetések és orrfujogatások után kijelentette: egy nő mindenképpen jobb, mint az éterszaglászás — az apám nem, ő csak fáradt már tőlem. Anyu — őt már egyáltalán nem érdeklem, neki már csak útjában vagyok, és zavarom, amikor éjszaka belopakodom a lakásába — mert ez már nem az én lakásom, ez már nem, „otthon“-nak pedig azért nem nevezem, mert nem szeretek bőgni — de hát talán még mindig itt lakom... Vagy már tűnjek el? És hogyan? És hová? Persze anyu ezt irtózatosan kíméletesen adja be nekem, és éppen ettől nyúlok ki a legjobban

— jobb volna, ha ehelyett inkább kitennétek az ajtón, esetleg még védekeznék is, és akkor legalább összeverekednénk — hát nem lenne még az is jobb, mint menekülni önmagunk elől...?

Aztán itt van még Julda Serafin, Madda felügyelője és fegyőre. Julda panaszkodott rám az öregemnek és anyunak, Julda agitál ellenem, és állandóan spicliskedik... de szegény Julda csak egy idióta.

Felkelek, eszem, iskolába járok, amit halálosan unok, és ahol mindenki eszi az életemet, újra eszem, zuhanyozok a kádban, kerülöm a szüléimét, nehogy nekik kelljen kerülniük engem, kószálok a ház körül, este pedig az ablak alatt szájharmonikázom Maddának, hogy legalább valahogy odajuthassak hozzá... de Madda már nem hallgatja az én muzsikámat.

Valahogy oda jutni hozzá, BÁRHOGYAN BELÜLRE kerülni, mert kint hideg van, és haldoklás van, BELÉPNI az eseményekbe azt jelenti, hogy belépni az emberek közé a melegre, mi az ára ennek a belépőjegynek, örömest kifizetek bármilyen kerek összeget, akár rendelkezem vele, akár nem, hogy végre mindenki regisztráljon engem... Máskülönben teljesen fölösleges az ember. Máskülönben teljesen halott férfi. És már csak az marad hátra, hogy saját kezével tegyen pontot élete végére.

Mindannyian meghalunk, mihelyt leesik a bomba. És az az igazán szegény, aki már jóval azelőtt megszűnt élni... Szerezni kell egy sebet, hogy legalább felismerhető legyen az ember a csatatér hullahegyében. Mint egy férfi, és nem csupán mint a 2876 943 215. áldozat.

A régi spártaiak legényfiaik számára korbácsolást szerveztek a papnő orcája előtt, piszokul könnyű érettségi volt, egyszerűen ahelyett, hogy kilenckor sötét öltönyben a tanácsteremben, kilenckor ruhátlanul a templomban rendezték ezt nekik, nyilván rövidebb is volt, mint az érettségi, s így a készülődés is alighanem szórakoztatóbb volt, mint a Kipp-féle berendezés a bűzös kénhidrogénre, a nyomorúságos francia egy olyan pacáktól, aki soha életében nem látott még eleven franciát, és a politikailag kasztrált történelem egy homokos úrtól.

Más nemzetek keményebben csinálják ezt, például azok a mindenféle dajakok meg hasonlók, akiknél azt avatják férfivá, aki előbb elintézi a maga emberét... És biztos,